Galéria: Zajlik a Forma-1-es teszt Abu Dhabiban, Russell a Mercedesben, Bottas az Alfában, IndyCar-pilóta is a pályán!

Bár a szezonnak vége, így is van F1-es akció az Abu Dhabi-i pályán: ma vette kezdetét az újoncok tesztje, valamint a 2022-es Pirellik gumitesztje – pályán Russell a Mercedesben, Bottas az Alfában, valamint az IndyCar-pilóta Pato O’Ward is!

George Russell, Mercedes W12

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Vasárnap délután véget ért a Forma-1-es szezon, a mezőny egy része azonban továbbra is a helyszínen van, mivel ma vette kezdetét a kétnapos szezon utáni teszt, ahol a „normál” pilóták a 2022-es Pirelliket, az újoncok pedig (csak ma) a 2021-es autókat tesztelik.

Mint ismert, jövőre a 18 colos gumik váltják az 2021-ig használt 13 colos abroncsokat, az újoncoknak pedig rendre lehetőséget adnak a tesztelésre a szezonzáró versenyt követően, ez a hagyomány pedig idénre sem változott.

Még több F1 hír:

A lenti óriásgalériában pedig megtekinthető George Russell és Valtteri Bottas az új csapatában a 18 colos gumikkal, míg a jövőre bemutatkozó Csou Kuan-jü a 2021-es Alfát próbálhatja ki mint újonc.

A tesztek teljes felállását itt tekinthetitek meg, amelyben az is látszik, hogy az újoncok között szerepel az F2-es és Formula E-bajnok Nyck de Vries, az IndyCar-pilóta Pato O’Ward, illetve számos olyan versenyző, akik idén a Forma-2-ben álltak rajthoz.

George Russell, Mercedes W12
George Russell, Mercedes W12
George Russell, Mercedes W12
Steering whhel of Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C41
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C41
Logan Sargeant, Williams FW43B crashes
Logan Sargeant, Williams FW43B crashes
Logan Sargeant, Williams FW43B crashes
Patricio O'Ward, McLaren MCL35M
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
Liam Lawson, AlphaTauri AT02
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Liam Lawson, AlphaTauri AT02
Oscar Piastri, Alpine A521
Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02
Logan Sargeant, Williams FW43B
Nyck de Vries, Mercedes W12
Charles Leclerc, Ferrari SF21
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M
Juri Vips, Red Bull Racing RB16B
Esteban Ocon, Alpine A521
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C41
Antonio Fuoco, Ferrari SF21
Juri Vips, Red Bull Racing RB16B
Charles Leclerc, Ferrari SF21
Charles Leclerc, Ferrari SF21
Patricio O'Ward, McLaren MCL35M
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M
Patricio O'Ward, McLaren MCL35M
Juri Vips, Red Bull Racing RB16B
Esteban Ocon, Alpine A521
Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B
Oscar Piastri, Alpine A521
Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B
Charles Leclerc, Ferrari SF21
Logan Sargeant, Williams FW43B
Charles Leclerc, Ferrari SF21
Logan Sargeant, Williams FW43B
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M
Antonio Fuoco, Ferrari SF21
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M
Juri Vips, Red Bull Racing RB16B
Antonio Fuoco, Ferrari SF21
Mick Schumacher, Haas VF-21
Mick Schumacher, Haas VF-21
Liam Lawson, AlphaTauri AT02
Liam Lawson, AlphaTauri AT02
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
Juri Vips, Red Bull Racing RB16B
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B
Nyck de Vries, Mercedes W12
McLaren MCL35M wheel
Nyck de Vries, Mercedes W12
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C41
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Mick Schumacher, Haas VF-21
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Mick Schumacher, Haas VF-21
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02
Oscar Piastri, Alpine A521
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C41
Nyck de Vries, Mercedes W12
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
Patricio O'Ward, McLaren MCL35M
Nyck de Vries, Mercedes W12
Nyck de Vries, Mercedes W12
Liam Lawson, AlphaTauri AT02
Oscar Piastri, Alpine A521
Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02
Oscar Piastri, Alpine A521
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
Robert Shwartzman, Ferrari SF21
Esteban Ocon, Alpine A521
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M
Liam Lawson, AlphaTauri AT02
Esteban Ocon, Alpine A521
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Logan Sargeant, Williams FW43B
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Juri Vips, Red Bull Racing RB16B
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Guanyu Zhou, Alfa Romeo Racing C41
Patricio O'Ward, McLaren MCL35M
Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M
Antonio Fuoco, Ferrari SF21
Robert Shwartzman, Ferrari SF21
Logan Sargeant, Williams FW43B
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Oscar Piastri, Alpine A521
Robert Shwartzman, Ferrari SF21
Logan Sargeant, Williams FW43B
Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B
Nick Yelloly, Aston Martin AMR21
Esteban Ocon, Alpine A521
Lance Stroll, Aston Martin AMR21
115

Látni kell, hogyan kommentálta Wéber Gábor és Ujvári Máté az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körét...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Látni kell, hogyan kommentálta Wéber Gábor és Ujvári Máté az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körét! (videó)
Következő cikk De Vries volt a leggyorsabb a 3 piros zászlót is hozó szezon utáni teszten Abu Dhabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország