Galéria: további képeken csodálhatod meg a McLaren új autóját
A McLaren magyar idő szerint 18 óra után néhány perccel mutatta meg a nagyközönségnek az MCL60-ra keresztelt 2023-as versenyautóját, amely remekül néz ki, ezért muszáj volt róla csinálnunk egy galériát is.

A nagy F1-es múltra visszatekintő istálló idén a 60. születésnapját ünnepli, ez pedig az egész szezonban körül fogja majd lengeni a McLarent, hiszen a sorozat egyik legsikeresebb istállójáról van szó, melynek rengeteg szurkolója van világszerte.
Emiatt pedig az elvárások is nagyok az autó dizájnját illetően, a csapat pedig úgy döntött, marad a tavaly már jól bevált megjelenésnél, melyet főként a papajasárga és a fekete dominál, némi világoskékkel megfűszerezve.
Hogy éppen hol melyik szín található meg az autón, az némileg változott 2022-höz képest, de a súlycsökkentés érdekében most is hangsúlyos szerep jutott a feketének, ami tulajdonképpen a karbonszálas elemeket jelenti.
Lando Norris és újonc márkatársa, Oscar Piastri mindenesetre örömmel pózol mellette a csapat által közzétett képeken, és mindketten csak remélni tudják, hogy az MCL60 előrelépés lesz az előző autóhoz képest, miután tavaly némileg visszaestek a teljesítmény terén.
Ebből a szempontból viszont érdekes dolog, hogy Andrea Stella csapatfőnök elismerte, nem teljesen elégedettek a jelenlegi modellel, így gyors fejlesztéseket fognak eszközölni.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.