Galéria

Galéria az Alfa Romeo C41-ről

Véget ért az Alfa Romeo új versenyautójának bemutatója. A 2021-es festés némileg megváltozott tavalyhoz képest, valamivel kevesebb már benne a vörös szín, de így is igazán elegánsra sikerült a végső dizájn.

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo

Az új autó az első köreit ezen a héten pénteken teheti majd meg, amikor is Barcelonában viszik azt pályára egy bejáratás keretében. Ezek után pedig elindul majd Bahrein felé, ahol a szezont megelőző tesztet tartják március 12-e és 14-e között.

„Egy új autó bemutatása mindig egy érzelmes pillanat, hiszen ez jelenti a gyárban dolgozók hónapok óta tartó munkájának egyik csúcspontját, valamint ezzel kezdetét veszi az új kaland. Szerintem a filozófia, amelyre a csapat épül, ugyanaz marad: jobban kell teljesítenünk holnap, mint ahogyan ma teljesítettünk” – mondta a csapatfőnök, Frederic Vasseur.

Még több F1 hír:

„Az előző szezont nyolcadikként zártuk, tehát most ennél jobb helyezéseket kell elérjünk. Ehhez pedig minden egyes területen fejlődnünk kell, a pályán és a gyárban is. Minden istállónak magasak az elvárásai, mindenki remek munkát szeretne végezni a tél folyamán, és jó pozícióba akar kerülni az első futamra.”

„Nemsokára azonban eljön az idő, hogy mindenki megmutassa a lapjait” – hangzottak Vasseur szavai a bemutatón.

Képeken az Alfa Romeo C41:

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Antonio Giovinazzi, 
Kimi Raikkonen,  
Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C41

Antonio Giovinazzi, Kimi Raikkonen, Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Antonio Giovinazzi, 
Kimi Raikkonen,  
Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C41

Antonio Giovinazzi, Kimi Raikkonen, Robert Kubica, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Alfa Romeo Racing C41

Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Alfa Romeo

Eu06WSxXIAAvVvT

Eu06WSxXIAAvVvT

11

Egy régóta fennálló rekord dőlt meg 2020-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Nyárig egész biztosan nem lesznek nézők” – Domenicali
Következő cikk Räikkönen első nyilatkozata a C41-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország