Galéria

Galéria: A legendás Bruce McLaren nagy pillanatai

1970. június 2-án, azaz pár nappal ezelőtt volt 50 éve annak, hogy elhunyt Bruce McLaren, a McLaren legendás alapítója, aki fantasztikus versenyző volt: 4 Forma-1-es futamot nyert, és a Le Mans-i 24 óráson is diadalmaskodni tudott. A cikkben szereplő galériával róla emlékezünk meg.

Bruce McLaren statue

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Bár Bruce McLaren mindössze 32 éves volt, amikor egy goodwoodi teszt közben életét vesztette, óriási hagyatéka van a motorsportok világában. A nevét viseli a McLaren autógyártó és versenycsapat, amely számos világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben, ami a legendás alapítónak hiányzott az egyébként rendkívül tekintélyes eredménysorából.

Ugyanis az új-zélandi, aki a McLarent alapította, négy futamgyőzelmet tudott szerezni a száguldó cirkuszban, az 1968-as Belga Nagydíjon pedig a Bruce McLaren Motor Racinggel, vagyis a saját csapatával tudott győzni.

További híreink:

A legjobb eredménye az összetettbeli második hely volt az 1960-as F1-es szezonban, míg 1962-ben és 1969-ben harmadik lett a karrierje során 27 Forma-1-es dobogót szerző pilóta. Ráadásul McLaren nemcsak a Forma-1-ben, hanem a Le Mans-i 24 óráson is maradandót alkotott, hiszen az 1966-os versenyen a Ken Miles, Denny Hulme duót vitatott körülmények között legyőzve nyert Chris Amon társaként a Ford GT40-nel.

McLaren 1970. június 2-án hunyt el, tehát pár nappal ezelőtt volt a tragikus halálának az 50. évfordulója. Az alábbi galériában emlékezünk meg róla, amelyet a Motorsport.com olasz kiadása állított össze.

Bruce McLaren, McLaren
Bruce McLaren and Denny Hulme
#2 Shelby  American Inc. Ford Mk II:  Bruce McLaren, Chris Amon
Bruce McLaren, McLaren
Bernard Cahier and Bruce McLaren, McLaren
Podium: Bruce McLaren, 1966 Le Mans 24 Hours
Bruce McLaren, McLaren M14A-Ford, 1970 South Africa GP
Tyler Alexander and Bruce McLaren
Bruce McLaren, McLaren M7C Ford
Bruce McLaren, McLaren M7B Ford
Bruce McLaren, McLaren M7A-Ford Cosworth
Bruce McLaren, Cooper Climax
Bruce McLaren, McLaren M2B
Bruce McLaren, McLaren M7A
Bruce McLaren, Cooper T60 Climax
Bruce McLaren, McLaren
Jim Clark, John Cooper, Innes Ireland, Jack Brabham, Stirling Moss, Graham Hill, Jo Bonnier, Bruce McLaren and Dan Gurney
Bruce McLaren, McLaren M7A Ford
Bruce Mclaren, McLaren
Bruce McLaren, McLaren
#2 Shelby  American Inc. Ford Mk II:  Bruce McLaren, Chris Amon
Bruce McLaren, McLaren e Tyler Alexander
Denny Hulme, McLaren, Bruce McLaren, at the 1969 Mexico GP
Bruce McLaren, Cooper T51 Climax, 1959 USA GP
Moses Solana, Cooper, Innes Ireland, Bernard White Racing, Dan Gurney, Eagle, Jack Brabham, Brabham, Jo Siffert, Cooper, Richie Ginther, Honda, Peter Arundell, Lotus, Ronnie Bucknum, Honda, Bruce McLaren, McLaren, Joakim Bonnier, Cooper, Pedro Rodriguez, Lotus, 1966 Mexico GP
Bruce McLaren, McLaren, Pedro Rodriguez, BRM
Bruce McLaren, Phil Hill, Ford Motor Company, Ford GT40, 1964 Le Mans 24 Hours
Jim Clark, Lotus 25 Climax, Graham Hill, BRM P57 and Bruce McLaren, Cooper T66 Climax, 1963 Dutch GP
Jim Clark, Lotus 25 Climax, Graham Hill, BRM P57, Bruce McLaren, Cooper T60 Climax, 1962 French GP
Winners of the Le Mans 24 Hours, 1966: Ford GT-40 Mark with Bruce McLaren and Chris Amon
Bruce McLaren, Henry Ford II and Chris Amon at the podium, 1966 Le Mans 24 Hours
Bruce McLaren, McLaren M7A Ford
Bruce McLaren, McLaren M7C Ford
Bruce McLaren, McLaren M2B-Ford
Bruce McLaren, McLaren M7A
Podium:  Jackie Stewart, Matra, Bruce McLaren, McLaren,  Jean-Pierre Beltoise, Matra
Bruce McLaren, McLaren M5A BRM
Dan Gurney, Eagle AAR104 Weslake in pitlane with Bruce McLaren, Eagle AAR102 Weslake
Bruce McLaren, McLaren M4B-BRM
Bruce McLaren, McLaren, 1968 Mexico GP
Bruce McLaren, Cooper
Bruce McLaren, McLaren, 1966 Mexico GP
Bruce McLaren, McLaren M14A Ford
The statue of Bruce McLaren
The statue of Bruce McLaren
45

Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egy tüntetésen vesz részt Londonban
Következő cikk Hamilton az F1 után a szórakoztatóiparban folytatja?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország