Galéria

Galéria: A 60-as évek F1-es világbajnokai

Az 1960-as években hét versenyző tudott világbajnoki címet szerezni, közülük hárman ugyanis duplázni tudtak: Jack Brabham, Graham Hill és Jim Clark.

F1 1960s

F1 1960s

Bernardo Maldonado

A Forma-1 második évtizedében több dolog is megváltozott a formulaautózás királykategóriájában: a motorok többé nem az autók elején voltak, illetve 1,5 literesre „csökkentek”.

Emellett a pontrendszer is megváltozott: innentől kezdve már csak a versenyen szerzett pozíciókért kaptak pontokat a pilóták, a pole és a leggyorsabb kör pedig csak státuszt adott, pontokat nem ért.

Még több hír:

Ebben az évtizedben a Lotus csapata 3 világbajnoki címet szerzett: Jack Brabham, Graham Hill és Jim Clark is fel tudott érni a brit istállóval.

Az évtized világbajnokait a lenti galériában lehet megtekinteni, alul pedig az látható, hogy hány ponttal, hány dobogóval, hány pole-pozícióval és hány leggyorsabb körrel érte el az adott versenyző a sikert.

1960 világbajnoka

1960 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Jack Brabham, Cooper

Pontok: 43

Győzelmek: 5

Dobogók: 5

Pole-ok: 3

Leggyorsabb körök: 3

1961 világbajnoka

1961 világbajnoka

Fotót készítette: Sutton Images

Phil Hill, Ferrari

Pontok: 34

Győzelmek: 2

Dobogók: 6

Pole-ok: 5

Leggyorsabb körök: 2

1962 világbajnoka

1962 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Graham Hill, BRM

Pontok: 42

Győzelmek: 4

Dobogók: 6

Pole-ok: 1

Leggyorsabb körök: 3

1963 világbajnoka

1963 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Jim Clark, Lotus

Pontok: 54

Győzelmek: 7

Dobogók: 9

Pole-ok: 7

Leggyorsabb körök: 6

1964 világbajnoka

1964 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

John Surtees, Ferrari

Pontok: 40

Győzelmek: 2

Dobogók: 6

Pole-ok: 2

Leggyorsabb körök: 2

1965 világbajnoka

1965 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Jim Clark, Lotus

Pontok: 54

Győzelmek: 6

Dobogók: 6

Pole-ok: 6

Leggyorsabb körök: 6

1966 világbajnoka

1966 világbajnoka

Fotót készítette: Sutton Images

Jack Brabham, Brabham

Pontok: 42

Győzelmek: 4

Dobogók: 5

Pole-ok: 3

Leggyorsabb körök: 3

1967 világbajnoka

1967 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Denny Hulme, Brabham

Pontok: 51

Győzelmek: 2

Dobogók: 8

Pole-ok: 0

Leggyorsabb körök: 2

1968 világbajnoka

1968 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Graham Hill, Lotus

Pontok: 48

Győzelmek: 3

Dobogók: 6

Pole-ok: 2

Leggyorsabb körök: 0

1969 világbajnoka

1969 világbajnoka

Fotót készítette: LAT Images

Jackie Stewart, Matra

Pontok: 63

Győzelmek: 6

Dobogók: 7

Pole-ok: 2

Leggyorsabb körök: 5

10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 155 millió dollárt költhet Räikkönen csapata a Forma-1-ben
Következő cikk 2019 legnagyobb sztorija: A 2021-es szabályok bejelentése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország