BRÉKING

Furcsa napja volt tegnap a Renault-nak, de Vettel remekelt: RS35 a 2015-ös motor neve

Remi Taffin és a Renault Sport boldog, hogy tegnap sikerült bebiztosítani a második helyet a bajnokságban. Az is igaz, hogy nem ehhez vannak szokva, szóval jövőre már más célt kell elérni.

Ricciardo ugyan kiesett a versenyből technikai hiba miatt, de Vettel ötödik helye elég volt ahhoz, hogy bebiztosítsák a második helyet a csapatok között. Egyelőre három győzelmet aratott idén a Renault, mindhármat Ricciardo szerezte számukra.

"Ez egy furcsa nap volt - tényleg"- kezdte Taffin. "Seb szerzett pár pontot, és ezzel sikerült bebiztosítani a második helyet a Red Bull számára a konstruktőrök között . Nem titok, hogy kemény szezonban volt részünk - annak ellenére, hogy eddig három győzelmet szereztünk -, és ez az eredmény annak a kemény munkának tudható be, ami Viryben és Milton Keynesben történt zárt ajtók mögött."

"Ugyanakkor, a fejlődés mértéke nem elegendő, és reálisan kell tekinteni a különbségre, ami még mindig fennáll köztünk és a Mercedes között. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a második helyen érünk be, rendkívül keményen fogunk dolgozni minden területen a tél folyamán, hogy felülkerekedjünk az előnyükön."

"Seb teljesítménye - ahogy Austinban is - abszolút fantasztikus volt. A gumikat és az erőforrást is trükkös volt kezelni ilyen körülmények között, de közösen remekül sikerült, a maximumot hoztuk ki belőle. Sajnálatos, hogy Daniel kiesett a felfüggesztés meghibásodása miatt, de harmadik marad a bajnokságban, és már csak egy futam van hátra, tehát így is marad."

//

Post by www.f1-live.hu.

Thierry Salvi, aki a Red Bullnál felel a motorokért, a következő szavakkal foglalta össze a helyzetet.

"Először is el kell mondanom, örömmel tölt el, hogy segítettünk bebiztosítani a második helyet a konstruktőrök között. Nagyon nehéz év volt a csapat számára, mely fantasztikus munkával alkalmazkodott az új erőforráshoz. Mindenki kivette a maga részét. Seb nagyszerű munkát végzett ma, és az első kört követően ismét demonstrálta a harciasságát."

"Az ötödik hely volt a maximum, a motor gond nélkül teljesített egy különösen nehéz pályán. Csak egy futam maradt, és rendkívül keményen fogunk dolgozni a szezon végéig, mielőtt minden energiánkat az RS35-ös egység fejlesztésére fordítjuk 2015 előtt."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Műanyag zacskó, plexifólia, meglazult öv: mindenből jutott a Williamsnek Brazíliában
Következő cikk BRÉKING: Visszatérhetnek a V8-as motorok a Forma-1-ben, de a Mercedes akkor biztosan kiszáll

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország