Frederic Vasseur első nagy csatája: így reagált a Ferrari S-csatornáját ért kritikákra
A Ferrari Forma-1-es csapatát vezető Fred Vasseur csak legyintett azokra a hírekre, miszerint a riválisok bepanaszolták őket az FIA-nál egyik újításuk miatt.
Az SF-23-as S-csatornája – melyről bővebben itt írtunk – az olasz Formu1a.uno szerint arra késztette a többi csapatot, hogy megkérjék az FIA-t az alkatrész szabályosságának tisztázására – ez elég gyakori szokott lenni új szabályzat életbe lépésekor.
Az új csapatfőnök, Frederic Vasseur azonban helyére tette a riválisokat a bahreini tesztek első napján, mondván: „Ahogy azt ti is tudjátok, nem csak ők voltak azok, akik megkeresték ezzel az FIA-t, mi is pontosan így tettünk és nincs semmi probléma.”
A Ferrari S-csatornája arra szolgál, hogy optimalizálja az autó hátsó feléhez áramló levegő irányát, és mivel egy roppant összetett, az autó vázához tervezett koncepcióról van szó, a többi csapat számára szinte lehetetlen lemásolni.
A Ferrari két pilótája nem kezdte rosszul a tesztet, az első nap végén – ennek összefoglalóját itt olvashatjátok – Carlos Sainz és Charles Leclerc a harmadik és negyedik helyet foglalták el, egymástól mindössze pár ezredmásodpercre lemaradva.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.