FP1-es lehetőséget is kaphat a Red Bull japán juniorja

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Red Bull japán pilótája, Juki Cunoda 2021-ben az AlphaTauri versenyzője lesz, aminek jegyében már akár idén bemutatkozhat egy Forma-1-es versenyhétvégén.

Yuki Tsunoda, Carlin

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Amellett, hogy Juki Cunoda az imolai verseny után 300km-et tehet meg a 2018-as Toro Rossóval, és részt vehet majd az Abu Dhabi fiatal pilóták tesztjén, nagy valószínűség szerint még egy FP1-es lehetőséghez is juthat már idén

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a múlthétvégén megerősítette azt, hogy a Red Bull tervei szerint Cunodát leigazolják 2021-re, ehhez azonban az idei F2-es szezon első 4 helye között kell végeznie a szükséges szuperlicensz pontokért (az már más kérdés, hogy pont most indították el a párbeszédet a rendszer felülvizsgálatáról).

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke azonban az első szabadedzés után elárulta, hogy még ennél is több minden várhat a Honda és a Red Bull által is támogatott pilótára, miközben azért elismételte az ilyenkor szokásos csapatfőnöki mondanivalókat.

Yuki Tsunoda, Alpha Tauri, seat fitting

Yuki Tsunoda, Alpha Tauri, seat fitting

Fotó készítője: Scuderia Alpha Tauri

„Még nem döntöttünk a jövő évi pilótafelállásunkról” – nyilatkozta Tost. „Juki programja a következő: múlthéten a gyárban járt, hogy elvégezze az üléspróbát, és felkészüljön a 300km-es tesztjére.”

„Valószínűleg kap egy FP1-es lehetőséget is idén, ezen kívül pedig van még két versenyhétvégéje Bahreinben, ahol majd meglátjuk, hol végez a bajnokságban, ami a szuperlicensz szempontjából fontos.”

„Ezután következik Abu-Dhabiban a fiatal pilóták tesztje, és a Red Bull csak mindezt követően fog dönteni arról, mi legyen a Scuderia AlphaTauri 2021-es pilótafelállása.”

A bahreini versenyek miatt jelenleg csak 2 opció jöhet szóba Cunoda beugrására, a török és az abu-dba futam, azonban nem túl valószínű, hogy pont a mindkét pilóta számára relatíve ismeretlen Istanbul Parkban vegye el valakitől a gyakorlás lehetőségét a Red Bull.

Amennyiben Cunoda tényleg megkapja a Forma-1-es ülést jövőre, elkerülhetetlennek tűnik, hogy az orosz Daniil Kvjatot váltsa le, az orosz egyelőre azonban nem kommentálta részletesen a helyzetét.

Daniil Kvyat, AlphaTauri, in the press conference

Daniil Kvyat, AlphaTauri, in the press conference

Fotó készítője: FIA Pool

„Nincsenek, hogy is mondjam, új információm erről számotokra” – nyilatkozta a 26 éves pilóta. „Én csak azt tudom, hogy 6 verseny van hátra a szezonból, én pedig a legjobbamat akarom nyújtani ezeken a futamokon, ez a legjobb, amit tenni tudok jelenleg.”

„Én is tisztában vagyok a helyzettel, de ez nagyon egyszerű. Természetesen nincs sok szabad hely, de én csak azt tudom tenni, hogy a legjobbamat nyújtom a maradék versenyeken.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mugen F1-es motorbeszállítóként? „Nagyon messze vagyunk ettől”
Következő cikk Bottas nyerte a kaotikus második szabadedzést!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország