Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Autótörés az Aston Martinnál, Hamilton az élen a szingapúri FP1-en!

A Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén a Mercedes pilótája, Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak, míg a Ferrari problémákkal szembesült Charles Leclerc autójában, Lance Stroll pedig megtörte az Aston Martint.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Három hét szünet után ismét Forma-1-es versenyhétvégét rendeznek, ezen a héten Szingapúrba látogat a száguldó cirkusz mezőnye, ami egy éjszakai helyszín – ez az időeltolódás miatt azt jelenti, hogy körülbelül 1 órával korábban rendezik a programot, mint egy európai futam esetén.

Már az edzés legelején arra panaszkodott Charles Leclerc, hogy úgy érzi, valami nincsen rendben, és vissza is jött a bokszba a monacói versenyző, miközben ekkor már kezdett egyre népesebbé válni az utcai pálya.

Az első percekben Alonso állt az élen Verstappen előtt, majd azt láthattuk, hogyan terelgeti a kocsiját Albon – a brit-thai versenyző a vakbélműtétjét követően lélegeztetőgépre is került, de sokat javult az állapota, és az FIA orvosai szerint is készen áll fizikailag a hétvégére.

Még több F1 hír:

A huplis pálya George Russellen is kifogott: a Mercedes fiatal britje megcsúszott, és lassú tempónál a falhoz is hozzáért a W13-as orrával – a kocsinak nem esett komoly baja, de a kör végén így is bejött a bokszba.

Időközben az állás is módosult: Verstappen vette át a vezetést, őt Perez, Sainz, Alonso, Ocon és Norris követte, a Ferrari pedig továbbra is vizsgálta a köridő nélkül álló Leclerc autóját.

Norris arra panaszkodott, hogy nagyon pattog az autója – az FIA változtatott is a pattogásra vonatkozó meghatározott maximális értékeken, figyelembe véve a szingapúri aszfaltcsík sajátosságait.

 

Leclerc autóját sikerült rendbe hozni, és körülbelül 35 perccel az edzés vége előtt visszatérhetett a pályára, Sainz pedig azt közölte a Ferrarival, hogy változtatni kell a beállításaikon.

Nyomatéktúlfutást tapasztalt Russell, míg Verstappen mögött ekkor már Stroll állt a második helyen, mögöttük Alonso, Perez, Vettel és Sainz jött, amikor már csak 23 perc volt hátra az első szabadedzésből.

Az 5-ös kanyarnál kis híján a falba tette Sainz a Ferrarit, de korrigálni tudott, a két Red Bull pedig a lágy gumikon javítani tudott eddigi legjobbján, Verstappen 1:43.7-tel maradt az élen, Perez 7 tizedes hátrányban a második helyen állt.

Még több F1 hír:

Stroll az 5-ös kanyarnál törte meg az Aston Martint, a bal hátsó kerekét vágta neki a falnak, emiatt félre kellett állnia a pályán, és jött a piros zászlós edzésmegszakítás.

Körülbelül 15 perce maradt a csapatoknak és a pilótáknak a piros zászlós szakasz után, ekkor a mezőny körülbelül fele jött ki rögtön a pályára. Sainz ismét közel volt a kocsitöréshez, de megint sikerült megmentenie a helyzetet.

Leclerc egy jó körrel bejött a 2. helyre, 3 tizeddel maradt el Verstappentől a lágy gumival, Russell pedig Perez és Sainz közé, a 4. pozícióba jött be a Mercedesszel, amikor már csak 7 perc volt hátra az edzésből.

Perez hajtásláncával nem stimmelt valami, a mexikói a garázsban töltötte az FP1 utolsó perceit. 5 perccel az edzés leintése előtt aztán Hamilton ugrott az élre a lágy abroncsokkal, Verstappen pedig elfékezte magát, és a bukótérből kellett visszajönnie. 

Végül tehát Hamilton végzett az élen az első edzésen, őt egy tizeden belüli különbséggel Verstappen követi, majd Leclerc, Perez, Russell, Sainz, Ocon, Stroll, Gasly és Alonso következik a top 10-ben.

A második szabadedzés magyar idő szerint 15 órakor veszi majd kezdetét, és az FP2-t is élőben közvetíti az M4 Sport, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Célkeresztben a Red Bull – tényleg megszeghették a költségvetési limitet!

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 20 1'43.033     176.902
2 Netherlands Max Verstappen 20 1'43.117 0.084 0.084 176.758
3 Monaco Charles Leclerc 17 1'43.435 0.402 0.318 176.215

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Szingapúri Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Aláírt új F1-es csapatához Nyck de Vries! – francia sajtó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország