Interjú

A Honda szerint semmi probléma nincs a megítélésükkel

Bár a Forma-1-ben évek óta csak szenvednek, és a technikai sportok más szakágaiban is egyre több a problémájuk, a Honda nem érzi, hogy romlott volna a róluk kialakított kép.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Andrew Hone / Motorsport Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

A Honda Forma-1-es szereplését három éve lerobbanó motorok, minimális fejlesztés és rettenetesen gyenge teljesítmény jellemzi. Nemrég a MotoGP-ben már Marc Márquez is kezdte elég negatív véleményekkel illetni Hondáját, Indianapolisban, az Indy 500 során pedig Fernando Alonso és további két versenyző alatt mondta fel a szolgálatot a japánok erőforrása.

De hogy látják ezt az érintettek a Hondánál? Az egyik legnagyobb spanyol sportnapilap, a Marca Carlo Fioranival, a japánok kommunikációs igazgatójával készített interjút, amiben kiderül, hogy a Hondánál alapjaiban látják máshogy a dolgokat.

Fiorani szerint a negatív vélemények országspecifikusak. "A Hondáról a köztudatban alkotott kép nagyban függ az egyes országoktól. Spanyolországban például ez nyilvánvalóan negatív, ugyanis Fernando Alonso egy Honda erőforrással felszerelt autóban nem tud jó eredményeket elérni. Az F1 egy óriási kihívás, és nagyon, nagyon nehéz, de mi vagyunk az egyetlen márka a világon, ami a technikai sportok szinte minden vállfajában (F1, MotoGP, túraautózás, motokrossz, IndyCar) megméreti magát. Tavaly például a Honda volt az egyetlen, amely három vb-címet is tudott szerezni a különböző sorozatokban, erre senki más nem volt képes. Nyerni tudtunk például a motokrosszban, ami az Egyesült Államokban nagyon nagy népszerűségnek örvend. Minden azon múlik, honnan közelítjük meg."

A Hondánál még létezik a klasszikus "nem a győzelem a fontos"-felfogás is... "Az egyértelmű, hogy az F1-ben jelenleg nem tudunk komoly eredményeket elérni, de az egész egy technológiai kihívás. A legfontosabb az, hogy részt vegyünk. Néha jó eredményeket érünk el, mint például az IndyCarban, néha pedig nem, lásd a Forma-1-et. A Honda viszont mindig, minden körülmények között a technológiai kihívást keresi.

A japánok a Forbes cikkére alapozzák pozitív hozzáállásukat a róluk alkotott képpel kapcsolatban. "Az újság listáján a 26. helyen állunk a cégekről alkotott képek összehasonlításában. Az első 15 mindegyike a technológia világában tevékenykedik, az autóiparból pedig csak a Honda, a Mercedes és a BMW található meg a százas listán. Az Indy 500 előtt bőven a 30-on kívül voltunk, de Szato győzelmének köszönhetően megelőztük a BMW-t. A MotoGP-t egyedül képviseljük. Jól állunk ezen a listán."

Van egy terület (illetve egy kontinens), ahol még a Honda is törekszik arra, hogy a lehető legjobb véleménnyel legyenek róluk, ez pedig Amerika és az IndyCar. "Nyerni tudtunk Indyben, és az autóink elsődleges piaca az Egyesült Államok. Amerikában sokkal komolyabb arányban vagyunk jelen, mint mondjuk Spanyolországban, ahol az autóeladásaink talán ha 1 százalékot kitesznek. Az USÁ-ban ez 26 százalék, ami egy óriási szám. Ez nagyban köszönhető indianapolisi győzelmünknek is. A rólunk alkotott képet mindig globálisan kell néznünk, és ez nem kifogás, hanem tény."

Azzal persze tisztában vannak, hogy az F1-ben nem igazán (és akkor még finoman fogalmaztunk...) megy nekik. "A Forma-1-ben nagyon nehéz dolgunk van, jelenleg pedig nem is érünk el túl jó eredményeket, de Alonso eredménye után már látunk egy kis fényt az alagút végén. Nagyon nehéz dolgunk volt az új szabályokkal is, ugyanis ha valaki tévútra kerül, akkor el is ásta magát. A megítélésünkkel kapcsolatban nyilvánvalóan nem vagyunk elégedettek az F1-ben nyújtott teljesítményünkkel, de tudjuk, hogy mindenki azon dolgozik, hogy fejlődni tudjunk."

Fiorani megvédte a Honda MotoGP-motorjait. "Láthattuk, hallhattuk, hogy Márquez panaszkodik a motorjával kapcsolatban, de nagyon furcsa világbajnokságot láthatunk, a Yamahánál Valentino Rossi is panaszkodott az általa használt vázra. Általánosságban elégedettek vagyunk, a világbajnokság teljesen nyitott. Teljesen az ellenőrzésünk alatt vannak a dolgok. Ha már az előbb beszéltünk a motokrosszról, Tim Gajsernek volt egy balesete, de a motorral semmi problémánk nincs. A Moto2-ben, ahol csak mi szállítjuk a motorokat, egyetlen műszaki hibánk sem volt az elmúlt kilenc évben. Ez a legfontosabb."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Jordannek le kellene állnia az álhírek terjesztésével
Következő cikk Így lehet beindítani egy F1-es csapatot: 5 lépés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország