Rögtön lépéselőnyben a Ferrari a konstruktőröknél

A szerencsének (is) köszönhetően majdnem tökéletes eredménnyel zárta a Ferrari az Ausztrál Nagydíjat, míg a Mercedesnél csak egy versenyző futott erős versenyt, ez pedig a ponttáblázaton is jelentős különbséget eredményez.

Ferrari celebrate in parc ferme

Ferrari celebrate in parc ferme

Sutton Images

A papírforma alapján a legtöbben talán azt gondolták, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj sétagalopp lehet a Mercedes számára, akár még egy kettős győzelem is benne volt sokak szerint a pakliban.

Aztán jött előbb Valtteri Bottas autótörése, majd büntetése, ami miatt csak a mezőny legmélyéről vághatott neki a vasárnapi futamnak (nem is tudott feljönni, csak a nyolcadik helyig), Hamilton elől pedig Sebastian Vettel orozta el a győzelmet a virtuális Safety Car (a német számára) szerencsés időzítésével.

Azzal, hogy a Ferrari a szerencsének is köszönhetően majdnem tökéletes eredménnyel zárta a futamot, rögtön lépéselőnybe került legnagyobb riválisával, a Mercedesszel szemben, az olaszok 40 pontjára Hamiltonék ugyanis csak 22-vel tudnak válaszolni.

Kettő ponttal szerzett kevesebbet náluk a Red Bull, jól kezdett a McLaren, amely mindkét autójával pontot szerzett, csakúgy, mint a Renault.

Öt csapatnak egyelőre várnia kell a pontszerzésre.

#CsapatÖsszpontszámaustraliabahrainchinaazerbaijanspainmonacocanadafranceaustriaunited_kingdomgermanyhungarybelgiumitalysingaporerussiajapanunited_statesmexicobrazilunited_arab_emirates
1 italy Ferrari 40 40 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
2 germany Mercedes 22 22 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
3   Aston Martin Red Bull Racing 20 20 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
4   McLaren F1 Team 12 12 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
5 france Renault F1 Team 7 7 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
6 india Force India 0 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
7   Alfa Romeo Sauber F1 Team 0 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
8 united_kingdom Williams 0 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
9   Red Bull Toro Rosso Honda 0 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
10   Haas F1 Team 0 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk FIA: „Mi csak jót akarunk…”
Következő cikk A Mercedes nem a saját érdekei miatt ellenzi a 2021-es szabályváltoztatásokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország