Jelentés az időmérőről
Forma-1 Holland Nagydíj

Verstappené a pole Hollandiában, hárman 1 tizedmásodpercen belül!

Rendkívül szoros volt a holland F1-es időmérő: Max Verstappen Charles Leclerc-nek 21, Carlos Sainznak pedig 92 ezredmásodpercet adott, míg Hamilton a negyedik helyre hozta be a Mercedest.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Egy kifejezetten szoros harmadik szabadedzés után következett az időmérő edzés Hollandiában, ahol a pártatlan közönség abban bízott, hogy ezúttal a kvalifikáció is szoros lesz.

Először a Haas F1 Team és a Williams versenyzői jöttek ki a pályára, majd a többiek is csatlakoztak hozzájuk. Ennek megfelelően Magnussen állt az élre a Q1 elején, kicsit később viszont jöttek a „nagyok”, és Verstappen vette át a vezetést, mögötte Russell, Hamilton és Alonso jött.

Még több F1 hír:

A bokszutcában az borzolta a kedélyeket, hogy Norrist veszélyesen engedték ki, a stewardok jegyezték az esetet, tehát nem lehetett nyugodt a fiatal brit. A Q1 utolsó perceiben Vettel, Ricciardo, Albon, Schumacher és Latifi állt kieső helyen, viszont Bottas és Magnussen is veszélyben volt.

Vettel utolsó köre nagyon jól indult, lila első szektort futott, de aztán hibázott, így kiesett. Bottas, Magnussen, Ricciardo, Vettel és Latifi az öt kieső pilóta, míg Cunoda nagy meglepetésre a harmadik, Stroll pedig a hatodik helyen végzett.

A Q2-ben nem kellett sokat várni a piros zászlóra, amire azért volt szükség, mert előbb egy füstgránát került a pályára, majd galambok szálltak le az aszfaltra, miután ez a két probléma megoldódott, újra kimehettek a pilóták.

Verstappen egy 1:10.9-es idővel jött be az első helyre, Hamilton, Perez, Stroll volt a további sorrend, a két ferraris viszont csak a hetedik és a kilencedik helyen állt, tehát nagy izgalmakra lehetett számítani a Q2 utolsó perceiben.

Jelentősen átalakult a sorrend az utolsó körök után: Sainz végzett az élen, mögötte Russell, Verstappen és Leclerc végzett, a kiesőzónába pedig a Gasly, Ocon, Alonso, Csou, Albon ötös került. Alonso arra panaszkodott, hogy az egyik Red Bull feltartotta.

Így a két Ferrari, a két Mercedes, a két Red Bull, illetve Norris, Stroll, Schumacher és Cunoda jutott be a legjobb 10-zel, szokatlan látvány, hogy 7 csapat képviselői küzdöttek az első 5 rajtsorért.

 

Verstappen 1:10.5-tel kezdett a Q3-ban, viszont Leclerc két lila szektorral át tudta venni a vezetést 1:10.4-gyel, Hamilton a harmadik, Sainz a negyedik helyen állt, majd Perez, Russell, Norris, Cunoda, Schumacher és a köridő nélkül álló Stroll következett, de csak a top 4 futott friss lágy gumikkal.

Az Aston Martin megerősítette, hogy Stroll nem is fog kijönni a Q3-ra technikai probléma miatt, így kilencen maradtak versenyben a legelőkelőbb pozíciókért, a legjobb esélyekkel pedig Leclerc és Verstappen rendelkezett. 

Leclerc javítani tudott, de ez sem volt elég Verstappen ellen, aki 21 ezredmásodperces előnnyel szerezte meg a pole-t a monacói előtt, Sainz pedig 92 ezredre volt a Red Bull hollandjától. Perez az utolsó másodpercekben megpörgött, így más már nem tudott javítani.

Ez azt jelenti, hogy Verstappené a pole, Leclerc a második, Sainz a harmadik, Hamilton a negyedik, a további sorrend: Perez, Russell, Norris, Schumacher, Cunoda, Stroll. A futam magyar idő szerint vasárnap 15 órakor fog indulni.

Hamilton: Tévedtem a Red Bull-lal kapcsolatban..

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 6 1'10.342     217.969
2 Monaco Charles Leclerc 6 1'10.363 0.021 0.021 217.904
3 Spain Carlos Sainz Jr. 6 1'10.434 0.092 0.071 217.684

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Holland Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Verstappen: Ez hihetetlen, nagyon sok mindenen változtattunk...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország