Statisztikák

Hamilton a közösségi médiában is mindenkit agyonver

Lewis Hamilton jelenleg a Forma-1 világbajnoki címvédője, de nem csak a sportban van a csúcson, hanem riválisait a közösségi média felületein is kenterbe veri.

Lewis Hamilton, Mercedes-Benz F1 W08

Fotót készítette: Sutton Images

Ahogy mászunk bele egyre inkább a 21. századba, úgy válik egyre fontosabbá és fontosabbá a közösségi média különböző felületeinek szerepe. Nincs ez másként a Forma-1-ben sem, ahol már csak az egy szem Sebastian Vettel tartja magát, mint "régivágású" versenyző, aki úgy érzi, neki nincs arra szüksége, hogy Facebookon, Twitteren vagy éppen Instagramon ossza meg élete különböző pillanatait rajongóival. Biztos, hogy sokan kíváncsiak lennének rá is, de ő úgy döntött, hogy (egyelőre legalábbis) nem ül fel erre a vonatra.

A lista vezetője, Lewis Hamilton ebből a szempontból Vettel szöges ellentéte, és előszeretettel pakol fel tartalmakat a különböző platformokra. Most mondjuk kicsit "fasírtban" van ezzel a világgal, ugyanis nem olyan rég minden egyes korábbi Instagram- és Twitter-posztját törölte, illetve a Facebookot is karácsonykor frissítette utoljára, de ettől függetlenül utcahosszal vezet, ha a három legnagyobb közösségi felületen összeszámoljuk, hány követője van, és ezt összehasonlítjuk a riválisokkal.

 

A második helyre, tetemes mennyiségi hátrányban Fernando Alonso ért oda, akinek annak ellenére töretlen a népszerűsége, hogy 2018 már a tizenkettedik évfordulója lesz annak, hogy utoljára világbajnoki címet ünnepelhetett. A harmadik helyen, Daniel Ricciardo esetében egy újabb szakadék figyelhető meg, de az ausztráltól nem vitathatjuk el, hogy három és fél millió összes követővel így is a mezőny harmadik legnépszerűbb versenyzője.

Kicsivel marad csak le a képzeletbeli dobogóról a mexikói Sergio Pérez - persze, neki könnyű, hiszen egy hihetetlenül népes országból jön, és ha csak az otthoniakat maga mögött tudhatja, már nyert ügye van a szurkolók mennyiségét illetően. A top 5-öt Max Verstappen teszi teljessé, minimális különbséggel Pérez mögött.

 

A közösségi média legújabb feltörekvő sztárja a sokak szerint az F1-ből már inkább kifelé menő, mégis töretlen népszerűségnek örvendő Jégember, 2007 világbajnoka, azaz Kimi Räikkönen, aki sokáig csapattársához hasonlóan szintén nem volt jelen a virtuális világban hivatalos profillal. A finn mindössze néhány Instagram-poszttal máris több, mint háromszázezer követőnél jár, és csak ezzel az egy felülettel felért nulláról a középmezőny aljára, minimális idő alatt.

A Forma-1-es mezőny közösségi média-rangsora a követők száma alapján

VersenyzőTwitterInstagramFacebookÖsszesen
Lewis Hamilton 5.24 m 5.7 m 4.04 m 14.98 m
Fernando Alonso 2.55 m 1.8 m 1.8 m 6.15 m
Daniel Ricciardo 1.41 m 1.2 m 885 e 3.49 m
Sergio Perez 2.02 m 434 e 330 e 2.78 m
Max Verstappen 763 e 1.3 m 658 e 2.72 m
Romain Grosjean 784 e 370 e 263 e 1.41 m
Nico Hulkenberg 740 e 368 e 186 e 1.29 m
Valtteri Bottas 385 e 520 e 259 e 1.16 m
Carlos Sainz 344 e 411 e 187 e 942 e
Kevin Magnussen 424 e 186 e 59 e 669 e
Stoffel Vandoorne 134 e 221 e 96 e 451 e
Kimi Raikkonen   337 e   337 e
Marcus Ericsson 153 e 137 e 34 e 324 e
Esteban Ocon 84 e 194 e   258 e
Lance Stroll 21.4 e 145 e 14 e 180 e
Pierre Gasly 38.1 e 94.9 e 25 e 158 e
Charles Leclerc 31.6 e  94.9 e 29 e 156 e
Brendon Hartley 39.8 e 56.8 e 51 e 147.6 e

Bár Hamilton a Forma-1 messze legnépszerűbb figurája, más sportokat tekintve még az ő népszerűsége is eltörpül sokakhoz képest. Bár a top 10-be befér, Cristiano Ronaldo számaihoz például nincs sok köze, akit a három felületen összesen több, mint 300 millióan követnek. A kosaras LeBron James is majdnem százmilliós nagyságrendű követőt tudhat magáénak, rá 97,5 millióan kíváncsiak, őt a kontinensnyi országból, Indiából érkező krikettes, Virat Kohli követi 75 millióval.

Megelőzi Hamiltont még John Cena, Floyd Mayweather, Rafael Nadal és Usain Bolt is, de a négyszeres világbajnok angolnak több követője van, mint például az NFL-es Russell Wilsonnak, vagy éppen a golfozó Tiger Woodsnak. A Liberty érkezésével viszont minden valószínűség szerint nem csak a Forma-1 lesz aktívabb a közösségi felületeken, hanem a versenyzők is iparkodnak majd.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren a nyilvánosság előtt nem ígér semmit 2018-ra
Következő cikk Magnussen az F1-es pályafutása elején "negatív nyomást" érzett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország