Jelentés az időmérőről

Hamilton volt a leggyorsabb a török időmérőn, de Bottas rajtolhat az élről!

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj időmérő edzésén, azonban a motorcseréje miatt nem ő, hanem Valtteri Bottas rajtolhat majd az élről, mellőle pedig Hamilton riválisa, Max Verstappen indulhat.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Nedves pályán vette kezdetét a Török Nagydíj időmérő edzése, így egy meglehetősen érdekes kvalifikációra számíthattunk. Mivel a Q1 elején a csapatok arra számítottak, hogy hamarosan leesik az eső, rögtön sokan a pályára mentek.

Számtalan megforgást láthattunk, és többek között a két bajnokaspiráns, Lewis Hamilton és Verstappen is küszködött a körülményekkel. Nem sokkal később már sikerült jól összerakniuk a köreiket, előbb Hamilton, majd Verstappen állt az élre, viszont ekkor még sok idő volt hátra a Q1-ből.

Az első felvonás közepének környékén Verstappen már azt mondta, javul a pálya, így a pilóták javítani tudtak, egy ideig Leclerc is az élen állt, az utolsó körök teljesítése előtt pedig Verstappen egy 1:25.0-s idővel állt az élen.

Még több F1 hír:

Hamilton ebből még több mint 4 tizedet tudott faragni, Mazepin pedig a pálya több pontján is hibázott. Verstappen nehéz helyzetbe került, mivel törölték az idejét, de visszaugrott a második helyre, ezzel továbbjutott.

Ricciardo már a Q1-ben kiesett, rajta kívül Latifi, Giovinazzi, Räikkönen és Mazepin marad ki a Q2-ből, Mick Schumacher viszont bejutott a Q2-be, így eldőlt, hogy a legjobb 15 pozíció egyikéből rajtolhat majd holnap.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 11 1'24.585     227.189
2 Netherlands Max Verstappen 10 1'24.592 0.007 0.007 227.170
3 France Pierre Gasly 10 1'24.704 0.119 0.112 226.870

A Q2 elején Perez megforgott, és az első helyen Bottas állt Alonso és Gasly előtt, míg a mezőny körülbelül fele ekkor még csak egy melegítő körön volt túl. A Q2 felénél már Hamilton vezetett Verstappen előtt, Alonso pedig a harmadik helyen állt. A kiesőzónában Vettel, Stroll, Schumacher, Russell és Sainz állt, viszont ekkor még hátra volt 7 perc.

Leclerc a célegyenes ráfordítójánál pörgött meg, Bottas pedig feljött a 2. helyre - a finn ekkor szűk 2 tizedmásodpercre volt a hétszeres világbajnok csapattársától. Stroll hibázott, Hamilton tovább javított az utolsó perc kezdete előtt, majd jött a tűzijáték.

Russell a kör legvégén hibázott, így nem jutott be a Q3-ba. Vettel a 11., Ocon a 12., Russell a 13., Schumacher a 14., Sainz pedig a 15. lett, míg az élen Hamilton közel fél másodpercet adott Bottasnak, Verstappen hátránya a 3. helyen pedig 6,5 tizedmásodperc volt.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 9 1'23.082     231.299
2 Finland Valtteri Bottas 10 1'23.579 0.497 0.497 229.923
3 Netherlands Max Verstappen 9 1'23.732 0.650 0.153 229.503

A Q3-ban a két Mercedes, a két Red Bull, a két AlphaTauri, valamint Alonso, Leclerc, Stroll és Norris maradt állva, miközben kezdett kisütni a nap, a pálya pedig egyre szárazabbá vált az idő előrehaladtával.

Az első Q3-as körök teljesítése után Bottas állt az élre, aki 22 ezredmásodperccel vezetett Hamilton előtt, Verstappen pedig két tizedre volt tőlük. Mögöttük Gasly, Perez és Alonso következett.

Hamilton két tizedet javított, ezzel átvette a vezetést, viszont ekkor még hátra volt Bottas és Verstappen utolsó gyors köre. Verstappen és Bottas is javított, de nem eleget, így a végeredmény Hamilton, Bottas, Verstappen, Leclerc, Gasly, Alonso, Perez, Norris, Stroll, Cunoda lett.

Viszont Hamilton 10 helyes rajtbüntetése miatt Bottasé lesz az első rajtkocka, mellőle pedig Verstappen rajtolhat majd a holnap 14 órakor kezdődő Török Nagydíjon.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 8 1'22.868     231.896
2 Finland Valtteri Bottas 6 1'22.998 0.130 0.130 231.533
3 Netherlands Max Verstappen 6 1'23.196 0.328 0.198 230.982

Fernando Alonso tavaly két pilóta miatt kapcsolta be a TV-t...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Török Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Hamilton szkeptikus a holnapi esélyeivel kapcsolatban...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország