Forma-1 Abu-Dzabi szezon utáni teszt

Forma-1-es szabályváltozásokat fogadott el a Motorsport Világtanács

Az FIA Motorsport Világtanácsa idei utolsó ülésén többek között hivatalosan is elfogadta, hogy a pilóták hűtésére a Forma-1-es autókban új légbeömlők legyenek.

Oscar Piastri, McLaren MCL60, Carlos Sainz, Ferrari SF-23, George Russell, Mercedes F1 W14, Lando Norris, McLaren MCL60, Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, the rest of the field on the opening lap of the Sprint race

Az októberi Katari Nagydíjon számos pilótát végletekig kimerített a magas hőmérséklet és a magas páratartalom kombinációja. A levegő hőmérséklete 35 fok körüli volt, így Logan Sargeantnek fel kellett adnia a versenyt, csapattársát a Williamsben, Alex Albont pedig orvosoknak kellett ellátnia a futamot követően.

Az Alpine pilótája, Esteban Ocon is arról beszélt, hogykomolyan megviselték a körülmények és már az első körök után a sisakjába hányt, míg Lance Stroll húsz körrel a vége előtt majdnem elájult az Aston Martin volánjánál.

Az FIA a versenyzők panaszait követően vizsgálatot indított a körülményeket illetően és most hivatalosan is elfogadták, hogy az autón a pilóták hűtésére szolgáló légbeömlők legyenek 2024-től a hasonló esetek megelőzésére, ezek vélhetően az autó alján lesznek és egyenesen a cockpitbe vezetik majd a levegőt.

Az ötletet az F1 Tanács még az Abu-Dzabi Nagydíj hétvégéjén fogadta el, a Motorsport Világtanácsnál is zöld utat kellett azonban kapnia, hogy bekerüljön a műszaki szabályzatba. A tanács közleménye így szól:

„Az FIA részéről továbbra is folyik a szabályok betartatását az elkövetkező években javító technológiai innovációk kutatása. Ezen felül folyik munka a Katarban a pilóták által tapasztalt extrém hőség leküzdésére is, az első lépéseket meg is tettük a műszaki szabályzat frissítésével, amelyek ezután megengedik, hogy az autókra hűtés céljára légbeömlők kerüljenek.”

„A Tanácstagok által korábban elfogadott 2024-es versenynaptár is szóba került, a jövőben pedig kulcsfontosságú tényező lesz az utazó személyzet egészsége és jóléte” – írják, utalva arra, hogy több csapat és pilóta is aggályát fejezte ki a 2023-as versenynaptár zsúfolt vége miatt.

Az idei szezon hat hét alatt öt versennyel zárult, köztük az utolsó kettő, Las Vegas és Abu-Dzabi közötti 12 órás eltolódással. A következő idényben a záró páros trióvá bővül, a két helyszín közé a Katari Nagydíj ékelődik be.

A Tanács emellett egy biztonsági módosítást is elfogadott, amely „korlátozza a padlólemezen elhelyezett bizonyos fémkomponensek számát és tömegét, ezek ugyanis biztonsági kockázatnak minúsülnek, amennyiben leszakadnak az autóról.”

Csökken emellett az idő, amit a pilótáknak és csapatoknak, a rajtrácson kell eltöltenie a verseny előtt, 50-ről ismét 40 perc lesz, ahogy korábban is volt, azonban idén a versenyzők bemutatóceremóniájának tesztje miatt ezt kibővítették.

Az FIA azt is megjegyezte, hogy nincsen szabályzat a „bokszutcából rajtoló autókat körülvevő személyzettel és felszerelésekkel kapcsolatos procedúrára”, ezért mostantól minden szerelőnek 90 másodperccel a felvezető kör megkezdése előtt el kell hagynia a bokszutca gyorsforgalmi sávját. Ezen felül a 2026-os erőforrásokkal kapcsolatos verseny-, műszaki-, és pénzügyi szabályzatok is apróbb módosításon estek át.

Mindeközben az összes csapat tagadta, hogy ők tettek volna panaszt az FIA-nál a Wolff-házaspár összeférhetetlenségi ügyében.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Minden csapat tagadja, hogy bepanaszolták volna az FIA-nál a Wolff-házaspárt
Következő cikk A McLaren leszoktatná Norrist az önostorozásról

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország