Leclerc a leggyorsabb a spanyol FP2-n, szorosan mögötte a Mercedes párosa!

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc az első szabadedzés után a második edzésen is a leggyorsabbnak bizonyult, kisebb meglepetésre mögötte a két Mercedes-pilóta végzett, és egész jól mozgott Barcelonában a frissített W13-as kocsi.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Magyar idő szerint 17 órakor vette kezdetét a Spanyol Nagydíj második szabadedzése, amely napos, jó időben került megrendezésre, hiszen a levegő hőmérséklete 31, a pálya hőmérséklete pedig 44 Celsius-fok volt az FP2 elején.

Az első percekben rögtön a pályára mentek a pilóták, ami annak ismeretében, hogy mennyi istálló hozott fejlesztéseket a helyszínre, nem igazán meglepő. Az első körök után Max Verstappen állt az élre, majd a két Ferrari-pilóta következett.

Nem sokkal később Bottas húzódott félre és állt meg a füvön, a rádión pedig jelentette, hogy „valami eltört”, így a finn versenyző edzése ezzel korán véget ért, a pályán pedig VSC-s fázis lépett érvénybe az Alfa Romeo miatt.

Még több F1 hír:

Az edzés feléhez közeledve Vettel állt az élre a lágy keveréken, Verstappen viszont nem sokkal később közel 7 tizedet vert a négyszeres világbajnokra, szintén a piros oldalfalú gumikon futva.

A két Ferrari aztán Verstappen elé ugrott Leclerc, Sainz sorrendben, majd Russell bejött közéjük, 1 tizeddel lemaradva Leclerc-től. Aztán miközben Albon szélesen ment a pályán és kicsit a kavicságyra is lefutott, Hamilton feljött a harmadik helyre a lággyal.

Amikor már csak 10 perc volt hátra az edzésből, Leclerc panaszkodott arra, hogy szétesnek a gumijai, míg a mezőny hosszabb etapokat futott, nem villogtak a zöld és a lila szektorok a versenyzők neve mellett.

 

Ennek megfelelően az utolsó percekben már nem változott az állás, így Leclerc végzett az élen, majd Russell, Hamilton, Sainz, Verstappen, Alonso, Perez és Vettel következett. A McLarenek csak a mezőny hátsó traktusában végeztek, ráadásul Norris csak 6 kört futott.

Perez másodpercekkel az edzés leintése előtt futott le a pályáról, de vissze tudott jönni komolyabb probléma nélkül, a mezőny legszorgalmasabb pilótája pedig Lance Stroll volt, aki 30 kört tett meg az átalakult Aston Martinnal.

A Forma-1-es program holnap 13 órakor fog folytatódni a harmadik szabadedzéssel, az időmérő edzés pedig 16 órakor veszi majd kezdetét, addig is kövessétek a hu.motorsport.com-ot a legfrissebb hírekért!

 

Duplán reagált a Red Bull az Aston Martin autójára és az FIA közleményére...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és Russell autójában is motort cserélnek a Spanyol Nagydíjra
Következő cikk Marko az Aston Martin-ügyről: „Bizonyítékunk van!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország