Jelentés az időmérőről

Leclerc hibázott, majd megszerezte a pole-t Spanyolországban, Verstappen-dráma a Q3 végén!

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc nagyot hibázott a Q3-ban, de így is az övé az első rajtkocka a Spanyol Nagydíjon Max Verstappen előtt, míg George Russell a második sorba kvalifikált a Mercedesszel.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, George Russell, Mercedes W13

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, George Russell, Mercedes W13

Carl Bingham / Motorsport Images

Izgalmasnak ígérkezett a Spanyol Nagydíj időmérő edzése, hiszen a szabadedzések alapján a szurkolók és a szakértők is úgy látták, hogy a Mercedes közelebb került a vezető, Red Bull-Ferrari pároshoz.

A Q1 elején Verstappen állt az élre egy 1:20.0-s idővel, majd az láthattuk, hogy Stroll kis híján összeütközött a bokszban Norrisszal. Az időmérő első felvonásának végéhez közeledve már Leclerc állt az első helyen, a kiesőzónában pedig Albon, Stroll, Gasly, Schumacher és Latifi állt.

Végül Vettel, nagy meglepetésre Alonso, Stroll, Albon és Latifi búcsúzott, egy későbbi visszajátszásból kiderült, hogy a spanyol pilóta forgalomba került a Q1 végén, így pedig nagyon nehéz dolga lesz holnap a hazaiak (egyik) kedvencének.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Monaco Charles Leclerc 3 1'19.861     209.839
2 Spain Carlos Sainz Jr. 3 1'19.892 0.031 0.031 209.758
3 Netherlands Max Verstappen 3 1'20.091 0.230 0.199 209.236
Még több F1 hír:

A Q2-ben a két Mercedes csapott erősen a lovak közé: Russell állt az élre, mögötte Hamilton, Perez és Leclerc következett, míg Verstappen a hatodik, Sainz a hetedik pozícióban állt.

A két Red Bull-pilóta és Sainz a Q2 végén is kijött a biztonság kedvéért, így végül Verstappen, Sainz, Russell, Hamilton lett az eredmény, és kiesett Norris, Ocon, Cunoda, Gasly és Csou. Norris köre elég gyors volt a továbbjutáshoz, azonban pályaelhagyás miatt törölték az idejét.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 6 1'19.219     211.540
2 Spain Carlos Sainz Jr. 6 1'19.453 0.234 0.234 210.917
3 United Kingdom George Russell 3 1'19.470 0.251 0.017 210.872

A Q3-ba tehát a két Red Bull, a két Ferrari, a két Mercedes, a két Haas, valamint Bottas és Ricciardo jutott be, ők harcolhattak az első 10 rajtpozícióért. Leclerc első köre jól indult, azonban a 3-as szektorban megpördült, így ő volt az egyedüli a Q3 felénél, aki mért kör nélkül állt.

Verstappen egy 1:19.0-s körrel ugrott az élre, mögötte Sainz, Perez, Russell, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Magnussen, Schumacher, Leclerc volt az állás, a két Haas pedig használt gumikon teljesítette a körét.

Leclerc kármentése annyira jól sikerült, hogy 3 tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole-t, míg Verstappen azt mondta, elment az erő, így nem is futott kört a Q3 végén. Sainz a harmadik, Russell a negyedik lett, a további sorrend: Perez, Hamilton, Bottas, Magnussen, Ricciardo, Schumacher.

A verseny holnap 15 órakor veszi majd kezdetét, élőben az M4 Sport közvetíti a nagydíjat, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Monaco Charles Leclerc 6 1'18.750     212.800
2 Netherlands Max Verstappen 7 1'19.073 0.323 0.323 211.930
3 Spain Carlos Sainz Jr. 7 1'19.166 0.416 0.093 211.681

Ocon: Alonso cseppet sem olyan csapattárs, mint amilyennek mondják...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Spanyol Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Leclerc: Erős pozícióból indulok, de...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország