Jelentés a versenyről

Verstappen és Hamilton ütközött, de így is Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat!

A Forma-1-es Brit Nagydíjon Max Verstappen az első körben összeütközött Lewis Hamiltonnal. Az esetért a brit versenyző 10 másodperces büntetést kapott, viszont így is nyerni tudott, mivel 3 körrel a verseny vége előtt megelőzte a versenyt addig vezető Charles Leclerc-t.

Lewis Hamilton, Mercedes, waves to fans

Lewis Hamilton, Mercedes, waves to fans

JEP / Motorsport Images

Silverstone-ban került megrendezésre a szezon tizedik Forma-1-es futama, a Brit Nagydíj, amelynek rajtrácsát a sprintkvalifikáció alakította ki, ezen pedig Max Verstappen végzett az első helyen Lewis Hamilton előtt.

A második sorból Bottas és Leclerc várhatta a rajtot, míg a hatodik rajtsort a két McLaren sajátította ki, Norris, Ricciardo sorrendben. A Red Bull-pilóta Perez a sprinten megpördült, így csak a bokszutcából rajtolhatott.

A rajtot Hamilton kicsit jobban kapta el, mint Verstappen, de a holland pilóta az élen tudott maradni. Ezután kanyarokon keresztül ment a kerék a kerék elleni csata, végül a Copse-nál összeütköztek egymással, Hamilton eltalálta riválisa jobb hátsó kerekét, Verstappen kiesett, a versenyt pedig piros zászlóval félbeszakították - az esetért a brit 10 másodperces büntetést kapott.

További híreink:

Verstappen szerencséje magától ki tudott szállni az autójából, a futamot pedig álló rajttal folytatták, a sorrend Leclerc, Hamilton, Bottas, Norris, Ricciardo, Vettel, Alonso, Sainz, Räikkönen és Ocon volt a legjobb 10-ben.

Az újraindításnál Leclerc és Hamilton maradt az első két helyen, Norris pedig megelőzte Bottast, így feljött a harmadik helyre. Vettel megpördült, miközben Alonsóval csatázott, így a pontszerzők állása a top 4 után ekkor Ricciardo, Sainz, Alonso, Stroll, Ocon, Räikkönen volt, Perez pedig sorra nyerte a pozíciókat, a 15. körben a 12. helyen állt.

Az élen álló Leclerc a motorjára panaszkodott, Hamilton pedig eközben már DRS-távolságon belül volt a monacóihoz képest. Norris a 22. körben állt ki kerékcserére, viszont lassú volt a csere, 6 másodpercig tartott, így szintén kiálló Bottas Norris elé jött vissza.

 

Hamilton a 28. körben jött ki kerékcserére, valamint letölteni a 10 másodperces büntetését, ezt követően pedig az 5. helyre jött vissza, viszont az élen álló két Ferrari ekkor még nem járt kint a bokszban, majd Sainz is kijött, akinek nagyon lassú volt a kiállása, de így is a hatodik helyre jött vissza.

Leclerc a 30. körben jött ki, és 7 másodperces előnnyel jött vissza a pályára. Mögötte Bottas, Norris, Hamilton, Ricciardo, Sainz, Cunoda, Alonso, Stroll és Perez következett, de Cunoda neve mellett ekkor még nem volt kiállás.

Hamilton hamar meg tudta előzni Norrist, ezzel feljött a 3. helyre, és csapattársa, Bottas mögé érkezett meg. Perez a 39. körben másodszor is kijött a bokszba, Vettelnek pedig a rádión keresztül szóltak, hogy fel kell adnia a versenyt.

További híreink:

Bottas 12 körrel a verseny vége előtt elengedte maga mellett Hamiltont, aki Leclerc után eredt. 8 körrel a futam vége előtt már csak 4 másodperc volt a különbség Leclerc és Hamilton között, a hétszeres világbajnok pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

5 körrel a leintés előtt már csak bő 2 másodperc volt a Ferrari és a Mercedes pilótája között, Perez pedig összeért Räikkönennel, emiatt a finn pilóta megpördült. Hamilton 3 körrel a futam vége előtt fért be 1 másodperces különbség alá.

Az 50. körben sikerült is megelőznie a monacóit, és végül több másodperces előnnyel nyert. A dobogóra még Bottas fért fel, majd Norris, Ricciardo, Sainz, Alonso, Ocon és Cunoda következett.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 United Kingdom Lewis Hamilton 52 -       25
2 Monaco Charles Leclerc 52 3.871 3.871 3.871   18
3 Finland Valtteri Bottas 52 11.125 11.125 7.254   15

Az FIA elhalasztja a bokszkiállások szigorítását...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Friss hírek Verstappen állapotáról, további vizsgálatok várnak rá
Következő cikk Hamilton: teljesen Verstappen mellett voltam, de nem számít, hogy én mit gondolok a büntetésről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország