Leclerc nehezen, de győzött az Osztrák Nagydíjon, Sainz kiesett!
A Ferrari pilótája, Charles Leclerc tudott győzni az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen előtt, míg Carlos Sainz kettős győzelmet szállíthatott volna a vörösöknek, de technikai probléma miatt kiesett.

Egy héttel a rendkívül izgalmasan alakuló Brit Nagydíj után újabb Forma-1-es verseny jött, a helyszín Ausztria volt, ahol a sprinten aratott győzelme miatt Verstappen indulhatott az élről, majd Leclerc, Sainz, Russell, Perez, Ocon, Magnussen és Hamilton következett a rajtrácson.
A rajtnál Verstappen és Leclerc simán jött el, míg Sainz harmadik helye veszélyben forgott, de meg tudta tartani a pozícióját. Russell és Perez összeért egymással az első körben, aminek következtében a mexikói a kavicságyba csúszott és ki kellett jönnie a bokszba, Russell pedig később 5 másodperces büntetést kapott az eset miatt.
Pár kör eltelte után Verstappen, Leclerc, Sainz, Russell, Ocon, Magnussen, Schumacher, Hamilton, Norris, Ricciardo volt a top 10 állása, Perez pedig a sérült kocsijával nem tudott versenyképes időket futni.
Az élen Verstappen nem lehetett nyugodt, Leclerc gyorsabb volt nála és az első helyért támadta a hollandot, pár kör próbálkozás után pedig sikerrel járt a monacói, és egy kemény bevetődés után az élre állt.
Verstappen ki is jött a bokszba, és a nyolcadik helyre jött vissza, előtte pedig Hamilton előbb Schumachert, majd Magnussent is levadászta, majd Verstappen gyorsan visszakapaszkodott a harmadik helyre, az első két helyen az ekkor még kiállás nélkül álló Leclerc és Sainz állt.
A középmezőnyben szórakoztató csatát láthattunk Magnussen, Norris, Alonso, Schumacher és Csou között, a dán pilóta dupla előzése a célegyenes végén egyenesen élményszámba ment.
A két Ferrari a kiállása után Verstappen mögé jött vissza, Perez az utolsó helyről feladta a versenyt, Hamilton pedig szintén kijött a bokszba, és a nem tökéletes kiállása után a hatodik helyre, közvetlenül Ocon mögé jött vissza, kicsit később viszont már a negyedik helyen autózott egy kiállásnak és egy előzésnek köszönhetően.
A futam felénél Verstappen, Leclerc, Sainz, Hamilton, Ocon, Magnussen, Schumacher, Norris, Russell, Ricciardo volt a pontszerzők állása, majd Leclerc megelőzte Verstappent és Sainz is gyorsan közelített a Red Bull pilótájához.
Gasly és Norris 5-5 másodperces büntetést kapott pályalevágások miatt, miközben Alonso Cunodával harcolt, de nem volt elégedett a japán versenyző vezetésével, emiatt mutogatott neki, amikor elhajtott az AlphaTauri-pilóta mellett.
Verstappen másodszor is kijött a bokszba kerékcserére, a középmezőnyben pedig Gasly és Vettel párharca közben a francia a kavicságyba pöckölte a négyszeres világbajnokot, ami miatt újabb 5 másodperces büntetést kapott.
A futam kétharmadánál a két Ferrari is kijött a második bokszkiállására, Leclerc körülbelül 3 másodperces távolságra jött vissza Verstappenhez képest, a hátrányát gyorsan ledolgozta és meg is előzte a hollandot.
Sainz is közel volt az előzéshez, azonban megadta magát a kocsija, ki kellett állnia, majd lángra is kapott a Ferrari, ami miatt VSC-s fázis következett, amit Leclerc és Verstappen is kihasznált egy-egy újabb kiállásra.
Az újraindításnál bő 4 másodperc volt a vezető Leclerc és Verstappen között, Leclerc-nek azonban a gázpedáljával volt problémája, a Red Bull hollandja pedig így közelebb tudott kerülni riválisához, de két körrel a vége előtt még mindig 2,6 másodperccel vezetett a monacói.
Leclerc végül 1,5 másodperces előnnyel győzni tudott Verstappen előtt, Hamilton a harmadik, Russell a negyedik lett, Ocon pedig az ötödik helyen ért célba. Schumacher a hatodik lett, majd Norris, Magnussen, Ricciardo, Alonso a pontszerzők további sorrendje.
Helyezés | Versenyző | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | |
71 | - | 25 | |||
2 | |
71 | 1.532 | 1.532 | 1.532 | 19 | |
3 | |
71 | 41.217 | 41.217 | 39.685 | 15 | |
Teljes eredmény |
Idősebb Carlos Sainz nagy balesetnek volt a részese az Extreme E-ben!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.