Jelentés az időmérőről

48 ezred döntött: Verstappené a pole Norris előtt az Osztrák Nagydíjon!

Az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén a Red Bull-pilóta Max Verstappen volt a leggyorsabb Lando Norris előtt, Sebastian Vettel egy Q3-as eredménnyel lepte meg magát, George Russell pedig először jutott be a Williamsszel a legjobb 10-be. A Mercedes versenyzői viszont nem lehetnek elégedettek...

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Erik Junius

A 2021-es Forma-1-es szezon kilencedik időmérő edzését is Spielbergben tartották, tehát a helyszín nem, csak a név változott: ezen a hétvégén az Osztrák Nagydíjat rendezik meg, míg múlt héten a Stájer Nagydíjat láthattuk.

Az első és a harmadik szabadedzésen Max Verstappen, a másodikon pedig a szerződését két évvel meghosszabbító Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, az időmérőre pedig száraz körülmények között került sor.

Először a két Haas-pilóta futott ki a pályára, kettejük közül Schumacher volt a gyorsabb, majd Verstappen érkezett, és simán átvette a vezetést a lágy keverékkel: 1:04.249-et futott, mögötte Norris és Leclerc állt ekkor.

További híreink:

Amikor már csak 5 perc volt hátra a Q1-ből, Verstappen, Norris, Alonso volt a top 3 állása, a kiesőzónában pedig a Latifi, Ocon, Gasly, Schumacher, Mazepin ötös helyezkedett el, de Russell, Cunoda és Stroll is egy tizeden belül volt a 16. Latifihez képest.

A Q1 vége rendkívül szoros volt, Cunoda 42, Ricciardo pedig 32 ezreddel kerülte el a kiesőzónát, Räikkönen, Ocon, Latifi, Schumacher és Mazepin viszont búcsúzott, az első 18 pedig 1 másodpercen belül volt egymáshoz képest.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 3 1'04.249     241.946
2 United Kingdom Lando Norris 6 1'04.345 0.096 0.096 241.585
3 Spain Fernando Alonso 3 1'04.472 0.223 0.127 241.109

A Q2 nem indult túl eseménydúsan, pár percig csak Perez rendelkezett mért körrel, aki a közepesen futott egy 1:04.5-ös időt. Miután mindenki teljesítette az első gyors körét, Verstappen állt az élre Norris és Perez előtt, a kiesők között pedig Sainz, Leclerc, Alonso, Ricciardo és Giovinazzi sorakozott - 8-an a közepes, 7-en pedig a lágy keveréket vették igénybe.

 

Ahogy arra számítani lehetett, rendkívül szoros volt a Q2 vége, végül Sainz, Leclerc, Ricciardo, Alonso és Giovinazzi esett ki. A spanyol nagyon ideges volt, mivel feltartották a harmadik szektorban, a két Mercedes, Verstappen, Norris és Russell pedig a közepeseken jutott a legjobb 10-be.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 6 1'03.927     243.164
2 United Kingdom Lewis Hamilton 6 1'04.258 0.331 0.331 241.912
3 Finland Valtteri Bottas 7 1'04.376 0.449 0.118 241.468

A Q3-ban természetesen már a lágyak kerültek elő, és az első körök után Verstappen állt az élre egy 1:03.7-es körrel, mögötte Norris(!), Hamilton, Bottas, Perez és Gasly következett, Russell pedig ekkor még mért kör nélkül állt.

Verstappen nem tudott javítani az idején, de így is övé lett a pole, Norris pedig mindössze 48 ezreddel maradt el a holland pilótától. Perez a harmadik, Hamilton a negyedik lett, majd Bottas, Gasly, Cunoda, Vettel, Russell és Stroll következett a legjobb 10-ben.

Update: változik a rajtsorrend!

Helyezés Versenyző Idő Hátrány km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 1'03.720   243.954
2 United Kingdom Lando Norris 1'03.768 0.048 243.771
3 Mexico Sergio Perez 1'03.990 0.270 242.925

Mazepinnek mérnöki órákat kell vennie...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ennyit keres Hamilton az új szerződésével – brit sajtó
Következő cikk Verstappen: Örülök a pole-nak, de annak nem, hogy hogyan sikerült…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország