Jelentés a versenyről
Forma-1 Osztrák Nagydíj

Verstappen 24 kör alatt 21 másodperces előnnyel nyert az időjárás által megkavart osztrák sprinten!

A Red Bull kettős győzelmet aratott az Osztrák Nagydíj sprintfutamán, a száradó pálya miatt pedig kifejezetten izgalmasan alakult a sprint második fele.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Nedves pályán vette kezdetét a Forma-1-es Osztrák Nagydíj sprintfutama, amit a két Red Bull kezdhetett meg az élről Verstappen, Perez sorrendben, majd Norris, Hülkenberg, Sainz, Alonso, Stroll és Ocon következett.

Leclerc a büntetése után a 9. helyről indulhatott, Russell csak a 15., Hamilton a 18. helyről várta a rajtot. Az egész mezőny az intermediate gumikra szavazott, kivéve Bottast, aki a 19. pozícióból a közepes gumikkal indult volna, viszont a felvezető kör után már ő is az intermediate-eket rakta fel.

Perez kapta el jobban a rajtot, majd az egyenesben leterelte Verstappent, hogy aztán a holland az egyenes végén adja vissza neki ezt a „szívességet”. A történteken Norris vesztett rajta, aki megtorpant a két Red Bull mögött, míg Hülkenberg élt a lehetőséggel és előbb a harmadik, majd a második helyre jött fel, így az állás Verstappen, Hülkenberg, Perez volt.

Még több hír:

A vezető hármas mögött Sainz, Stroll, Alonso, Albon, Ocon, Leclerc és Norris jött, míg a Mercedesek első néhány köre jól sikerült, viszont utána hosszabb időn keresztül csak a 12., illetve 13. helyen haladtak.

Verstappen 5 másodperces előnyt épített ki az élen, Hülkenberg pedig a sprint feléhez közeledve is tartotta a második helyet, de Perez 1 másodpercen belüli távolságra volt a Haas német pilótájától.

A két Mercedes a 10. körre tudta átrágni magát Magnussenen, Perez pedig a 11. körben kezdte keményen támadni Hülkenberget, egy körrel később pedig meg is történt az előzés, Perez feljött a csapattársa mögé.

A 13. körben Sainz is megelőzte Hülkenberget, ezzel az állás a sprintfutam felénél Verstappen, Perez, Sainz, Hülkenberg, Stroll, Alonso, Albon, Ocon, Leclerc, Norris volt, Verstappen pedig már 10 másodperccel vezetett.

További híreink:

A középmezőnyben is kemény csatákat láthattunk, az Ocon, Leclerc, Norris trió küzdött egymással, Leclerc kis híján megelőzte Ocont, de a francia vissza tudott jönni, majd Norris kapta el Leclerc-t a kilencedik helyért.

Hülkenberget Stroll is megelőzte, majd a Haas pilótája Russell és Piastri példáját követve bejött a bokszba a lágy gumikért, mivel a pálya folyamatosan száradt. Kicsit később Albon, Leclerc és Cunoda is így tett.

A pályán ekkor Russell volt a leggyorsabb, aki a 10. helyen állt, míg Hülkenberg Gasly megelőzésével feljött a 8. helyre, és ekkor már másodpercekkel gyorsabb volt körönként a slick gumi.

Leclerc és Hamilton nagyon kemény csatát vívott egymással, amit jegyeztek is a stewardok, de végül úgy döntöttek, nem vizsgálják az incidenst. Eközben Russell Gasly megelőzésével feljött a 9. helyre.

Hülkenberg Norrist és Ocont is megelőzte, Russell pedig Norrist tudta még becserkészni a sprint végén, míg az Aston Martinok a negyedik helyért csatáztak, de maradt a Stroll, Alonso sorrend, Russell pedig 9 ezreddel maradt el Ocontól.

Verstappen tehát 21 másodperces előnnyel győzött a 24 körös sprinten Perez és Sainz előtt, rajtuk kívül Stroll, Alonso, Hülkenberg, Ocon és Russell szerzett még pontot.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Netherlands Max Verstappen 24 -       8
2 Mexico Sergio Perez 24 21.048 21.048 21.048   7
3 Spain Carlos Sainz Jr. 24 23.088 23.088 2.040   6

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Osztrák Nagydíj - Sprintfutam (LIVE)
Következő cikk Sergio Perez: Szerintem Max mérges volt rám...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország