Bottas nyitott az élen Oroszországban, Leclerc és Vettel is a top 5-ben!

Az F1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a két Mercedes volt a leggyorsabb Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben, a harmadik helyen pedig Max Verstappen végzett.

Bottas nyitott az élen Oroszországban, Leclerc és Vettel is a top 5-ben!

A Forma-1-es szezon oroszországi fordulója következik, a helyszín Szocsi. A megszokottnál kicsit korábban, magyar idő szerint 10:30-kor vette kezdetét az első szabadedzés, ahol a Ferrari és az Alfa Romeo ment ki először a pályára, többek között a visszatérő Kimi Räikkönennel.

Először Perez, majd Hamilton állt az élre, azonban nagyon gyorsan javultak a köridők, így nem sokkal később már Leclerc vette át a vezetést egy 1:36.7-es köridővel, de borítékolni lehetett, hogy ennél még lesznek sokkal jobb idők is.

Még több F1 hír:

Bő 45 perccel az FP1 leintése előtt Bottas a kemény keveréken az élre állt 1:36.4-gyel, Hamilton és Leclerc pedig körülbelül három tizedmásodperccel maradt el ekkor a finntől – mögöttük Vettel, Norris és Ocon következett.

Verstappen egy kis ideig az élre állt a lággyal, majd Bottas vette át a vezetést egy 1:34.4-es idővel, Hamilton pedig két tizedmásodperccel követte az év végén távozó csapattársát. A két mercedesesen kívül Leclerc is megelőzte Verstappent, amikor az edzés felénél jártunk.

A következő percek nyugodt mederben teltek, Verstappen feljött a harmadik helyre, kisebb pályaelhagyásokon és egy rövid VSC-s fázison – amikor egy pályamunkás nagy sprintet levágva felszedett egy törmeléket – nem történt sok minden.

 

Az élmezőny állása az utolsó percekben már nem változott, Bottas maradt az élen Hamilton, Verstappen, Leclerc, Vettel és Gasly előtt, a mezőnyt pedig a két Haas-pilóta zárta Mazepin, Schumacher sorrendben.

Az FP1 legvégén Norris vélhetően technikai probléma miatt megpörgött a bokszutca bejáratánál, és kicsit meg is törte az autóját a fiatal brit.

A második szabadedzés magyar idő szerint 14 órakor kezdődik majd, vélhetően száraz időjárási körülmények között, szombatra viszont egész napos esőt jósolnak.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Finland Valtteri Bottas 25 1'34.427     222.953
2 United Kingdom Lewis Hamilton 23 1'34.638 0.211 0.211 222.456
3 Netherlands Max Verstappen 13 1'34.654 0.227 0.016 222.418

Verstappen Hamilton megjegyzéséről: „Annyira ideges vagyok, hogy alig bírok aludni!”

megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Orosz Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Orosz Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)

Következő cikk

Furcsa üzenet tűnt fel Ricciardo Twitter-oldalán, Norris áll mögötte

Furcsa üzenet tűnt fel Ricciardo Twitter-oldalán, Norris áll mögötte
Hozzászólások betöltése