Jelentés az időmérőről
Forma-1 Olasz Nagydíj

Carlos Sainz-pole Monzában, 67 ezred a top 3 között az időmérőn!

Az Olasz Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole-t Carlos Sainz révén, miután Sainz, Verstappen és Leclerc hatalmas harcot vívott az első rajtkockáért.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23

A Magyar Nagydíj után az Olasz Nagydíjon is kísérletet tett a Forma-1 az időmérő edzés módosított formátumával: a Q1-ben csak a kemény, a Q2-ben csak a közepes, a Q3-ban csak a lágy keveréket használhatták a pilóták.

A Q1-ben az első percekben Ocon és Norris ütközött össze kis híján, az első felvonás felénél pedig Verstappen, Perez, Albon, Russell, Sainz volt a sorrend, míg Ocon csak a 18. helyen állt, miután a kavicságyba is lefutott.

5 perccel a Q1 vége előtt a két Red Bull és a két Ferrari állt az élen, míg a kiesőzónában Gasly, Piastri, Hülkenberg, Ocon és Stroll állt. Amikor már csak 2 perc volt hátra, a két Alpine állt az 19. és 20. helyen, és ekkor jöttek pályára a francia istálló pilótái.

Végül az alpine-osok javítani tudtak, továbbjutni viszont nem: Csou, Gasly, Ocon, Magnussen és Stroll búcsúzott, míg Hülkenberg és Bottas továbbjutása nem sokon múlt. Az élen Verstappen, Albon, Leclerc és Cunoda végzett. A két Ferrari-pilótára viszont még vizsgálat várhat, miután lassabban teljesítették a felvezető körüket, mint a versenyigazgató által meghatározott 1:41 - végül kiderült, nem történik intézkedés az ügyben.

A Q2-ben az első körök teljesítése után Sainz, Verstappen, Leclerc, Albon volt a sorrend, miközben a teljes mezőny 1 másodpercen belül volt egymáshoz képest. Meglepetésre Hülkenberg mellett Hamilton is ott volt a top 10-en kívül, mellettük Lawson, Sargeant és Bottas állt még kiesésre.

Még több F1 hír:

Az utolsó 3 percre mindenki kijött a pályára, végül Verstappen nyerte a Q2-t, mögötte Leclerc, Sainz, Albon és Hamilton végzett az első 5 helyen, míg Cunoda, Lawson, Hülkenberg, Bottas és Sargeant kiesett. Norris végül 13 ezreddel verte meg Cunodát, tehát nem sokon múlt, hogy ő is kiessen.

A Q3-ba így a két Red Bull, a két Ferrari, a két Mercedes, a két McLaren, valamint Alonso és Albon jutott be, az első körök után pedig Sainz és Leclerc állt az élre, Verstappen pedig a hibája után „csak” a harmadik helyen állt. Őket Russell, Albon, Perez és Norris követte.

Az utolsó köre Sainznak sikerült a legjobban, aki Verstappen 13, Leclerc-re pedig 67 ezredmásodpercet vert, majd Russell, Perez, Albon, Piastri, Hamilton, Norris és Alonso következett.

Az Olasz Nagydíj vasárnap 15 óratól veszi majd kezdetét, addig is kövessétek a hu.motorsport.com a legfrissebb hírekért és nyilatkozatokért!

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Spain C. Sainz Jr. Carlos Sainz Jr. Ferrari 55 Ferrari Ferrari 6 1'20.294   259.730
2 Netherlands M. Verstappen Max Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 6 +0.013 0.013 259.688
3 Monaco C. Leclerc Charles Leclerc Ferrari 16 Ferrari Ferrari 6 +0.067 0.054 259.513

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Olasz Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Leclerc a 3. helye után: Kettős siker a cél vasárnapra!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország