Jelentés az időmérőről

Leclerc indulhat az élről Monzában, Russell is az első sorban!

Az Olasz Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc szerezte meg a pole-t, mögötte pedig a büntetéssel sújtott Max Verstappen és Carlos Sainz következik. A büntetések miatt George Russell rajtolhat Leclerc mellől.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az Olasz Nagydíj időmérője már azelőtt is hozott fordulatokat, mielőtt elkezdődött volna: kilenc versenyzőt fognak hátrasorolni komponenscsere vagy a megrovások összegyűlése miatt, míg Alexander Albon a vakbélgyulladása miatt nem tudott részt venni az időmérőn, a helyén Nyck de Vries debütált a Williamsszel.

A Q1 elején a két Ferrari állt az élre, majd Russell és a két Red Bull következett. Stroll az 1-es szektor végén megcsúszott, és nem sokon múlt, hogy a kavicságyba csússzon, de sikeresen korrigált, nem lett gond az esetből.

Bottas az 1-es kanyarban fékezte el a gumiját, a finn pedig nem lehetett nyugodt, mivel Magnussen, Stroll, Schumacher és Vettel társaságában a kiesőzónában állt 4 perccel a Q1 vége előtt.

Még több F1 hír:

De Vries nagy bravúrt végrehajtva még úgy is bejutott a Q2-be, hogy a leggyorsabb idejét törölték, kiesett viszont Latifi, Vettel, Stroll, Magnussen és Schumacher, az utolsó továbbjutó helyet Bottas szerezte meg.

A Q2-ben sokáig kivártak a pilóták, majd Sainz egy 1:20.8-as idővel állt az élre, őt Verstappen, Perez és Hamilton követte. Leclerc az első körében hibázott, a másodikban pedig a második helyre ugrott.

Az időmérő második szakaszának utolsó 5 percéhez érve Norris állt a tizedik helyen, Bottas, De Vries, Csou, Ricciardo, valamint a mért idő nélkül álló Cunoda helyezkedett el a kiesőzónában.

Cunoda vélhetően technikai problémák miatt nem jött ki a Q2-ben, és az utolsó percekben a top 4 sem hajtott pályára. De Vries egy jó első szektor után hibázott, így kiesett, Bottas pedig hiába javított, ő sem jutott be a legjobb 10-be.

Kiesett tehát Ocon, Bottas, De Vries, Csou és Cunoda, míg a Q3-ban folytathatta a két Ferrari, a két Red Bull, a két McLaren, mellettük Alonso és Gasly fért még oda a legjobb 10-be.

A Q3-ban nem meglepő módon próbáltak a szélárnyékra játszani a pilóták, és a Ferrarik kezdtek a legjobb Leclerc húzott szélárnyékot Sainznak, a spanyol az élre is állt, majd Leclerc, Verstappen, Perez, Russell, Norris, Hamilton, Ricciardo, Gasly és a mért idő nélküli Alonso jött.

 

Leclerc utolsó köre nagyon erősre sikeredett, így az övé lett a pole Olaszországban, Verstappen pedig 145 ezreddel maradt el a monacóitól. Sainz a harmadik, Perez a negyedik, Hamilton az ötödik lett, a további sorrend: Russell, Norris, Ricciardo, Gasly, Alonso.

Az Olasz Nagydíj magyar idő szerint holnap 15 órától veszi majd kezdetét, a versenyt az M4 Sport közvetíti élőben, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Meglepő pilóta lehet a favorit a Haas 2023-as ülésére...

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Monaco Charles Leclerc 7 1'20.161     260.161
2 Netherlands Max Verstappen 7 1'20.306 0.145 0.145 259.691
3 Spain Carlos Sainz Jr. 7 1'20.429 0.268 0.123 259.294

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Olasz Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Leclerc: Kockáztatnom kellett az időmérőn!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország