Jelentés az időmérőről

Hihetetlen: Leclerc-é a pole Monacóban, de össze is törte a kocsiját!

A Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzése nem múlt el meglepetések nélkül, a szoros kvalifikáción pedig Charles Leclerc tudta megszerezni a pole-t Max Verstappen előtt, a Mercedes viszont nem lehet elégedett.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Zak Mauger / Motorsport Images

Már a harmadik szabadedzés végén eldőlt, hogy csak 19 autót fogunk látni a monacói kvalifikáción, ugyanis az FP3 utolsó perceiben a Haas versenyzője, Mick Schumacher csapta falnak az autóját, amelyet nem tudtak megjavítani az időmérő kezdetéig, így csak 4 kieső pozíció volt kiadó a Q1-ben.

A kvalifikáció felhős időben indult el, ekkor 30 százalék volt az esély arra, hogy leesik az eső az időmérő alatt. A mezőny nagy része rögtön a lágy keverékkel jött ki a pályára a Q1-ben, a forgalom pedig szokás szerint problémát okozott a hercegségbeli aszfaltcsíkon.

A Q1 elején a két Alfa Romeo állt az élre, majd jöttek a "nagyok" Bottas fért be először 1:11 alá, pár perccel az első szekció leintése előtt pedig Ocon, Latifi, Russell és Mazepint állt a kiesők között, majd következett a tűzijáték.

Még több F1 hír:

Ocon és Russell megmenekült, Cunoda és Alonso viszont nem: a japán 16., a spanyol 17. lett, az utolsó két helyet pedig Latifi és Mazepin foglalta el, Vettelnek és Russellnek pedig sikerült továbbjutnia a 14. és 15. helyen.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Finland Valtteri Bottas Mercedes 9 1'10.938     169.347
2 Monaco Charles Leclerc Ferrari 10 1'11.113 0.175 0.175 168.931
3 Netherlands Max Verstappen Red Bull 7 1'11.124 0.186 0.011 168.905

A Q2-ben tovább gyorsult a pálya és a mezőny, Verstappen egy 1:10.650-es idővel állt az élre Sainz és Leclerc előtt, a Q2 vége előtt 3 perccel pedig Giovinazzi, Stroll, Ocon, Räikkönen és Russell állt a top 10-en kívül, majd következtek az utolsó körök.

Végül Leclerc volt a leggyorsabb a Q2-ben, 53 ezreddel javított Verstappen idején, Bottas pedig bejött a 3. helyre. Az Ocon, Ricciardo, Stroll, Räikkönen, Russell ötösnek kellett búcsúznia, a mezőny pedig annyira szoros volt, hogy a top 11 egy másodpercen belül volt egymáshoz képest.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Monaco Charles Leclerc Ferrari 10 1'10.597     170.165
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull 9 1'10.650 0.053 0.053 170.038
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes 11 1'10.695 0.098 0.045 169.929

 A Q3-ban tehát a két Mercedes, a két Red Bull, a két Ferrari, illetve Gasly, Vettel, Giovinazzi és Norris mehetett a minél jobb rajtpozíciókért. Leclerc egy 1:10.346-os idővel állt az élre, mögötte Verstappen, Bottas, Sainz, Norris, Gasly és Hamilton következett az első Q3-as körök teljesítése után. 

A Q3 legvégén Leclerc falnak csapta a kocsiját, így jelentősen már nem változott az eredmény, piros zászlóval leintették a kvalifikációt. Így a monacói szerezte meg a pole-t Verstappen, Bottas, Sainz, Norris, Gasly, Hamilton, Vettel, Perez és Giovinazzi előtt.

Helyezés Versenyző Autó Idő Hátrány km/ó
1 Monaco Charles Leclerc Ferrari 1'10.346   170.773
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull 1'10.576 0.230 170.216
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes 1'10.601 0.255 170.156
4 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari 1'10.611 0.265 170.132
5 United Kingdom Lando Norris McLaren 1'10.620 0.274 170.110
6 France Pierre Gasly AlphaTauri 1'10.900 0.554 169.438
7 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 1'11.095 0.749 168.973
8 Germany Sebastian Vettel Aston Martin 1'11.419 1.073 168.207
9 Mexico Sergio Perez Red Bull 1'11.573 1.227 167.845
10 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1'11.779 1.433 167.363

Coulthard: A Mercedes talán már közölte is Bottasszal a 2022-es sorsát...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Monacói Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Leclerc hihetetlenül boldog, de az aggodalmát is kifejezte...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország