Jelentés a szabadedzésről

Russell a leggyorsabb a Szahír Nagydíj második szabadedzésén, Bottas a top-10-en kívül, hátul a két Ferrari

A Mercedeshez beugró George Russell volt a leggyorsabb a Szahír Nagydíj második szabadedzésén is, míg Valtteri Bottas nem tudott tiszta lágy gumis kört futni, így csak 11. lett. Max Verstappen és Sergio Perez követte Russellt, a két Ferrari pedig nem lehet elégedett az edzés alakulásával.

George Russell, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A koronavírus-járvány kitörésének következtében idén két Forma-1-es versenyt is rendeznek Bahreinben, amelyből a másodikat a „külső” vonalvezetésen rendezik ezen a hétvégén. Már a hét elején is sok érdekesség történt, ami hatással van a versenyhétvégére.

Lewis Hamilton koronavírusos lett, az ő helyét George Russell veszi át, míg Russell megüresedő helyét Jack Aitken foglalta el. A Haas a Bahreini Nagydíjon égési sérüléseket szenvedő Romain Grosjeant pedig Pietro Fittipaldival pótolta.

Az FP1-en George Russell volt a leggyorsabb a két Red Bull előtt, és már akkor megdőlt a Forma-1 valaha volt legrövidebb körének rekordja, a második szabadedzésen pedig további javításra lehetett számítani.

A szabadedzés legelején Carlos Sainz, Pietro Fittipaldi és a két Alfa Romeo futott mért kört, majd az idő múlásával szokás szerint egyre népesebbé vált a pálya. Amikor még körülbelül 1 óra 15 perc volt hátra az edzésből, már a két Renault vezetett Ocon, Ricciardo sorrendben, Sebastian Vettel pedig megpördült a Ferrarival a 2-es kanyarban.

Még több F1 hír:

Leclerc problémával – vélhetően váltóhibával - szembesült, miközben a pályán haladt, emiatt nem sokkal később vissza kellett jönnie, tehát nem indult jól az olasz istálló edzése. 26 perccel az FP2 kezdete után Verstappen vette át a vezetést egy 55.043-as köridővel.

A mezőnyből először Sergio Perez futott gyors kört a lágy gumival, és át is vette a vezetést a Racing Point versenyzője az 54.866-os körével. Vettel pedig ismét megforgott, Magnussen remek reflexeire volt szükség ahhoz, hogy ne ütközzön össze a Ferrari és a Haas.

Az edzés felénél már Russell állt az élen az 54.713-as idejével, míg Bottas leggyorsabb körét elvették pályaelhagyás miatt, azonban a finn nem adta fel a próbálkozást – a köre viszont ekkor körülbelül 6 tizedmásodperccel volt lassabb Russellénél.

Albon feljött az ötödik helyre az első lágy gumis körével, Verstappen pedig a harmadik helyen állva nem volt elégedett a Red Bull-lal – alulkormányozottnak érezte a kocsit. Norrisnál is gondok ütötték fel a fejüket, így a szokásosnál több időt kellett a bokszban vesztegelnie a fiatal britnek.

 

Verstappen eközben feljött a második helyre, az ideje 128 ezredmásodperccel maradt el Russelltől. Sainz is a váltójára panaszkodott, azt mondta, elvesztette a szinkronizációt. Ezt követően a csapatok versenyszimulációkat futottak, ezért nem igazán javítottak addigi legjobbjukon a pilóták.

Leclerc az edzés további részében sem tudott visszatérni a pályára, az utolsó percekben pedig számos hibát, elfékezést lehetett látni a versenyzőktől, Gaslynak pedig eltalálta egy kavics az ujját, és azt mondta, nagyon fáj neki.

Az edzés végeredménye végül Russell, Verstappen, Perez, Ocon, Albon, Kvjat, Stroll, Ricciardo, Gasly, Sainz volt az első 10 helyen, Bottas pedig hiába futotta meg a legjobb időt a második és a harmadik szektorban, csak 11. lett.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom George Russell Mercedes 48 54.713     233.121
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull 43 54.841 0.128 0.128 232.577
3 Mexico Sergio Perez Racing Point 52 54.866 0.153 0.025 232.471
4 France Esteban Ocon Renault 50 54.940 0.227 0.074 232.158
5 Thailand Alexander Albon Red Bull 42 55.036 0.323 0.096 231.753
6 Russian Federation Daniil Kvyat AlphaTauri 58 55.068 0.355 0.032 231.619
7 Canada Lance Stroll Racing Point 44 55.104 0.391 0.036 231.467
8 Australia Daniel Ricciardo Renault 47 55.124 0.411 0.020 231.383
9 France Pierre Gasly AlphaTauri 48 55.133 0.420 0.009 231.346
10 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 39 55.258 0.545 0.125 230.822

Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff elmondta, a koronavírusos Hamilton "nem érzi valami jól magát"
Következő cikk Wolff: Ez nem egy szétlövés Russell és Bottas között!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország