Hamilton simán győzött a Magyar Nagydíjon, beállította Schumacher rekordját!

Lewis Hamilton rendkívül domináns győzelmet aratott a Magyar Nagydíjon Max Verstappen és Valtteri Bottas előtt. A brit versenyző ezzel a győzelemmel beállította Michael Schumacher rekordját a legtöbb, ugyanazon a pályán aratott győzelem tekintetében.

Race winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nem hozott nagy meglepetést a Magyar Nagydíj időmérő edzése: Lewis Hamilton volt a leggyorsabb szombaton a Hungaroringen, mellőle pedig Valtteri Bottas rajtolhatott el. Mögöttük a két Racing Point következett Stroll, Perez sorrendben, míg a két Ferrari idén először tudott bejutni mindkét autójával a Q3-ba.

A Magyar Nagydíjon pedig már a verseny előtt is láthattunk drámát: Max Verstappen a 12-es kanyarnál eldobta a Red Bullt a köztes körülmények között, de végül el tudott rajtolni a holland a hetedik rajtpozícióból.

A versenyt mindenki intermediate gumikon kezdte meg, az egyetlen kivétel Kevin Magnussen lett volna, aki teljesen esős gumikon volt a rajtrácson, de végül mindkét Haas bejött a bokszba a slickekért.

Az első kör rengeteg történést hozott: Hamilton maradt elöl, mögötte Stroll, Verstappen, Vettel és Leclerc következett, míg Bottas a hatodik, Perez a hetedik helyre esett vissza. Kiválóan rajtolt viszont Nicholas Latifi, aki ekkor a 10. helyen haladt a Williamsszel.

A kiállások már a verseny legelején megkezdődtek: Leclerc, Bottas és Kvjat is kijött a szárazpályás abroncsokért. A későbbiekben rengetegen kijöttek, Vettel kiállása pedig nagyon rosszul sikerült. Verstappen állt az élen a 4. körben Ricciardo és Ocon előtt, de ekkor még egyikőjük sem járt kint a bokszban.

Nem sokkal később láthattuk Latifi megpördülését és defektjét, és miután az egész mezőny kijött, Hamilton, Verstappen, Magnussen, Grosjean, Stroll, Leclerc, Bottas, Perez, Vettel, Albon volt a pontszerzők sorrendje.

A mezőnyben pedig folytatódtak a harcok Stroll megelőzte Grosjeant, ezzel feljött a negyedik helyre, míg Bottas előzési kísérlete első "nekifutásra" még nem sikerült, meg is csúszott a Mercedesszel, de pár körrel később már meg tudta előzni a lágy gumikon versenyző monacóit.

 

Bottas nem sokkal később Grosjeant is megelőzte, ezzel feljött az ötödik helyre, míg Vettel hibázott, ezt kihasználva pedig Albon ment el mellette. A 16. körben Gasly motorja adta fel a küzdelmet, ezzel ő lett a verseny első kiesője, Stroll és Bottas pedig Magnussen megelőzéséhez a harmadik, illetve negyedik helyre lépett előre.

A 19. körre Leclerc is vesztett két pozíciót, őt Albon és Vettel előzte meg, majd a Perez vezette vonat érkezett meg mögé. Előzésre már nem volt szükség, mivel a Ferrari pilótája megelégelte a lágy gumikat, és kijött a bokszba, majd a 15. helyre állt vissza - ekkor pedig hallhattuk a McLaren csapatrádióján, hogy 10 perc múlva enyhe eső érkezhet a magyar pályára.

A 30. körben Albon megelőzte Grosjeant, Vettel pedig új gumikért jött be a bokszba, mert úgy érezte, túl sok teljesítményt veszít - a német a 12. pozícióba érkezett vissza. Két körrel később Grosjean még egy pozíciót vesztett azzal, hogy Perez is megelőzte.

A két fiatal tehetség, Lando Norris és Charles Leclerc a 14. helyért vívott parázs csatát, végül a brit tudott elöl maradni a szép csatát követően. Egy körrel később újra "összecsaptak", ekkor már Leclerc előzése sikeres volt.

A futam feléhez érkezve Vettel volt a leggyorsabb a pályán a kemény keveréken, míg Bottas a közepes gumikért jött be, de így is a negyedik pozícióba tudott visszaérkezni. A 36. körben Stroll is kijött, így Bottas átvette a harmadik helyet, tehát már dobogós helyen állt a finn versenyző.

Hamilton és Verstappen is kint járt, akik visszaálltak az első, illetve a második pozícióba. 25 körrel a verseny vége előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Vettel, Albon, Perez, Magnussen, Ricciardo, Leclerc volt a pontszerzők sorrendje, míg a már két kör hátrányban lévő Latifi megpördült a pályán.

A 48. körben Ricciardo tudott elmenni Magnussen mellett, Bottas pedig megérkezett Verstappen mögé. Az 50. körben aztán Bottas kijött, majd a harmadik helyre állt vissza, majd nagyon gyors köröket kezdett el autózni. Bottas megfutotta a verseny leggyorsabb körét, majd Stroll kiállt, és közvetlenül Vettel elé jött vissza.

Carlos Sainz fáradhatatlanul támadta 2021-es csapattársát, Charles Leclerc-t, és végül sikerrel járt a spanyol, ezzel feljött a tizedik helyre. 8 körrel a futam vége előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Vettel, Albon, Perez, Ricciardo, Magnussen, Sainz volt a top-10 sorrendje.

A 67. körben Hamilton biztos előnye tudatában bejött a bokszba, hogy megfussa a verseny leggyorsabb körét. A 68. körben ez sikerült is a 35 éves versenyzőnek, így végül 26 pontot gyűjtött a versenyen.

A futam legvégén Valtteri Bottas eléggé megérkezett Max Verstappen mögé, de megelőzni végül nem tudta a hollandot, így a sorrendjük nem változott. A szurkolók végül Verstappent választották meg a nap versenyzőjének.

Pontszerző helyen végzett még Stroll, Albon, Vettel, Perez, Ricciardo, Magnussen és Sainz is.

Helyezés # Versenyző Autó Motor Kör Hátrány Kerékcsere Pont
1 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 70   3 26
2 33 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 70 8.702 2 18
3 77 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 70 9.452 3 15
4 18 Canada Lance Stroll Racing Point Mercedes 70 57.579 3 12
5 23 Thailand Alexander Albon Red Bull Honda 70 1'18.316 2 10
6 5 Germany Sebastian Vettel Ferrari Ferrari 69   2 8
7 11 Mexico Sergio Perez Racing Point Mercedes 69   2 6
8 3 Australia Daniel Ricciardo Renault Renault 69   2 4
9 20 Denmark Kevin Magnussen Haas Ferrari 69   1 2
10 55 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren Renault 69   2 1
11 16 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 69   2  
12 26 Russian Federation Daniil Kvyat AlphaTauri Honda 69   2  
13 4 United Kingdom Lando Norris McLaren Renault 69   2  
14 31 France Esteban Ocon Renault Renault 69   2  
15 8 France Romain Grosjean Haas Ferrari 69   1  
16 7 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo Ferrari 69   2  
17 99 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Ferrari 69   3  
18 63 United Kingdom George Russell Williams Mercedes 69   3  
19 6 Canada Nicholas Latifi Williams Mercedes 65   5  
  10 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 15   2  
Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon bajba kerülhet: trükköztek a Red Bullnál a rajt előtt
Következő cikk Hamilton: Az első versenyre még nem álltam teljesen készen…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország