Jelentés a versenyről
Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

Fordulatos versenyen Verstappen-siker Leclerc előtt, Norris nagy balesetet szenvedett

Nagy balesettel indult, Max Verstappen-győzelemmel zárult az F1-es Las Vegas-i Nagydíj, ahol az utolsó körökben is ment a csata a dobogós helyeken, Leclerc végül az utolsó körben szerezte meg a második pozíciót.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A Las Vegas-i Nagydíjon Leclerc indulhatott az élről Verstappen, Russell, Gasly és a két Williams előtt, Alonso a kilencedik, Hamilton a tizedik, Perez a tizenegyedik, Sainz a tizenkettedik helyről rajtolt, a két McLaren pedig csak a rajtrács végén várta a lámpák kialvását.

Hamilton, Csou és Piastri a kemény, Stroll és Cunoda a lágy gumikat választotta, a többiek a Pirelli előrejelzésének megfelelően a közepes abroncsokra voksoltak a magyar idő szerint reggel 7-kor induló futamon.

A rajtnál Verstappen át tudta venni a vezetést Leclerc-től, mögöttük Gasly, Albon és Sargeant jött. Alonso megpörgött az 1-es kanyarban, Sainz pedig belecsúszott Hamiltonba, emiatt a két spanyol a mezőny végére esett vissza. Perez a rajt után Bottast találta el, emiatt be kellett jönnie egy új első szárnyért.

A pályán maradt törmelék miatt rövid időre VSC-s fázis lépett érvénybe, míg Leclerc amiatt méltatlankodott, hogy szerinte Verstappen leszorította őt az 1-es kanyarnál, míg Verstappennek azt mondta a csapata, hogy nem szükséges a pozíciócsere, később mégis 5 másodperces büntetést kapott a holland.

A 3. körben aztán Norris szenvedett nagy balesetet: a McLaren pilótája a kocsi hátulját vesztette el, és nagy sebességgel a falnak ütközött – Norris szerencsére a rádión jelentette, hogy jól van, de a safety carnak be kellett jönnie – videó a balesetről itt!

Még több hír:

A 7. körben folytatódhatott a verseny, ekkor Verstappen, Leclerc, Russell, Gasly, Albon, Sargeant, Ocon, Magnussen, Hülkenberg, Cunoda volt a sorrend a pontszerző helyeken.

Piastri és Hamilton számára jól sikerült az újraindítás, a nyolcadik, illetve kilencedik helyre jöttek fel, az élen pedig Verstappen előnye Leclerc előtt 2, Russell előtt 4 másodperc volt, a másik Red Bull-lal Perez a 12. helyen állt.

Sargeantet gyorsan megelőzte Ocon, Piastri és Hamilton is, Perez pedig Csou megelőzésével jött fel pontszerző helyre. Eközben az élen Verstappen előnye 1 másodperc alá csökkent, Leclerc támadhatta a hollandot.

A 16. körben Russell jött ki a bokszba a kemény keverékért, Leclerc pedig még a pályán megelőzte Verstappent, a Red Bull pilótája pedig ki is jött a bokszba, letöltötte a büntetését, és Russell mögé jött vissza.

A 17. körben Hamilton ütközött Piastrival, a hétszeres világbajnok pedig defektet kapott, így egészen a 18. helyre esett vissza a kiállása után. Gasly is bejött kerékcserére, így az állás Leclerc, Perez, Stroll, Sainz, Alonso, Russell, Verstappen, Csou, Gasly, Albon volt, de sokan még kiállás nélkül álltak.

Leclerc a 22. körben jött ki a bokszba, a kiállása nem volt tökéletes. Russell és Verstappen előbb Sainzot előzte meg, majd a két pilóta a csatája folyamán összeért és törmelék is került a pályára, így bejött a biztonsági autó. Russell végül 5 másodperces büntetést kapott az ütközésért.

Pereznek jól jött az SC, ugyanis az élről kiállva a második helyre jött vissza, a sorrend a biztonsági autó mögött Leclerc, Perez, Gasly, Piastri, Verstappen, Ocon, Stroll, Albon, Russell, Sainz volt.

Az újraindításnál Piastri egy kemény manőverrel megelőzte Gaslyt és feljött a harmadik helyre, Perez pedig közel tudott maradni Leclerc-hez és DRS-sel támadhatta a monacóit.

Még több F1 hír:

A 31. körben Verstappen megelőzte Gaslyt, egy körrel később pedig Perez ment el Leclerc mellett és vette át a vezetést. A 34. körben Verstappen Piastri megelőzésével a harmadik, Ocon Gasly megelőzésével az ötödik helyre jött fel.

A 35. körben Leclerc egy szép bevetődéssel vette vissza a vezetést Pereztől, a top 3 pedig ekkor DRS-távolságon belül volt egymáshoz képest. Perez megcsúszott, ezt kihasználva Verstappen jött fel a második helyre.

A 38. körben Verstappen Leclerc-t is megelőzte és átvette a vezetést - a monacói trükkösen próbálta megtartani a pozícióját, de nem járt sikerrel. 2 körrel később Russell előzte meg Albont és vette át a nyolcadik helyet, így a sorrend ekkor Verstappen, Leclerc, Perez, Piastri, Ocon, Gasly, Stroll, Russell, Albon, Sainz volt.

Albon aztán hibázott és Sainz, Alonso és Hamilton is megelőzte, az élen pedig Verstappent és Leclerc-t 1, Leclerc-t és Perezt 0,6 másodperc választotta el, Leclerc pedig 5 körrel idősebb abroncsokon ment.

8 körrel a leintés előtt Leclerc hibázott, így Perez elment a monacói mellett, Piastri abroncsai pedig nem bírták végig, ki kellett jönnie a bokszba, és csak a 12. helyre jött vissza. Gasly gumijai is elfogytak, ő a 10. helyre csúszott vissza.

Leclerc tempója a futam végére visszatért és DRS-sel támadhatta Perezt, Hülkenberg pedig kiállt a versenyből. A monacóinak az utolsó körben sikerült megelőznie a mexikóit, míg Russell nagyot hajrázott, Strollt is elkapta, de a büntetése miatt az 5. helyett a 8. helyen végzett.

A futamot tehát Verstappen nyerte Leclerc és Perez előtt, majd Ocon, Stroll, Sainz, Hamilton, Russell, Alonso és Piastri következett. Cunoda az utolsó körökben váltóhiba miatt állt ki a versenyből.

A Forma-1-es szezon jövő hétvégén Abu-Dzabiban folytatódik, ami az idény utolsó fordulója lesz, a legnagyobb kérdés az, hogy a Mercedes vagy a Ferrari végez a csapatbajnoki második helyen.

 
 
         
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Kör Idő Intervallum km/ó Kerékcsere Pont Kiesés Autó Motor
1 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 50

-

    2 25   Red Bull Red Bull
2 Monaco C. Leclerc Ferrari 16 50

+2.070

2.070

2.070   1 18   Ferrari Ferrari
3 Mexico S. Perez Red Bull Racing 11 50

+2.241

2.241

0.171   2 15   Red Bull Red Bull

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Las Vegas-i Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Verstappen: Kemény verseny volt, sosem ideális sérült kocsival versenyezni...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország