Piastri-győzelem a katari sprinten, Verstappen háromszoros világbajnok!
A McLaren pilótája, Oscar Piastri győzött a Katari Nagydíj sprintfutamán, míg Max Verstappen a második helyen futott be, ezzel pedig megszerezte a harmadik világbajnoki címét.
A katari sprintfutamon nemcsak az volt a kérdés, hogy ki fogja megnyerni a sprintet, hanem az is, hogy már szombaton bebiztosítja-e Max Verstappen a harmadik világbajnoki címét – ehhez elég lett volna az, ha Sergio Perez nem végez a top 3-ban, vagy ha Verstappen a top 6-ban végez – tehát kedvezőek voltak a kilátások a holland számára.
A rajtrácson Piastri foglalhatta el az első rajtkockát, mellőle Norris rajtolhatott, majd Verstappen, Russell, Sainz, Leclerc, Hülkenberg és Perez következett. A top 10-ből a két McLaren, a két Red Bull és Hülkenberg választotta a közepes keveréket, a többiek a lágyon rajtoltak.
Norris és Verstappen rajtja gyengén sikerült, így több pozíciót is vesztettek, míg Piastri meg tudta tartani a vezetést, őt Russell, Sainz, Leclerc, Verstappen és Norris követte. Lawson a 4-es kanyarnál a kavicságyba csúszott, emiatt bejött a biztonsági autó.
Az újraindításnál Russell egy szép és agresszív manőverrel átvette a vezetést Piastritól, míg Alonso Norrisszal vívott kemény csatát, a következő biztonsági autós szakaszra pedig nem kellett sokat várni: Sargeant a 9-es kanyarban dobta el az autóját.
Az újabb safety caros fázis alatt Russell, Piastri, Sainz, Leclerc, Verstappen, Norris, Ocon, Alonso volt a sorrend, a 7. körben pedig jött az újraindítás. Russell remekül indított, Piastrinak viszont keményen kellett védekeznie Sainz ellen, és meg is tudta tartani a pozícióját.
Előbb Russell, majd Piastri futotta meg a leggyorsabb kört, kicsit hátrébb pedig Verstappen Leclerc-t, Alonso Ocont előzte meg. Piastri jó tempót futott és sikerült megelőznie Russellt, Verstappen pedig Sainz megelőzésével a harmadik helyre jött fel.
Norris egy kiváló manőverrel előzte meg Leclerc-t, majd egy baleset miatt újra bejött a safety car: Ocon túl agresszív volt, így Hülkenberget és Perezt is eltalálta. Perez és Ocon kiesett, Hülkenberg pedig a mezőny végére esett vissza.
Piastri, Russell, Verstappen, Sainz, Norris, Leclerc, Alonso, Hamilton sorrenddel vette kezdetét az utolsó 5 kör, Leclerc pedig Norris megelőzésével visszatért a top 5-be, Piastri pedig kisebb előnyt tudott kiépíteni.
4 körrel a leintés előtt Verstappen megelőzte Russellt és Piastri nyomába eredt, ekkor 2,4 másodperc volt köztük a különbség, a csapata viszont figyelmeztette a hollandot, hogy a gumik nincsenek jó állapotban.
Verstappen megfutotta a leggyorsabb kört, Norris pedig rövid idő alatt mindkét Ferrarit megelőzte és feljött a negyedik helyre. Verstappen gyorsabb volt Piastrinál, viszont utolérni már nem tudta a McLaren pilótáját, aki így megnyerte a sprintet, Verstappen pedig a harmadik világbajnoki címét.
Mögöttük Norris végzett, aki a sprint végén tudta elcsenni Russelltől a harmadik pozíciót. Hamilton Alonso megelőzése után az utolsó körben a két Ferrarit is meg tudta előzni, így az ötödik lett, mögötte Sainz, Leclerc és Albon szerzett még pontot, Alonso pedig a lágy gumikon a kilencedik helyre csúszott vissza.
Max Verstappen tehát háromszoros világbajnok, a Forma-1-es Katari Nagydíjat pedig vasárnap 19 órától fogják rendezni, a versenyt élőben közvetíti az M4 Sport.
Eközben az FIA döntött a 9 vizsgált pilóta ügyében, míg az Audi visszaléphet az F1-es beszállásból.
Update: megszületett a döntés, új szabály lép életbe a Katari Nagydíjra!
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | Kerékcsere | Pont | Kiesés | Autó | Motor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | O. Piastri McLaren | 81 | 19 | - | 8 | McLaren | Mercedes | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | M. Verstappen Red Bull Racing | 1 | 19 | +1.871 | 1.871 | 7 | Red Bull | Red Bull | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | L. Norris McLaren | 4 | 19 | +8.497 | 6.626 | 6 | McLaren | Mercedes | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.