Jelentés az időmérőről

Verstappené a pole Kanadában, Alonso második!

A nedves pályán rendezett Kanadai Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót, míg az Alpine-pilóta Fernando Alonso és a Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton is remekül teljesített.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

A harmadik szabadedzés után a Kanadai Nagydíj időmérő edzését is esős körülmények között, vizes pályán rendezték, és mivel az FP3 és a kvalifikáció kezdete között is esett, így mindenki a kék oldalfalú esőgumikon körözött.

Mivel folyamatosan tisztult az ideális ív, így a köridők is gyorsan javultak, amikor pedig már csak 5 perc volt hátra a Q1-ből, Carlos Sainz állt az élen Alonso és Russell előtt, míg a kiesőzónában Albon, Cunoda, Vettel, Stroll és Latifi helyezkedett el.

Az utolsó percben Sainz hibája miatt jött a sárga zászló az 1-es szektorban, de a spanyol így is simán továbbjutott, kiesett viszont a Gasly, Vettel, Stroll, Latifi, Cunoda ötös, az élen pedig Verstappen, Alonso, Sainz volt a sorrend.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 11 1'32.219     170.242
2 Spain Fernando Alonso 11 1'32.277 0.058 0.058 170.135
3 Spain Carlos Sainz Jr. 10 1'32.781 0.562 0.504 169.211
Még több hír:

Miután bejutott a Q2-be, ki is szállt az autójából a teljes motorcserén áteső, emiatt a mezőny végéről rajtoló Leclerc, a maradék 14 pilóta pedig nem várt sokáig a pályára való kimenetellel, és továbbra is az esőgumik voltak főszerepben, de néhányan megpróbálkoztak az intermediate-ekkel.

Közéjük tartozott Albon is, aki a 6-os kanyarnál koccant neki a falnak, majd Perez a 3-as kanyarnál találta el a brit-thai versenyzőnél erősebben a falat, és mivel a mexikói nem tudott kitolatni, jött a piros zászló.

A piros zászló utáni újraindításnál már mindenki az intermediate abroncsokat tette fel, és már csak 13-an maradtak a 10 továbbjutó helyre, ráadásul Norris is technikai problémákkal bajlódott. Az újraindítás utáni első körök után Verstappen, Alonso, Sainz volt a top 3 sorrendje.

 

Gyorsan javult a pálya, a javított köridők után Verstappen, Russell, Sainzra módosult a top 3, míg a kiesőzónában Schumacher, Bottas, Perez, Norris és Leclerc állt, amikor már csak 2 perc volt hátra a második szakaszból.

A Q2-t végül Verstappen nyerte Alonso és Russell előtt, az pedig az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a Perez, Norris, Leclerc hármas mellett ki fog még kiesni. Végül Bottas és Albon jutott erre a sorsra.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 10 1'23.746     187.466
2 Spain Fernando Alonso 10 1'24.848 1.102 1.102 185.032
3 United Kingdom George Russell 11 1'24.950 1.204 0.102 184.809

A Q3-ba tehát a két Mercedes, a két Haas, a két Alpine, valamint Verstappen, Csou, Sainz és Ricciardo jutott be, és bár jobb lett a pálya állapota, még mindig az intermediate gumikat használta a mezőny, ezúttal senki nem úszott szemben az árral.

A legjobban Verstappen kezdett, akit Russell, Hamilton, Sainz, Alonso és Magnussen követett, majd látni lehetett, hogy Russell nagyon megcsúszott a rázókövön. Nem sokkal később már Verstappen, Sainz, Alonso volt a top 3, Schumacher pedig a negyedik helyen állt.

Az utolsó körök megkezdése előtt Russell bepróbálkozott a slick, lágy gumikkal, ami bátor döntés volt, de nem volt kifizetődő, és egy kicsit a falnak is nekiment a 2-es kanyarnál, így az ő lehetősége elúszott a top 5-ös eredményre.

Verstappen nem talált legyőzőre, övé lett a pole, Alonso a második helyre hozta be az Alpine-t, majd Sainz, Hamilton, Magnussen, Schumacher, Ocon, Russell, Ricciardo és Csou következett.

A Forma-1-es Kanadai Nagydíjat magyar idő szerint vasárnap 20 órától fogják megrendezni, Magyarországon az M4 Sport közvetíti, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 9 1'21.299     193.109
2 Spain Fernando Alonso 8 1'21.944 0.645 0.645 191.589
3 Spain Carlos Sainz Jr. 9 1'22.096 0.797 0.152 191.234

Kőkemény kritikát kapott Vettel: „Ennél nagyobb képmutatást még nem láttam!”


Az idei Le Mans-i 24 órás sem múlt el kicsúszások és komolyabb törések nélkül, most pedig mindegyiket megnézheted az alábbi videóban!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull Racing egy teljesen új alkatrésszel próbálja megoldani a túlmelegedő fékek problémáját Kanadában
Következő cikk Alonso: Csodálatosan érzem magam, az első kanyarban megtámadom Maxot!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország