Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Kanadai Nagydíj

Verstappen a leggyorsabb a kanadai FP3-on, Sainz autót tört!

Az intermediate gumik voltak a főszereplők a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol Carlos Sainz megtörte a Ferrarit, a leggyorsabb pedig Max Verstappen volt Charles Leclerc és Fernando Alonso előtt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

Nedves pályán vette kezdetét a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzése. A második edzésen a két Mercedes volt a leggyorsabb, emellett pedig két piros zászlós szakaszt is hozott az FP2.

Az edzés elején az esőgumik kerültek fel az autókra, és a megszokottnál lassabban szállingózott ki a mezőny a pályára. Az első mért kör Magnussen nevéhez fűződött, majd Alonso vette át a vezetést, akit kicsit Cunoda tartott fel.

Az AlphaTauri japánja nem sokkal később meg is pördült, de megúszta a piruettet. Pár perc múlva a vezetést is átvette Cunoda, majd Verstappen javított, 1:29.1-et ment a holland pilóta.

Még több hír:

A negyedórás jelzéshez érve már az intermediate-ek díszelegtek a mezőnyön, és előbb Alonso, majd Leclerc vette át a vezetést, 1:26.7-et ment, miközben Cunoda ismét megforgott a 2-es kanyarban.

Leclerc pár perc múlva tovább javított az idején, aztán Verstappennel játszottak pingpongot, amelynek végén Verstappen 1:24.4-et ment, őt Sainz, Leclerc, Perez és Norris követte az edzés feléhez érve.

Ezt követően Sainz miatt jött a piros zászló: a spanyol az 1-es kanyar féktávján vesztette el az irányítást a Ferrari felett, és nagy sebességgel a falba csúszott, így pár percig szünetelt az FP3 - videó a balesetről itt.

Az újraindítás után még 23 perce maradt a mezőnynek, a folyamatosan száradó pályára rögtön kiment a mezőny jelentős része, és továbbra is az intermediate keverékeket nyüstölték a pilóták. Hamilton az 1-es kanyarnál csúszott a fűre, de vissza tudott térni a pályára.

Piastrinak a csapata azt jelentette, hogy az utolsó 10 percben újra esni fog az eső. Ezután Verstappen javított, és már közel 1 másodperccel vezetett a Ferrarik előtt, míg Albon az ötödik helyre jött fel.

Verstappen a későbbiekben is tudott javítani, 1:23.1-gyel maradt az élen, mögé Leclerc jött fel, akinek szűk 3 tizedmásodperc volt a hátránya. A további sorrend Alonso, Magnussen, Sainz, Gasly volt, majd erősen rákezdett az eső.

Ennek következtében mindenki bejött a bokszba, így már nem változott az eredmény: Verstappen Leclerc-nek 0,3, Alonsónak közel 1,4 másodpercet adott, majd Magnussen, Sainz, Gasly, Stroll, Cunoda, Bottas és Hamilton következett.

Sainznak nemcsak amiatt kellett izgulnia, hogy mennyire sérült meg a kocsija a balesetben, hanem amiatt is, hogy jelenése lesz a stewardoknál, amiért feltartotta Albont - ahogy megvan az eredmény, be fogunk számolni róla.

A kanadai nagydíjhétvége programja magyar idő szerint 22 órakor folytatódik az időmérő edzéssel, Michelisz Norbi pedig nemrég fejezte be a TCR World Tour első hungaroringi futamát.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 22 1'23.106     188.910
2 Monaco Charles Leclerc 22 1'23.397 0.291 0.291 188.251
3 Spain Fernando Alonso 18 1'24.483 1.377 1.086 185.831

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Kanadai Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Nem elég a baleset, Carlos Sainzot vizsgálják a stewardok

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország