Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Japán Nagydíj

Balesettel ért véget a japán FP2, 1 másodperces különbség Verstappen és Perez között!

Max Verstappen zárta az élen a Japán Nagydíj második szabadedzésén Charles Leclerc és Lando Norris előtt, míg az edzés Pierre Gasly piros zászlót okozó balesetével ért véget.

F6nI6XubQAAWvhD

Az első szabadedzés után magyar idő szerint 8 órakor vette kezdetét a második edzés Szuzukában, ahol az FP2 elején a Pirelli C2-es prototípusával jöttek ki a pályára a pilóták.

Max Verstappen az elsők között tette fel a lágy keveréket, és az élre is állt, a körével 8 tizeddel vezetett a szintén lágyon futó Norris előtt, mögötte pedig Piastri jött, aki ezen a hétvégén megkapta a McLaren Szingapúrban bemutatott fejlesztéseit.

Az edzés negyedéhez érve Cunodától és Bottastól is láthattunk egy-egy hibát, Magnussent pedig Sainz tartotta fel veszélyes helyen a 2-es kanyarnál. Ezt követően Leclerc ugrott a második helyre, 3 tizedre volt Verstappentől.

Albon a 9-es kanyarnál hibázott, és azt jelentette a rádión, hogy megsérülhetett a padlólemeze, az edzés felénél pedig már Leclerc állt az élen a lággyal, 1:31.0-s idővel, őt Norris, Sainz, Verstappen, Alonso és Albon követte.

Hamilton a lágy gumikon sem tudott komoly tempót diktálni: csak a 14. helyre jött be, amikor még 20 perc volt hátra az edzésből, majd a mezőny jelentős része a versenyszimulációkra és a közepes gumikra váltott.

Még több F1 hír:

Piastri nyalt bele a kavicságyba a Degner 2-nél, majd Sargeant hajtott ugyanott a műfűre. Ekkor az állás Verstappen, Leclerc, Norris, Sainz, Russell, Alonso volt, az egész mezőny 1,6 másodpercen belül volt egymáshoz, mindenki a lágy keveréken futotta a leggyorsabb körét.

Az AWS grafikája szerint Verstappen 3,5 tizeddel gyorsabb a kanyarokban Leclerc-nél, miközben a pilóták etapjaiból az derült ki, hogy meglehetősen erős a gumikopás szintje Szuzukában.

Alig több mint 2 perccel a második szabadedzés vége előtt Pierre Gasly törte össze az autóját a Degner 2-nél, ami miatt jött a piros zászló, és már nem is indult újra az edzés, már korábban véget ért a gyakorlás - ezúttal a rajtgyakorlatok is elmaradtak. Videó Gasly balesetéről ide kattintva!

Így tehát Verstappen végzett az élen 3 tizedes előnnyel Leclerc, Norris, Sainz, Russell, Alonso, Albon és Piastri előtt, Perez a kilencedik, Hamilton a tizennegyedik lett. A kocsiját összetörő Gasly csak Sargeantet előzte meg.

A Forma-1-es program holnap 4:30-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, az időmérő 8 órakor indul, addig is olvassátok a legfrissebb híreket a hu.motorsport.com-on!

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 Red Bull Red Bull 19 1'30.688   230.517
2 Monaco C. Leclerc Ferrari 16 Ferrari Ferrari 23 +0.320 0.320 229.707
3 United Kingdom L. Norris McLaren 4 McLaren Mercedes 22 +0.464 0.144 229.344

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Japán Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Tovább húzódhat Daniel Ricciardo visszatérése – AlphaTauri

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország