Jelentés az időmérőről
Forma-1 Francia Nagydíj

Leclerc-é a pole Franciaországban, Verstappen második!

A Francia Nagydíj időmérője kiélezett csatát hozott, végül Charles Leclerc szerezte meg a pole-t Max Verstappen előtt, Carlos Sainz pedig hiába jutott be a Q3-ba, a motorcseréje miatt csak a mezőny végéről rajtolhat.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Meleg, napos időben vette kezdetét a Forma-1-es Francia Nagydíj időmérő edzése, ahol az utolsó két rajtpozíció már adott volt: Sainz és Magnussen is motorcserén esett át, így az időmérős eredményük csak egymás ellen számított, az első 18 helyért pedig a többiek csatázhattak.

A Q1-ben korán kijöttek a versenyzők a pályára, és meglehetősen hamar élre állt a világbajnoki címért is harcoló Verstappen-Leclerc páros, és a monacói volt a gyorsabb kettejük közül, Sergio Perez a harmadik, Norris a negyedik helyen állt.

Az első felvonás végéhez közeledve nagy tűzijáték jött, Albon pedig megpördült, így az utolsó körére már nem számíthatott. Ezzel együtt is továbbment a brit-thai pilóta, miután Schumacher idejét pályaelhagyás miatt törölték. A kiesők: Gasly, Stroll, Csou, Schumacher, Latifi.

Még több F1 hír:

A Q2-t a Red Bullok kezdték a legjobban, majd Sainz pörkölt oda rendesen, és egy 1:31.0-s idővel jelentősen előnnyel állt az élre. A két Mercedes-pilóta sokáig a top 10-en kívül állt, de végül Hamilton az ötödik, Russell a hetedik helyen továbbjutott.

Ricciardo viszont 86 ezredes hátránnyal kiesett, hasonlóan járt az Ocon, Bottas, Vettel, Albon kvartett is, míg a két motorcserés versenyző bejutott a Q3-ba, ami azt is jelentette, hogy Ricciardo a 9., Ocon pedig a 10. helyről fog rajtolni.

A Q3-ba tehát a két Red Bull, a két Ferrari, a két Mercedes, illetve Alonso, Norris, Cunoda és Magnussen jutott be, a dán pilóta pedig az első körök teljesítését még a garázsból figyelte, ami a büntetését figyelembe véve érthető döntés.

 

Sainz szélárnyékozással próbált segíteni Leclerc-nek, a monacói pedig 8 ezredes előnnyel kezdett Verstappenhez képest, mögöttük Perez, Russell, Hamilton, Norris, Alonso, Cunoda, illetve Sainz és Magnussen következett.

A Q3 végén Sainz ismét próbált szélárnyékot adni Leclerc-nek, a pontverseny második helyezettje pedig remek időt futott és megszerezte vele a pole-t. Verstappen 3 tizeddel maradt el tőle, majd Perez, Hamilton, Norris, Russell, Alonso, Cunoda, Sainz és Magnussen következett.

A Francia Nagydíj holnap 15 órától veszi kezdetét, amelyen tehát Leclerc és Verstappen fogja elfoglalni az első sort, a versenyt pedig szokás szerint az M4 Sport közvetíti.

Helyezés Versenyző Idő Hátrány km/ó
1 Monaco Charles Leclerc 1'30.872   231.437
2 Netherlands Max Verstappen 1'31.176 0.304 230.665
3 Mexico Sergio Perez 1'31.335 0.463 230.264

Ezért váltotta le az eredeti oldaldoboz-koncepcióját a McLaren...


Nézd meg videón a Paul Ricard-pályát!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Francia Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Leclerc az időmérőről: „Én is meglepődtem!”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország