BRÉKING

Forma-1-es dobogón állni igazi kiváltság - vajon melyik szezonban sikerült a legkevesebb pilótának?

2015-ben a dobogós helyeken eddig csak hat pilóta ünnepelhetett, azonban ez a rekord nem lenne egyedi, még akkor sem, ha ez a statisztika a szezon végéig így maradna...

Jelenleg a Mercedes, a Ferrari és a Williams a legjobb csapatok a Forma-1-ben. Ez a konstruktőri pontversenyen is meglátszik, így nem csoda, hogy eddig csak ennek a három istállónak a pilótái végezhettek a TOP 3-ban. Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Valtteri Bottas és Felipe Massa – az a bizonyos hatos, akik idén eddig legalább egyszer pezsgőzhettek már.

Hamilton és Rosberg eddig minden egyes verseny végén a dobogón ünnepelt. Vettel hatszor. Räikkönen, Bottas, és Massa pedig egyszer-egyszer. A 2015-ös szezon azonban nem az első a Forma-1 történetében, amikor a díjátadó ceremónia főszereplői szinte mindig ugyanazok.

1986: 16 verseny alatt 9 versenyző állt dobogóra – a világbajnok Alain Prost (11), Nelson Piquet (10), Nigel Mansell (9), de rajtuk kívül még Ayrton Senna, Stefan Johansson, Gerhard Berger, Jacques Laffite, Keke Rosberg és Michele Alboreto.

1991: szintén 16 verseny, és kilenc pilóta a dobogón: a világbajnok Ayrton Senna (12), Nigel Mansell (9) és Riccardo Patrese (8), mellett Gerhard Berger, Alain Prost, Nelson Piquet, Jean Alesi, Stefano Modena és J.J. Lehto.

1963: Csak nyolc versenyző pezsgőzött a dobogón a 10 nagydíj alatt: a világbajnok Jim Clark (9), Graham Hill (5), Richie Ginther (5), de ott volt még John Surtees, Bruce McLaren, Dan Gurney, Tony Maggs és Jack Brabham is.

2007: 1963-hoz hasonlóan szintén 8 versenyző a TOP 3-ban, de 17 verseny alatt: a világbajnok Kimi Räikkönen (9), Lewis Hamilton (9), Fernando Alonso (9), illetve még Felipe Massa, Nick Heidfeld, Heikki Kovalainen, Alexander Wurz és Mark Webber ünnepelt a TOP 3-ban.

2004: 18 verseny és 8 versenyző: a világbajnok Michael Schumacher (15), Rubens Barrichello (15), Jenson Button (10), de ott volt még Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, Juan Pablo Montoya, Jarno Trulli és Takuma Sato.

2010: 19 nagydíj – 8 pilóta: a világbajnok Sebastian Vettel (10), Fernando Alonso (10), Mark Webber (10), rajtuk kívül Lewis Hamilton, Jenson Button, Felipe Massa, Robert Kubica és Nico Rosberg.

2013: 2010-hez hasonlóan 19 nagydíj és 8 pilóta a díjátadó ceremónián: a világbajnok Sebastian Vettel (16), Fernando Alonso (9), Kimi Räikkönen (8) ahogy Mark Webber, Romain Grosjean, Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Felipe Massa is.

//

Räikkönen szerint a Ferrari már a Magyar Nagydíjon vissza fog vágni a Williamsnek! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, July 9, 2015

1992: 16 verseny alatt 7 dobogós: a világbajnok Nigel Mansell (12), Riccardo Patrese (9) és Michael Schumacher (8), Ayrton Senna, Gerhard Berger, Martin Brundle és Jean Alesi.

2000: 17 verseny alatt csak 7 pilóta pezsgőzhetett: a világbajnok Michael Schumacher (12), David Coulthard (11), Mika Häkkinen (11), illetve Rubens Barrichello, Giancarlo Fisichella, Ralf Schumacher és Heinz-Harald Frentzen.

2002: 2000-hez hasonlóan 7 pilóta 17 futam alatt: a világbajnok Michael Schumacher (17), Rubens Barrichello (10), Juan Pablo Montoya (7), és ott volt még a ceremónián Ralf Schumacher, David Coulthard, Kimi Räikkönen és Eddie Irvine is legalább egyszer.

2011: a rekord azonban 19 verseny alatt csak 7 pilóta: a világbajnok Sebastian Vettel (17), Jenson Button (12), Fernando Alonso (10), illetve Mark Webber, Lewis Hamilton, Vitalij Petrov és Nick Heidfeld.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Válaszolni fogunk a Williamsnek, már a Magyar Nagydíjon!
Következő cikk Az üzemanyag átfolyás most már 99.75%-os pontossággal mérhető a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország