Jelentés a versenyről
Forma-1 Brazil Nagydíj

Verstappen nyerte a piros zászlóval megszakított brazil futamot, Alonso célfotós harmadik helyet ünnepelhet

Max Verstappen várhatta pole pozícióból a Sao Pauló-i Nagydíj rajtját, és a tegnapi sprint alapján izgalmas futamra volt kilátás, ahol előzetesen akár több különböző stratégia is működőképes lehetett.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19

A háromszoros világbajnok szombaton a második helyről indulva simán nyerte a sprintversenyt, így a rajtnak különösen fontos szerepe volt a mai futam szempontjából. Ha Verstappen ugyanis az élen fordul el, akkor jó esély volt arra, hogy simán nyerje ezt a viadalt is.

El sem indult azonban még a futam, de máris jött az óriási dráma, amikor Charles Leclerc a felvezető körön a 6-os kanyarnál kicsúszott és a gumifalba csapódott. Egy pillanatra senki sem tudta, mi történt, de aztán a monacói rádiózásából kiderült, hogy hidraulikai probléma miatt történt a baleset, nem pedig egyéni hibából.

Leclerc ugyan még ki tudott jönni a bukótérből, de néhány méterrel később félreállt, így a versenye véget is ért, még mielőtt elkezdődhetett volna. A rajtnál így eggyel kevesebb autó várta a piros lámpák kialvását. Verstappen jól jött el, a két Aston Martin azonban pocsékul, így belülről Lando Norris, kívülről pedig Lewis Hamilton előzte meg őket.

Norris feljött másodiknak, Hamilton volt a harmadik, Fernando Alonso negyedik, Lance Stroll pedig az ötödik. A zöld zászlós menés azonban csak néhány kanyarig tartott, miután Alex Albon összeütközött a két Haasszal, és ennek komoly baleset lett a vége. A Williams pilótája a célegyenes végén csúnyán odacsapta az autóját, és Kevin Magnussen sem folytathatta.

Először a biztonsági autó jött be, de picivel később lendült a piros zászló is a gumifal hosszabb időt igénybe vevő javítása miatt. Részben Daniel Ricciardo is belekeveredett Albonék ütközésébe, így nála a megszakítás alatt hátsó szárnyat cseréltek, miközben a másik ausztrál, Oscar Piastri autójánál is hiba lépett fel a rajtbaleset miatt, melyet szintén megpróbáltak megoldani a szünetben.

Nagyjából 15-20 percet kellett várni, mielőtt jöhetett a folytatás. A piros zászlós szabályoknak megfelelően ismét állórajt várt a mezőnyre, amely Leclerc, Albon és Magnussen kiesése miatt 17 autóra fogyatkozott. Verstappen, Norris, Hamilton, Alonso és Stroll volt az első ötös, mögöttük George Russell, Sergio Perez, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Juki Cunoda alkotta még az első tízes második felét.

Ricciardo és Piastri autóját ugyan sikerült megcsinálni a szerelőknek, de ők már körhátrányba kerültek, így a jó eredményre alapvetően elúszott az esélyük. A második rajtnál Piastrit leszámítva továbbra is mindenki a lágy Pirelliken volt. Verstappen megint megtartotta a vezetést, Norris maradt a második, Hamilton azonban a 4-es kanyarnál elbukta a harmadik helyet Alonsóval szemben, miután nem védte jól a belső ívet.

Stroll eközben két pozíciót veszített, és Cunoda első köre sem sikerült jól. Ezúttal viszont megúsztuk komolyabb bonyodalmak nélkül a rajt pillanatait. Az élen álló kettős hamar elkezdett elhúzni a többiektől, akárcsak tegnap, Norris ezúttal viszont támadásba lendült és megpróbálta maga mögé utasítani Red Bull-os ellenfelét.

Nem járt viszont sikerrel, és Verstappen ezek után magasabb fokozatba kapcsolt, hogy előnyt építsen ki magának. A másik Red Bullban időközben Perez szorongatta az előtte menő két Mercedest, ezért Russell kérte is csapatát, hogy csináljanak valamit, nehogy a mexikói prédájává váljon.

A fiatal brit azonban a 14. körben kénytelen volt megadni magát, mivel Perez az 1-es kanyarban a DRS segítségével el tudott menni ellenfele mellett, majd Russellt már Stroll kezdte szorongatni. A tavalyi brazíliai győztes pedig nem volt elégedett, mert a csapata gumimenedzselést kért tőle, miközben folyamatosan ott loholtak a nyakában. Mindez azt mutatta, hogy a Mercedes tempója a lágyakon nem volt erős, hiszen kicsivel előrébb Hamilton is küszködött.

Ennek pedig az lett a vége, hogy Perez a 18. körben őt is maga mögé utasította, így a mexikói már a negyedik helyen haladt és elkezdhette becserkészni Alonsót, aki erős tempót ment előtte. Az élmezőnyből nem meglepő módon aztán a lassuló Mercedesek nyitották meg a kerékcserék sorát. Hamilton és Russell is közepes keveréket kapott.

Egy körrel később Perez is jött a pitbe, de a kiállása után visszakerült Hamilton mögé, akit így újra meg kellett előznie. A Red Bull pilótája viszont ezúttal sem kérdezett és egy határozott manőverrel megint elment a hétszeres bajnok mellett.

A Mercedes autója pedig annyira nem működött a futam első részében, hogy az első kiállások után Stroll mindkét fekete autót lehagyta, feljőve ezzel az ötödik pozícióba. Az élen időközben nem történt változás, Verstappen a kerékcseréje után is magabiztos előnnyel vezetett Norris előtt, miközben a dobogó legalsó fokáért egy Alonso-Perez csata körvonalazódott.

A verseny felénél Sainz is megérkezett a két Mercedesre, majd néhány kör múlva már eléjük is került, így a csillagosok a hetedik és nyolcadik helyre estek vissza. Egyértelmű, hogy a tavaly Interlagosban még kettős győzelmet arató csapat nem ilyen hétvégében reménykedett. Velük ellentétes módon az Aston Martinok viszont jól mentek.

Alonso tartotta a harmadik helyet Perezzel szemben, és Stroll is szépen jött az ötödik pozícióban. A 43. körben Pierre Gasly is lehagyta már Russellt, aki a célegyenesben tehetetlen volt a legnagyobb végsebességgel rendelkező Alpine-nal szemben. A második kerékcsere után aztán Hamiltont is állva hagyta a francia versenyző.

Az élen a helyzet változatlan volt 15 körrel a vége előtt, már ami Verstappent illeti, hiszen a holland csak menedzselte a különbséget az első helyen, Alonsónak viszont egyre jobban kellett néznie a tükröt, mert Perez egy másodpercen belülre ért hozzá. A spanyol veterán viszont okos módon a kigyorsításokra játszott, ezért hiába volt gyorsabb a Red Bull, előzni még nem tudott.

Russell időközben az 59. körben kiállni kényszerült technikai hiba miatt, Hamilton a másik Mercedesben pedig csak a nyolcadik helyen haladt, de némileg javuló tempóval. Ekkor a legtöbb szempár azonban már tényleg Alonso és Perez dobogós harcára irányult. Az astonos dörzsölt módon igyekezett mindent beleadni, de persze a mexikói versenyző sem hagyta magát.

Az élen álló kettős a verseny utolsó részében pozícióharc helyett a leggyorsabb körért vívott meg egymással. Eleinte Norris birtokolta azt, de Verstappen a legvégére tartogatta a nagy durranást. Pereznek a 70., azaz az utolsó előtti kör elején aztán sikerült legyűrnie Alonsót a célegyenes végén, de Alonso az utolsó körben egy kemény manőverrel visszaállt a harmadik helyre.

A Red Bull versenyzője ezek után egészen a célvonalig hajszolta Alonsót, és a végén csak néhány század választotta el őket egymástól, de a spanyol volt az, aki felállhatott a pódiumra. Verstappen pedig simán nyert, és ezzel idei 17. sikerét aratta, ami újabb F1-es rekord az egy szezonban szerzett győzelmek tekintetében.

Norris lett a második a McLarennel, míg Stroll az ötödik, Sainz a hatodik és Gasly a hetedik helynek örülhetett. Hamilton csak nyolcadik lett a Mercedesszel, Cunoda értékes pontokat szerzett az AlphaTaurinak, a pontszerző helyeket pedig Esteban Ocon zárta.

Összességében volt ezen a versenyen minden. Leclerc felvezető körös drámája, a rajtbaleset, majd Alonso és Perez párharca a futam végét fűszerezte meg. Az Aston majdnem a semmiből ért fel megint a dobogóra, Perez pedig mérges lehet, hogy lemaradt róla, hiába próbált meg mindent.

A bajnokság két hét múlva egy új pályán, Las Vegasban fog folytatódni, vélhetően rendkívül hideg körülmények között, ami mindenképpen izgalmas eseményeket ígér.

Íme a Brazil Nagydíj teljes végeredménye, mindössze 14-en értek célba:

 
 
         
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Kör Idő Intervallum km/ó Kerékcsere Pont Kiesés Autó Motor
1 Netherlands M. Verstappen Red Bull Racing 1 71

-

    4 25   Red Bull Red Bull
2 United Kingdom L. Norris McLaren 4 71

+8.277

8.277

8.277   4 19   McLaren Mercedes
3 Spain F. Alonso Aston Martin Racing 14 71

+34.155

34.155

25.878   4 15   Aston Martin Mercedes
4 Mexico S. Perez Red Bull Racing 11 71

+34.208

34.208

0.053   4 12   Red Bull Red Bull
5 Canada L. Stroll Aston Martin Racing 18 71

+40.845

40.845

6.637   4 10   Aston Martin Mercedes
6 Spain C. Sainz Jr. Ferrari 55 71

+50.188

50.188

9.343   4 8   Ferrari Ferrari
7 France P. Gasly Alpine 10 71

+56.093

56.093

5.905   4 6   Alpine Renault
8 United Kingdom L. Hamilton Mercedes 44 71

+1'02.859

1'02.859

6.766   4 4   Mercedes Mercedes
9 Japan C. Júki AlphaTauri 22 71

+1'09.880

1'09.880

7.021   4 2   AlphaTauri Red Bull
10 France E. Ocon Alpine 31 70

1 lap

    5 1   Alpine Renault
11 United States L. Sargeant Williams 2 70

1 lap

    4     Williams Mercedes
12 Germany N. Hülkenberg Haas F1 Team 27 70

1 lap

    4     Haas Ferrari
13 Australia D. Ricciardo AlphaTauri 3 70

1 lap

    4     AlphaTauri Red Bull
14 Australia O. Piastri McLaren 81 69

2 laps

    4     McLaren Mercedes
dnf United Kingdom G. Russell Mercedes 63 57

14 laps

    5   Kiesés Mercedes Mercedes
dnf Finland V. Bottas Alfa Romeo 77 39

32 laps

    4   Kiesés Alfa Romeo Ferrari
dnf China C. Kuan-jü Alfa Romeo 24 22

49 laps

    4   Kiesés Alfa Romeo Ferrari
dnf Denmark K. Magnussen Haas F1 Team 20 0

 

        Ütközés Haas Ferrari
dnf Thailand A. Albon Williams 23 0

 

        Ütközés Williams Mercedes
dns Monaco C. Leclerc Ferrari 16 0

 

        Hidraulika Ferrari Ferrari

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriási rajtkáosz a Brazil Nagydíjon – lendült a piros zászló
Következő cikk Alonso: amikor Perez megelőzött, azt hittem itt a vége...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország