Jelentés a versenyről

Hamilton győzelmét hozta a Spanyol Nagydíj, hiába vezetett sokáig Verstappen

A Forma-1-es Spanyol Nagydíjon szinte végig Max Verstappen vezetett, de végül a Mercedes stratégiája fizetődött ki, így Lewis Hamilton nyert, Valtteri Bottas pedig a harmadik pozícióban ért be a célba.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B and Sir Lewis Hamilton, Mercedes W12 battle at the start of the race

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1-es Spanyol Nagydíjon Lewis Hamilton rajtolhatott az élről, mellőle Verstappen, majd Bottas, Leclerc, Ocon és Sainz következett a rajtrácson a felhős időben induló barcelonai futamon, aminek a megkezdése előtt Hamilton 8 ponttal vezetett Verstappen előtt a pontversenyben.

A rajtnál Verstappen kicsit jobban jött el, mint Hamilton, és egy bátor manőverrel meg tudta előzni Hamiltont, akivel majdnem össze is értek. Leclerc feljött a harmadik pozícióba Bottas elé, a további sorrend pedig Ricciardo, Perez, Ocon, Sainz volt, Räikkönen és Mick Schumacher pedig több pozíciót is nyert a mezőny hátsó szekciójában.

Verstappen és Hamilton között állandósult a körülbelül 1,5 másodperces különbség, Cunoda autója pedig a 8. körben adta meg magát, így hamar megvolt a futam első kiesője, és bejött a biztonsági autó, ami eltüntette a különbségeket.

Még több F1 hír:

Az újraindításnál az élmezőny sorrendje nem változott, Stroll viszont megelőzte az addig a 10. helyen álló Alonsót, Gaslyt pedig 5 másodperces büntetéssel sújtották, amiért nem megfelelően foglalta el a rajtpozícióját.

Ezt követően egy ideig változatlan maradt az állás, Hamilton a gumijaira panaszkodott, Bottas pedig nem tudta megelőzni Leclerc-t, míg Perez Ricciardo mögé ragadt be. A középmezőnyből Alonso és Vettel jött ki először, majd nem sokkal később jöttek a többiek is.

A top 4-ből Bottas jött ki először a közepes gumikért, Hamilton pedig közel került Verstappenhez, a Red Bull emiatt kihozta a hollandot, akinek lassúra sikerült a kiállása, Hamilton viszont kint maradt.

A hétszeres világbajnok 5 körrel később jött be a bokszba, másfél másodperccel volt gyorsabb a kiállása, és 6 másodperc volt a hátránya Verstappenhez képest, amit rögtön sikerült csökkentenie a friss abroncsokon.

A futam felénél járva Hamilton hátránya már kevesebb volt 2 másodpercnél, a további állás pedig Bottas, Leclerc, Ricciardo, Perez, Sainz, Räikkönen, Ocon, Norris volt - az Alfa Romeo versenyzője volt az egyetlen a mezőnyből, aki a közepeseken rajtolt, és ekkor még mindig kiállás nélkül állt.

 

Ezután már a Mercedes britje folyamatosan DRS-távolságon belül autózott a Red Bull pilótájához képest, viszont igazán keményen még nem tudta megtámadni. Perez eközben Ricciardo ellen küzdött, az ausztrált figyelmeztették is, hogy ne "szlalomozzon" ennyit.

A 43. körben a Mercedes újra kihozta Hamiltont, és a közepes gumikat rakták fel neki. A Red Bull úgy döntött, nem jön ki, Pereznek pedig a 46. körben sikerült megelőznie Ricciardót, és a szép manőverének köszönhetően feljött az ötödik pozícióba.

Ricciardo és Sainz még egyszer kijött a bokszba, ezúttal a lágy keverékért, miközben Hamilton folyamatosan lopta a távolságot, és 17 körrel a futam vége előtt már csak 13 másodpercre volt a holland pilótától.

Bottas nem engedte el könnyen maga mellett Hamiltont, majd bejött a bokszba egy szett lágyért, és Leclerc mögé, a negyedik helyre jött vissza. Ricciardo és Sainz megelőzte Ocont, így az állás 12 körrel a verseny vége előtt Verstappen, Hamilton, Leclerc, Bottas, Perez, Ricciardo, Sainz, Ocon, Alonso, Russell volt.

10 körrel a leintés előtt már 5 másodpercen belül volt Hamilton, Bottas pedig megelőzte a nyúzott közepes gumikon autózó Leclerc-t, ezzel feljött a harmadik helyre, Norris pedig megelőzte Alonsót és Russellt.

Hamilton nagyon gyorsan utolérte Verstappent, majd meg is előzte a Red Bull-pilótát, aki erre válaszul bejött a bokszba a lágy keverékért, és a második helyre jött vissza. Az utolsó pontszerző helyért nagy csata zajlott, Stroll és Alonso küzdelmét el is kezdték vizsgálni.

Az utolsó körökben már nem változott a pontszerzők sorrendje, tehát Hamilton győzött Verstappen és Bottas előtt, majd Leclerc, Perez, Ricciardo, Sainz, Norris, Ocon és Gasly következett. A leggyorsabb körért járó pont Verstappennél landolt, így 14 pontosra nőtt Hamilton előnye a pontversenyben.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 66 -       25
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull 66 15.841 15.841 15.841   19
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes 66 26.610 26.610 10.769   15
4 Monaco Charles Leclerc Ferrari 66 54.616 54.616 28.006   12
5 Mexico Sergio Perez Red Bull 66 1'03.671 1'03.671 9.055   10
6 Australia Daniel Ricciardo McLaren 66 1'13.768 1'13.768 10.097   8
7 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari 66 1'14.670 1'14.670 0.902   6
8 United Kingdom Lando Norris McLaren 65 1 lap       4
9 France Esteban Ocon Alpine 65 1 lap       2
10 France Pierre Gasly AlphaTauri 65 1 lap       1

Räikkönen újabb klasszikus rádióüzenete: "Nem érdekel!" (videóval)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Spanyol Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Bottas: Nem is láttam, hogy Charles mellém ért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország