Jelentés a versenyről
Forma-1 Ausztrál Nagydíj

Verstappen-győzelem a bizarr módon záruló Ausztrál Nagydíjon, 12 versenyző ért célba!

Két piros zászlót és hatalmas káoszt hozott az Ausztrál Nagydíj, amelyet Max Verstappen nyert meg, Lewis Hamilton idén először dobogós. A második újraindítás utáni káosz miatt mindössze 12 pilóta ért célba.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Carlos Sainz, Ferrari SF-23

Az időmérővel ellentétben az Ausztrál Nagydíj napos, száraz időben indult, Verstappen rajtolhatott az élről, őt Russell és Hamilton követte, majd Alonso, Sainz, Stroll, Leclerc, Albon, Gasly és Hülkenberg következett.

A mezőny jelentős része a közepes gumikra szavazott, Gasly, Ocon, Csou és Bottas választotta a lágy gumikat, De Vries, Sargeant és Perez pedig a keményeket – a mexikói autójában vezérlőelektronikát és energiatárolót cseréltek, így csak a bokszból indult.

Russell lerajtolta Verstappent, majd a hollandot Hamilton is megelőzte. Sainz a negyedik helyre jött fel, Alonso az ötödikre esett vissza, míg Leclerc már az 1. körben a kavicságyba csúszott és kiesett, miután összeért Strollal, az incidenst pedig versenybalesetnek minősítették.

Még több F1 hír:

Bejött a safety car, Ocon, Csou, Sargeant, Perez és Bottas pedig kereket cserélt, a francia pilótának a szárnya is megsérült. A biztonsági autó mögött Russell, Hamilton, Verstappen, Sainz, Alonso, Albon, Stroll, Gasly, Hülkenberg, Cunoda volt a sorrend, a 4. körben pedig jött az újraindítás.

A 7. körben újra jött a biztonsági autó, miután Albon a 6. helyről vesztette el az irányítást a Williams felett és a falba csúszott. Russell és Sainz az SC alatt jött be a bokszba a kemény gumikért, amiből nagyon rosszul jöttek ki, mivel nem sokkal később piros zászlóval félbeszakították a versenyt a pályára kerülő törmelék miatt.

Így az új sorrend Hamilton, Verstappen, Alonso, Stroll, Gasly, Hülkenberg, Russell, Cunoda, Norris, Piastri volt, Sainz a 11. helyre esett vissza. A verseny állórajttal folytatódott, a mezőny jórésze a kemény gumikat tette fel a megszakítás alatt, csak Sargeant és De Vries választotta a közepes keveréket.

Az új rajtnál Hamilton maradt az élen Verstappen és Alonso előtt, Gasly a negyedik, Russell az ötödik helyre jött fel. De Vries kocsiját az Oconnal történt kontakt emelte a levegőbe, a 17. helyig esett vissza, de folytatni tudta a holland.

További híreink:

A 12. körben Verstappen simán megelőzte Hamiltont, és gyorsan le is lépett a Red Bull-pilóta, 2,5 másodperces előnyt épített ki 2 körön belül. Russell megelőzte Gaslyt és feljött a negyedik helyre, és Sainz is jó tempót diktált, a két McLaren mellett Cunodát és Hülkenberget is megelőzte, így a hetedik helyen állt.

Sainz Strollt is megelőzte, Perez pedig Magnussen ellen mutatott be egy kemény, de eredményes manővert. A 18. körben aztán VSC-s fázis jött, mivel Russell motorja megadta magát, így Verstappen, Hamilton, Alonso, Gasly, Sainz, Stroll, Hülkenberg, Norris, Cunoda, Piastri volt a top 10 sorrendje, Perez a 12. helyen állt.

A pályán Verstappen volt a leggyorsabb, aki 6 másodperc felé növelte az előnyét, míg Sainz a 3-as kanyarban egy gyönyörű előzéssel vette át a negyedik helyet. Perez kicsit hátrébb szedte áldozatait, és a 25. körben már a 9. helyen állt, mögé Ocon jött fel az utolsó pontszerző pozícióba.

Alonso közelítette meg Hamiltont a futam feléhez érve, a brit erre válaszul rákapcsolt, és a csapatrádióban azt mondta, hogy „nem lehetnek ugyanolyan stratégián, mint mi”. A leggyorsabb kört Perez futotta meg, aki elkezdett közeledni a 8. helyen álló Norrishoz.

A verseny utolsó 15 köréhez érve Perez volt a leggyorsabb a pályán, aki Hülkenberg és Norris megelőzésével már a hetedik helyen állt. Ekkor Verstappen, Hamilton, Alonso, Sainz, Gasly, Stroll, Perez, Hülkenberg, Norris, Ocon volt a top 10 sorrendje.

Még több F1 hír:

11 körrel a leintés előtt Verstappen hibázott az utolsó kanyarban, amivel vesztett 3 másodpercet, de így is 7,5 másodperces előnye maradt. A pályán továbbra is Perez volt a leggyorsabb, aki Strollt vette célba.

Norris sokáig „fárasztotta” Hülkenberget, majd a német pilóta megingását kihasználva átvette a nyolcadik pozíciót a haasostól, aki ezután kis időre a kavicságyat is meglátogatta.

5 körrel a leintés előtt Magnussen csapta a falnak a Haas hátulját, így a dán kiesett, és bejött a biztonsági autó.

A versenyirányítás ezúttal is úgy ítélte meg, hogy túl sok törmelék került a pályára, ezért jött a második piros zászló, és állórajttal indult újra a futam az utolsó két körre, a sorrend Verstappen, Hamilton, Alonso, Sainz, Gasly, Stroll, Perez, Norris, Hülkenberg, Ocon volt.

Az újraindításnál jött a káosz, Sainz forgatta meg Alonsót, a két Alpine egymásnak ment, De Vries és Sargeant pedig az első kanyart sem tudta bevenni. Jött az újabb piros zászló, a futamot pedig újraindították, a versenyben maradt pilóták az újraindítás előtti sorrendben jöttek ki újra a pályára, mentek egy kört a safety car mögött, majd leintették a versenyt.

Tehát Verstappen győzött Hamilton és Alonso előtt, Sainz a 4. helyen ért be, viszont 5 másodperces büntetést kapott Alonso kiforgatása miatt, így Stroll örökölte meg a negyedik pozíciót. Perez ötödik, Norris hatodik, Hülkenberg hetedik lett, rajtuk kívül Piastri, Csou és Cunoda szerzett pontot.

Sainz a 12. helyre csúszott vissza, a leggyorsabb körért járó pontot Perez zsebelte be, így 15 pontos előnnyel áll Verstappen a pontverseny élén csapattársa előtt.

A Forma-1 most egy hosszú szünetre megy, a Kínai Nagydíj törlése miatt négy hét múlva jön a következő nagydíj, a helyszín Baku. Azt követően viszont 6 hét alatt 5 versenyt fognak rendezni.

Frissítés: A Haas megóvta a futam végeredményét!

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Netherlands Max Verstappen 58 2:32'38.371       25
2 United Kingdom Lewis Hamilton 58 2:32'38.550 0.179 0.179   18
3 Spain Fernando Alonso 58 2:32'39.140 0.769 0.590   15

A Porsche klasszikus autói közül a legtöbb még manapság is az utakat járja, ebben pedig hatalmas szerepe van a márka külön erre a célra létrehozott részlegének.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Piros zászló: 2 körös sprinttel zárul az Ausztrál Nagydíj!
Következő cikk Hamilton: nem blöfföltem, alig volt már gumim

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország