Verstappen-győzelem Norris előtt, két versenyzőt kizártak az Amerikai Nagydíjon!
Max Verstappen a 6. rajtpozícióból is nyerni tudott az Amerikai Nagydíjon, mögötte Lewis Hamilton ért célba, azonban a Mercedes brit pilótáját, valamint Charles Leclerc-t utólag kizárták.
A két Aston Martin és a két Haas is a bokszból indult az Amerikai Nagydíjon, miután mind a négy pilóta autóbeállításain változtatott a csapatuk, Alonso ráadásul visszatért az AMR23-as katari specifikációjához.
Hülkenbergen és Strollon kívül mindenki a közepes keverékkel indult, Norris pedig remek rajtot fogott és átvette a vezetést, Leclerc a második helyre csúszott vissza és Sainzcal kezdett kemény csatába. Hamilton a negyedik helyen állt, Verstappen az ötödiken, Piastri pedig a 10. helyről indulva a második kört már a hatodik helyen kezdte meg.
Norris el tudott lógni az élen, az 5. körben már közel 3 másodperc volt az előnye, míg Sainzot Hamilton és Verstappen is megelőzte. Oconnak a rajt után megsérült az oldalszekrénye, emiatt a mezőny végére esett vissza, így az állás Norris, Leclerc, Hamilton, Verstappen, Sainz, Piastri, Russell, Perez, Gasly, Cunoda volt a pontszerző helyeken.
Hamilton Leclerc-t megelőzve feljött a második helyre, Oconnak pedig a csapata szólt, hogy álljon ki a versenyből. Leclerc ezt követően sem lélegezhetett fel: a szemcsésedő gumival küszködő ferrarist Verstappen kezdte el támadni.
Oconhoz hasonlóan Piastrinak is fel kellett adnia a futamot a rajtnál történt összeérés következtében, Verstappen pedig a 11. körben kapta el Leclerc-t, így feljött a harmadik helyre a holland.
Hamilton pedig elkezdte csökkenteni a távolságot Norrishoz képest, 2 másodpercen belülre is beért, a 17. körben aztán Verstappen jött ki a bokszba, egy körrel később pedig Norris és Sainz is követte a példáját.
Hamiltonnal eltolt stratégiát próbált meg a Mercedes, viszont a brit ekkor már szenvedett a kopott közepes gumikon, és végül a 21. körben jött ki a hétszeres világbajnok, aki a kiállásával is bukott körülbelül 1 másodpercet.
Leclerc a 24. körben szánta el magát a kiállásra, így a sorrend ekkor Norris, Verstappen, Hamilton, Sainz, Perez, Leclerc, Russell, Gasly, Cunoda, Alonso volt – tehát az Aston spanyolja a bokszból indulva már pontszerző helyen állt.
Norris az élen hibázott, így Verstappen 1,5 másodpercen belül került a McLaren versenyzőjéhez képest – Norris a kemény, Verstappen a közepes gumikkal hajtott, Hamilton pedig a kemény abroncsokon 7 másodpercre volt a címvédőtől.
A 27. körben már DRS-sel támadhatta Verstappen Norrist, nem sokkal később pedig sikerrel is járt Verstappen, és egy kemény manőverrel az élre állt a futam felénél, Hamilton pedig 4,5 másodperces különbséggel követte Norrist.
Norris tempója ezt követően visszaesett, Hamilton 2 másodpercen belülre ért honfitársához képest, és 22 körrel a leintés előtt ki is hozták Norrist, aki ismét kemény keveréket kapott és a 6. helyre jött vissza.
Egy körrel később Verstappen is kiállt, és bár 3 másodperc feletti volt a holland kerékcseréje, de így is szűk 2 másodperccel Norris elé jött vissza. Verstappen és Norris párosa Leclerc-hez kezdett el közeledni, miközben Hamilton kijött a bokszba és Norris mögé jött vissza.
Verstappen a 39. körben meg is előzte Leclerc-t, Norris pedig előbb megfutotta a leggyorsabb kört, majd szintén megelőzte a Ferrari pilótáját.
Hamilton is megelőzte Leclerc-t, miközben Verstappen 3 másodperces távolságra tudta leszakítani Norrist. Az állás 10 körrel a leintés előtt Verstappen, Norris, Hamilton, Leclerc, Sainz, Perez, Russell, Gasly, Alonso, Cunoda volt, és ekkor Hamilton volt a leggyorsabb a pályán.
Verstappen nem volt elégedett a fékekkel, de így is tovább tudta növelni az előnyét, miközben Hamilton 1 másodpercen belülre ért Norrishoz képest, Stroll pedig Cunoda megelőzésével feljött a 10. helyre.
8 körrel a leintés előtt Hamilton meg is előzte Norrist, hiába védekezett nagyon keményen a mclarenes, Alonso pedig vélhetően technikai probléma miatt csúszott vissza a 11. helyre, a csapat viszont nem látta, mi a probléma - később a padlólemezzel kapcsolatos gondra gyanakodtak, és ki is állt a versenyből a spanyol.
A mezőnyből egyedül Leclerc maradt az egykiállásos stratégián, akit Sainz is megelőzött, majd hátrafelé is figyelnie kellett az érkező Perezre az utolsó körökben, Sainz pedig Norris után eredt, és sokkal gyorsabb volt nála.
Albon sorozatos pályaelhagyás miatt 5 másodperces büntetést kapott, Perez pedig 4 körrel a futam vége előtt megelőzte Leclerc-t és átvette tőle az ötödik helyet. Sainz közelebb tudott kerülni Norrishoz, de előznie nem sikerült, ahogy Hamilton sem tudta elég szaporán lopni a távolságot Verstappenhez képest - végül 2 másodperc választotta el őket, Verstappen sokat vesztett a fékhiba miatt.
Tehát Verstappen a 6. helyről rajtolva győzött Hamilton és Norris előtt, pontot szerzett még Sainz, Perez, Leclerc, Russell, Gasly, Stroll és Cunoda. A nap versenyzőjének Norrist választották.
A Forma-1-es szezon jövő hétvégén a Mexikói Nagydíjjal folytatódik, már csak 4 futam van hátra a szezonból.
Update: kizárták Hamiltont és a Ferrari pilótáját!
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | Kerékcsere | Pont | Kiesés | Autó | Motor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | M. Verstappen Red Bull Racing | 1 | 56 |
- |
2 | 25 | Red Bull | Red Bull | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | L. Hamilton Mercedes | 44 | 56 |
+2.225 2.225 |
2.225 | 2 | 18 | Mercedes | Mercedes | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | L. Norris McLaren | 4 | 56 |
+10.730 10.730 |
8.505 | 2 | 15 | McLaren | Mercedes | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.