Jelentés a szabadedzésről

Verstappen a végén villantott az austini FP3-on, a top 10-ben a két Aston Martin!

Nagyon mozgalmasan alakult a harmadik szabadedzés utolsó része, ugyanis egymás után jöttek a lila szektorok, végül Max Verstappen 3 tizedet vert az őt követő Ferrarikra.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Mark Sutton

Eseménydús gyakorlásnak ígérkezett az USA Nagydíj harmadik szabadedzése, ugyanis az első szabadedzésen a mezőny 5 tagja nem vett részt, mivel fiatal pilótáknak adtak lehetőségeit a csapataik, míg a második edzésen a Pirelli 2023-ra tervezett abroncsait kellett tesztelnie a pilótáknak.

Így a megszokottnál jóval kevesebb adatot tudtak gyűjteni a versenyzők és a csapatok, ennek megfelelően a mezőny fele rögtön kijött a pályára, hogy minél felkészültebbek legyenek az időmérőre.

Az első percekben Charles Leclerc állt az élre egy 1:37.4-es idővel, mögötte Perez és Verstappen jött, a Red Bull mexikói versenyzője pedig a hátszélre panaszkodott, Mick Schumacher pedig nagyon lassan haladt a pályán, valószínűleg technikai probléma miatt.

Még több F1 hír:

Az edzés közben hivatalossá vált, hogy Leclerc autójában belső égésű motort és turbót, Alonso autójában pedig belső égésű motort cserélnek, így előbbi 10, utóbbi 5 rajthelyes büntetést kap az amerikai futamra.

Előbb Verstappen vette át a vezetést, majd Perez ugrott az élre, miközben Ricciardo a fékpedálra panaszkodott és be is jött a bokszba. Féltávnál Perez, Hamilton, Verstappen, Leclerc, Sainz, Alonso volt a sorrend, közülük csak Sainz futott a közepeseken, a többiek a lágy abroncsokat használták.

A Red Bullon lehetett látni, hogy nagyon pattog az egyenesben, Russell pedig szépet driftelt a Mercedesszel. Kicsit később aztán sikerült javítania az idején a britnek, és feljött a hatodik helyre bő negyed órával az edzés vége előtt.

 

Hamilton egy lila szektor után nem tudott javítani, pár perc múlva aztán Verstappen állt az élre egy 1:36.2-es idővel, Leclerc pedig a második helyre jött fel, 1 századmásodperces hátránnyal. Sainz is futott egy gyorskört, és 48 ezreddel maradt el Verstappentől.

Mozgalmasan teltek az utolsó percek, Leclerc kis ideig az élre állt, majd Verstappen 3 tizedet adott neki, így ő zárt az élen az FP3-on, mögötte tehát Leclerc, Sainz, Perez, Hamilton, Alonso, Russell, Vettel, Stroll és Gasly végzett.

Az időmérő edzés magyar idő szerint éjfélkor veszi majd kezdetét, ha lemaradnátok róla, olvassátok el a beszámolónkat a kvalifikációról a hu.motorsport.com-on!

Érdekes javaslatot tett a Red Bull megbüntetésére a Sky Sports F1 riportere...

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 22 1'35.825     207.115
2 Monaco Charles Leclerc 18 1'36.145 0.320 0.320 206.425
3 Spain Carlos Sainz Jr. 24 1'36.271 0.446 0.126 206.155

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Austinban is motort cserél a Ferrari, négy pilótát sorolnak hátra!
Következő cikk Miért illegális a Mercedes trükkös új első szárnya?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország