Jelentés a versenyről

Verstappen nyerte az F1-es Abu Dhabi Nagydíjat, erős teljesítmény a McLarentől!

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen tudott diadalmaskodni az év utolsó Forma-1-es versenyén, a két Mercedes pedig Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben végzett a dobogón.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Charles Coates / Motorsport Images

A mai napon érkeztünk el a Forma-1-es szezon utolsó versenyéhez, amely Abu Dhabiban került megrendezésre. A szombati időmérőn kisebb meglepetésre Max Verstappen szerezte meg a pole-t Valtteri Bottas és Lewis Hamilton előtt, majd Norris, Albon, Sainz, Kvjat és Stroll következett a rajtrácson.

A rajtnál nem történt nagyobb galiba, Hamilton kis híján el tudott menni Bottas mellett, azonban végül nem változott az élmezőny sorrendje. Vettel viszont Leclerc elé került, míg Gasly egy bátor manőverrel előzte meg honfitársát, Esteban Ocont.

Alex Albon pár körön keresztül üldözte Norrist, majd sikerült megelőznie a McLaren-pilótát, így feljött a negyedik helyre, Perez pedig az elrontott rajtja után kezdett felzárkózásba, és feljött a két Ferrari mögé, a 14. helyre.

Verstappennek az élen sikerült kiautóznia egy 3 másodperces előnyt, míg Bottas 4 másodperccel tudott ellógni Hamilton elől. Stroll megelőzte Kvjatot, majd Gasly is elment az orosz mellett, így a 10. körben Verstappen, Bottas, Hamilton, Albon, Norris, Sainz, Stroll, Gasly, Kvjat, Ricciardo volt a pontszerzők sorrendje.

Még több F1 hír:

Sergio Perez utolsó Racing Point-os versenye pedig nem tartott sokáig: a mexikói technikai probléma miatt félreállt a pályán, ezzel ő lett a verseny első kiesője – ezt követően VSC-s fázis lépett érvénybe. Ezt pedig többen is kihasználták kiállásra, a top-10-ből egyedül Ricciardo maradt kint, de a két Ferrari is kint maradt. Nem sokkal később bejött a biztonsági autó.

A safety car mögött Verstappen, Bottas, Hamilton, Albon, Ricciardo, Norris, Vettel, Leclerc, Sainz, Stroll volt a pontszerzők állása, a futamot pedig a 14. körben folytatták. Az újraindításnál a top-7 sorrendje nem változott, Sainz viszont meg tudta előzni jövő évi csapattársát, Leclerc-t, majd a spanyolt vizsgálni kezdték amiatt, hogy túl lassan mehetett a bokszban.

A McLaren spanyolja nem sokkal később Vettelt is megelőzte, majd Stroll ment el Leclerc mellett, aki megpróbált visszatámadni, de nem járt sikerrel a monacói versenyző próbálkozása, Gaslyé viszont igen, aki szintén megelőzte Leclerc-t.

A mezőny elejében nem történt túl sok minden a verseny fele felé haladva: Verstappen 5 másodperces előnnyel rendelkezett, Bottas pedig 2,5 másodperccel állt Hamilton előtt. Albon hátránya több mint 5 másodperc volt Hamiltonhoz képest, Ricciardo lemaradása a Red Bull-pilótától pedig 13 másodperc volt.

 

Gasly megelőzte Strollt és Vettelt, így a top-10 állása 24 körrel a futam leintése előtt Verstappen, Bottas, Hamilton, Albon, Ricciardo, Norris, Sainz, Gasly, Vettel, Stroll volt. A leggyorsabb kör ekkor Verstappen neve mellett állt.

Vettel utolsó ferraris bokszkiállása 3,2 másodpercesre sikerült, a négyszeres világbajnok pedig a 15. pozícióba jött vissza. A 40. körben Ricciardo is kijött teljesíteni a kiállását, az alternatív stratégiával próbálkozó ausztrál a 7. helyre jött vissza, a két McLaren mögé.

10 körrel a futam vége előtt Verstappen, Bottas, Hamilton, Albon, Norris, Sainz, Ricciardo, Gasly, Stroll, Ocon volt a pontszerzők sorrendje, és továbbra is 19 autó volt versenyben.

Az utolsó körökben már nem változott az élmezőny sorrendje, hiába került relatíve közel Albon Hamiltonhoz, tehát Verstappen nyert Bottas és Hamilton előtt, majd Albon, Norris, Sainz, Ricciardo, Gasly, és végül Ocon megelőzte Strollt a 10. helyért. A leggyorsabb kör végül Ricciardóhoz vándorolt, aki nagyot ment utolsó renault-s versenyén.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Netherlands Max Verstappen Red Bull 55 1:36'28.645       25
2 Finland Valtteri Bottas Mercedes 55 1:36'44.621 15.976 15.976   18
3 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 55 1:36'47.060 18.415 2.439   15
4 Thailand Alexander Albon Red Bull 55 1:36'48.632 19.987 1.572   12
5 United Kingdom Lando Norris McLaren 55 1:37'29.374 1'00.729 40.742   10
6 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 55 1:37'34.307 1'05.662 4.933   8
7 Australia Daniel Ricciardo Renault 55 1:37'42.393 1'13.748 8.086   7
8 France Pierre Gasly AlphaTauri 55 1:37'58.363 1'29.718 15.970   4
9 France Esteban Ocon Renault 55 1:38'09.714 1'41.069 11.351   2
10 Canada Lance Stroll Racing Point 55 1:38'11.383 1'42.738 1.669   1

Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Egymással ellentétes hírek láttak napvilágot Perez Red Bull-os esélyeiről
Következő cikk Hamilton még sosem merült ki ennyire, Verstappen örült, hogy végre ő diktálhatta a tempót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország