Verstappené a pole az év utolsó időmérőjén, közel 4 tizedre Hamilton!

A Red Bull versenyzője, Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót az Abu Dhabi Nagydíjon, míg a bajnoki rivális Lewis Hamilton közel 4 tizedmásodpercet kapott tőle - továbbra is nyitott kérdés, hogy kié lesz a cím.

Verstappené a pole az év utolsó időmérőjén, közel 4 tizedre Hamilton!

Az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő versenyhétvégén dől el, hogy ki lesz a 2021-es Forma-1-es világbajnok, hiszen az utolsó futam előtt Max Verstappen és Lewis Hamilton azonos pontszámmal áll, és a holland csak a több győzelme miatt vezet.

A szombat délelőtti harmadik szabadedzésen Hamilton volt a leggyorsabb Verstappen előtt, de természetesen a valódi egykörös tempók csak a magyar idő szerint 14 órakor rajtoló időmérő edzésen derültek ki.

A Q1 elején Verstappen állt az élre, őt Gasly és Cunoda követte, míg a Mercedes pilótái ekkor még a bokszban vártak. Pár perccel később Hamilton vette át a vezetést, ráadásul Bottas is megelőzte a Red Bull hollandját.

Még több F1 hír:

Verstappen egy későbbi körével bejött a két Mercedes közé, Mick Schumacher pedig nekiment egy bójának, amit később Norris is eltalált, emiatt piros zászlóval megszakították az időmérőt pár percre, amíg eltávolították a bóját.

Hamilton végül odarakott egy erős kört a Q1 végén, 1:22.8-at futott, mögötte Bottas végzett, Latifi, Russell, Räikkönen, Schumacher és Mazepin pedig kiesett, míg Vettel 1 tizeddel kerülte el a kiesőzónát.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 6 1'22.845     241.347
2 Finland Valtteri Bottas 6 1'23.117 0.272 0.272 240.557
3 Netherlands Max Verstappen 6 1'23.322 0.477 0.205 239.965

A Q2 elején Hamilton állt az élre, Verstappen 4, Bottas pedig 61 ezredmásodpercre volt tőle - ők hárman a közepes gumikon teljesítették a körüket. Sainz a lágy keveréken átvette a vezetést, Verstappen pedig elfékezte a bal első kerekét.

Verstappen az elfékezés miatt úgy döntött, a lágy gumikkal rajtol, mivel nem maradt új szett közepes gumija, így ő zárta az élen a Q2-t Perez, Hamilton és Sainz előtt - a két Red Bull lágyon, a két Mercedes közepeseken fog indulni.

Alonso, Gasly, Stroll, Giovinazzi és Vettel jutott a kiesés sorsára, Ricciardo pedig 12 ezredmásodperces előnnyel végzett végül a legjobb 10-ben, tehát nagyon szoros volt a harc a továbbjutásért.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 7 1'22.800     241.478
2 Mexico Sergio Perez 8 1'23.135 0.335 0.335 240.505
3 United Kingdom Lewis Hamilton 6 1'23.145 0.345 0.010 240.476

A Q3-ba tehát a két Mercedes, a két Red Bull, a két McLaren, a két Ferrari, illetve Ocon és Cunoda került be. Az első Q3-as körök után pedig Verstappen állt az első helyre, az előnye több mint 5 tizedmásodperc volt Hamilton előtt. Perez a harmadik, Bottas a negyedik helyen állt, majd a két Ferrari-pilóta következett.

Hamilton az utolsó körében tudott javítani, de nem eleget, így Verstappené az első rajtkocka. A harmadik helyre Norris, a negyedikre Perez jött be. Sainz is megelőzte Bottast, így a finn mindössze a hatodik helyről várhatja majd a rajtot.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 7 1'22.109     243.510
2 United Kingdom Lewis Hamilton 7 1'22.480 0.371 0.371 242.415
3 United Kingdom Lando Norris 7 1'22.931 0.822 0.451 241.096

Schumacher nem érti Verstappent: „Elveszti a kapcsolatot a valósággal”

megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Abu Dhabi Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Abu Dhabi Nagydíj - Időmérő (LIVE)

Következő cikk

Verstappen a pole után: „Ezt akartuk elérni, de sosincs könnyű dolgunk a Mercedes miatt...”

Verstappen a pole után: „Ezt akartuk elérni, de sosincs könnyű dolgunk a Mercedes miatt...”
Hozzászólások betöltése