Jelentés a versenyről

Fordított Barcelona: Verstappenék kitaktikázták a Mercedest, és megnyerték a Francia Nagydíjat!

Max Verstappen várta az első helyről a piros lámpák kialvását, mellőle pedig a bajnoki riválisa, Lewis Hamilton rajtolhatott. A futam végül izgalmas taktikai harcot hozott a versenyzők és a csapatok között, a Red Bull pedig két kiállásra váltva kitaktikázta a Mercedest, így Verstappené lett a siker.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Jerry Andre / Motorsport Images

Négy pont volt a Francia Nagydíj megkezdése előtt a különbség Verstappen és Hamilton között. A rajtpozíciók miatt pedig izgalmas első körre és futamra volt kilátás. A start pillanatában mindenki jól tudott elrugaszkodni, és nem történt komoly változás.

Az 1-es kanyarban azonban máris jött a fordulat, mivel Verstappen elrontotta a kanyart, kétszer is megingott alatta az autó, így ki kellett kicsit mennie a bukótérbe, Hamilton pedig rögtön átvette tőle a vezetést.

Mögöttük jelentős helycserék nem történtek, Bottas maradt a harmadik, míg Perez és Sainz egymással viaskodott egy ideig, de végül a mexikóié maradt a negyedik hely. A mezőny sűrűjében Alonso tudott néhány pozíciót nyerni, és Leclerc-rel harcolt egy nagyot az első körben.

Komolyabb probléma viszont összességében nem történt, még a két Haas került nagyon közel egymáshoz, Mick Schumachernek pedig el is kellett hagynia a pályát, hogy elkerülje az ütközést Mazepinnel, aki igazán agresszív volt.

A következő körök a ritmus felvételéről szóltak, mindenki szépen beállt a másik mögé, és elindult a taktikai harc. Az első hármas viszonylag kis távolsággal követte egymást, Perez azonban valamivel jobban leszakadt róluk. Az ötödik ekkor Sainz volt, mögötte pedig Gasly, Leclerc, Alonso és a két McLaren jött.

További híreink:

Juki Cunoda a bokszból rajtolva hamar átugrotta a Haasokat és a Williamseket, és Lance Stroll is előre tudott jönni négy helyezést. Csapattársa, Sebastian Vettel eközben a pontzónába próbálta beverekedni magát a 11. helyről.

A tizedik kör környékén Hamilton már szemcsésedésre kezdett panaszkodni a közepeseken, és hasonló volt a helyzet a többieknél is. Alonso pedig elkezdett hátraesni az Alpine-nal. A két McLaren mindössze három kanyaron belül utasította maga mögé a spanyolt, majd Vettel is elment régi ellenfele mellett, így feljött tizediknek.

Az említett szemcsésedés azonban egyre több pilótánál ütötte fel a fejét, így sokan jelentősen lassulni kezdtek, és a 15. körben Leclerc meg is nyitotta a kerékcserék sorozatát. A korai kiállások pedig ezúttal jobbnak bizonyultak, hiszen a monacói ferraris sok helyet nyert, és még csapattársát is átugrotta, aki az ötödik helyen állt előtte.

Az élen közben Bottasszal próbálkoztak elévágással Verstappen ellen, de a hollandnak sikerült megtartani helyezését, hiába ment Bottas két lila szektort is a kivezető körén. Utána Hamiltont is hozták, de nagy meglepetésre Verstappen mögé tudott csak visszajönni. A Red Bullnál tehát mégis működött a dolog, és visszajöttek a Mercedesek elé.

A futamot ekkor azonban igazából Perez vezette, aki tovább próbált meg kint maradni a közepeseken. Ezen a ponton még nem lehetett tudni, hogy az egy vagy két kiállás lesz-e a nyerő, de a bakui futamgyőztes mindenképpen csak egyszer akart kereket cserélni.

 

Perez végül a 25. körig bírta, így visszaállt az eredeti sorrend. Verstappen, Hamilton, majd Bottas volt az első hármas, ráadásul DRS-távolságban haladtak egymáshoz képest. A középmezőnyben is zajlottak azért események. A két Aston Martin például a keményeken sokáig maradt kint, és egy ponton az ötödik és hatodik helyen is haladtak.

Mögöttük pedig egy jó kis négyes csata alakult ki a két Ferrari, Norris és Gasly között. Leclerc-t mindhárman megelőzték, miközben Norris is nyert két pozíciót. Aki azonban még náluk is jobb versenyt futott, az Ricciardo volt. Az ausztrál a négyes boly előtt haladt a hetedik helyen. A McLarenek gyorsabbnak tűntek, mint a Ferrarik, akik inkább hátrafelé lépdeltek.

A 32. körben aztán Verstappen talán némileg váratlanul érkezett a második kerékcseréjére, és a közepes keveréket kapta, de visszaesett a negyedik helyre. A Mercedesek viszont nem reagáltak rá, így a holland kezdhetett vadászatba a győzelemért.

A képlet tehát egyszerű volt: Hamilton és Bottas a keményeken próbált elmenni a végéig, míg Verstappen jóval gyorsabb tempóban közeledett rájuk a sárga oldalfalú Pirelliken. Szépen lassan jött is a bajnoki éllovas, ahogyan egyre jobban fogytak az abroncsok az élen állóknál.

Kilenc körrel a vége előtt maga mögé utasította Bottast egy okos manőverrel, így már csak Hamilton maradt előtte. A finn eközben idegesen kiabált a rádión, hogy inkább két kiállásra kellett volna átállniuk. Nem is bírták az abroncsai, így a végén Perez is levadászta a harmadik helyért.

Ezt követően Verstappen lassan, de biztosan közeledett Hamiltonra, két körrel a vége előtt pedig DRS-távolságba került már a Red Bull-os. Az 52. körben pedig megtörtént az előzés a vezetésért, Verstappen simán elhúzott a brit mellett, így végül övé lett a végső győzelem, és növelte előnyét a bajnokságban.

Perez lett a harmadik, Bottas pedig csak negyedik. Jól mentek a McLarenek, mindkét Aston Martin a pontzónában végzett, miközben a Ferrari meglepetésre nullázott. Verstappen a leggyorsabb kört is megszerezte, így összességében 12 ponttal vezet most már Hamilton előtt. Folytatás egy hét múlva Ausztriában.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 Netherlands Max Verstappen 53 1:27'25.770       26
2 United Kingdom Lewis Hamilton 53 1:27'28.674 2.904 2.904   18
3 Mexico Sergio Perez 53 1:27'34.581 8.811 5.907   15
4 Finland Valtteri Bottas 53 1:27'40.388 14.618 5.807   12
5 United Kingdom Lando Norris 53 1:28'29.802 1'04.032 49.414   10
6 Australia Daniel Ricciardo 53 1:28'41.627 1'15.857 11.825   8
7 France Pierre Gasly 53 1:28'42.366 1'16.596 0.739   6
8 Spain Fernando Alonso 53 1:28'43.465 1'17.695 1.099   4
9 Germany Sebastian Vettel 53 1:28'45.436 1'19.666 1.971   2
10 Canada Lance Stroll 53 1:28'57.716 1'31.946 12.280   1
11 Spain Carlos Sainz Jr. 53 1:29'05.107 1'39.337 7.391    
12 United Kingdom George Russell 52 1 lap        
13 Japan Yuki Tsunoda 52 1 lap        
14 France Esteban Ocon 52 1 lap        
15 Italy Antonio Giovinazzi 52 1 lap        
16 Monaco Charles Leclerc 52 1 lap        
17 Finland Kimi Raikkonen 52 1 lap        
18 Canada Nicholas Latifi 52 1 lap        
19 Germany Mick Schumacher 52 1 lap        
20 Russian Federation Nikita Mazepin 52 1 lap        

Verstappen továbbra sincs megelégedve a Pirelli magyarázatával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Francia Nagydíj - Futam (LIVE)
Következő cikk Hamilton: nem volt más választásom, kint kellett maradnom

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország