BRÉKING

Force India és Williams: Ez most felemás lett…

A Force India F1 Team és a Williams sem tudott erős teljesítményt nyújtani mindkét autóval.  Pastor Maldonado a Spanyol Nagydíj után először szerzett pontot a csapatnak.

Fotó: Williams F1 Team

Pastor Maldonado (8.):
 
„Ez egy jó verseny volt nekem. Az autónak jó volt a tempója, és kiegyensúlyozottan ment. Ennek ellenére nehéz volt előzni, különösen a verseny végén. Úgy éreztük, hogy gyorsabbak vagyunk, mint az előttünk lévő autók, de a pálya természete miatt nehéz előnyt kovácsolni ebből. Sikerült ismét pontot szerezni, aminek örülök, és ez nagy bizalommal tölt el a következő verseny előtt.”
 
Bruno Senna (14.):
 
„Egy jó rajtunk volt, melyben két autót is megelőztünk, de sajnos belekeveredtem egy balesetbe Rosberggel a 2-es kanyarban, amikor a belső íven próbáltam megelőzni őt. A verseny onnantól elég rossz helyzetbe került, de még mindig jó volt a tempónk. Az autó versenyképes volt, ami lehetővé tette azt, hogy megelőzzek pár ellenfelet, és a gumik is remekül viselkedtek. Most elmegyünk Koreába, és megpróbálunk szerezni pár pontot.”
 
Nico Hülkenberg (7.):
 
„Ha azt mondták volna nekem a verseny előtt, hogy a hetedik leszek, akkor azt azonnal elfogadom. Nagyon örülök a mai eredménynek. Jó rajtom volt, és lenyomtam pár autót, és sikerült kimaradnom az első kanyarban történt eseményekből. A kör végére már a nyolcadik voltam, és mint kiderült, egy remek tempónk van.”
 
„Az autó az egész versenyen erős volt: jó volt az egyensúly, és képes voltam üldözni Lewist és Kimit, és nyomás alá helyzetem őket. A végére már elhúztak, így csak annyit tudtam tenni, hogy biztosítom a helyemet Maldonado előtt. Szóval, egy újabb hetedik hely – ez egy nagyon megérdemelt eredmény a csapatnak egy kemény hétvége után a szerelők részéről, és hat fontos pont a bajnokságban.”
 
Paul di Resta (12.):
 
„Ez egy teszt volt nekem. A gondok már a felvezető körön elkezdődtek, amikor problémám volt a kuplunggal, szóval nem volt meglepetés, hogy rosszul rajtoltam. Az 1-es kanyar előtt már majdnem a mezőny végén voltam, így sikerült kimaradnom a bajból. Ha ennyit veszítesz a rajtnál, azt nagyon nehéz ledolgozni. Mindig forgalomban voltam, így nem tudtam megmutatni az autóban rejlő potenciált. Remélhetőleg Koreában ismét a pontokért mehetek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Ugye ez csak egyszeri alkalom volt a Red Bulltól?!
Következő cikk Grosjean: Webber nem volt túl boldog…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország