Force India: Csak a média állítja, hogy Hülkenberg a Sauberhez szerződött

A Sahara Force India nem hajlandó megerősíteni a német versenyző távozását, és elmondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy mindkét pilótájukat megtartsák 2013-ra. Narain Karthikeyan biztosan nem csatlakozhat az indiai gárdához. 

Fotó: Force India F1 Team

A nemzetközi médiában kész tényként kezelik azt, hogy Nicolas Hülkenberg jövőre a Sauber versenyzője és a mexikói Esteban Gutiérrez csapattársa lesz. Ezt egyelőre egyik fél sem akarta megerősíteni, de a BBC állítja, a Williams korábbi versenyzője már aláírt a svájci gárdához, ahol Kamui Kobayashi áll távozás előtt, miután a japán nem talált komoly támogatókat a 2013-as évre.

A Force India tagadja a sajtóban megjelent híreket.

„Csak a média mondja azt, hogy Nicolas távozni fog… Nicolas soha egy szóval nem mondott ilyet.” – fogalmazott Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke az India Telegraph lapnak.

Fernley az indiai helyszínen elmondta, továbbra is azon dolgoznak, hogy mindkét versenyzőjüket megtartsák 2013-ra.

„Nem fogok spekulálni erről. December után minden kiderül.”

A Force India kizárta Karthikeyan esetleges érkezését.

„Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi párosunkkal. Mutassanak nekem egy jó indiai versenyzőt. Ha ez megvan, akkor mindenképpen érdeklődni fogok felőle. Ebben a pillanatban nincs olyan tervünk, hogy egy indiai pilóta érkezzen hozzánk.” – kritikusan a HRT versenyzőjéről a Force India főnöke.

A skót csapattárs, Paul di Resta semmit sem tud Hülkenberg terveiről.

„Nem ismerem Nico terveit, de a mi csapatunkat legalább olyan erősnek látom, mint a Saubert. Sőt, talán stabilabbak is vagyunk. Boldog vagyok a csapatnál.” – áll a Telegraph lapnak adott nyilatkozatában.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING