Force India: „Megkérdőjelezhető az, amit a Haas csinál…”

Force India: „Megkérdőjelezhető az, amit a Haas csinál…”

Az indiai istálló továbbra sem hagyja békén az újonc amerikai gárdát, mely szerinte megkérdőjelezhető munkát végzett és végez továbbra is a Forma-1-ben.

Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg valamilyen cikk a nemzetközi a sajtóban a Haas-ról, mely egészen parádésan kezdte a 2016-os idényt, ami egyúttal az első is a számára a Forma-1-ben.

Mindeközben egyre több istálló szólal fel a csapat ellen, miután az állítólag gyakorlatilag a tavalyi Ferrarit kapta meg. Ez persze nem igazán hatja meg az érintetteket és folytatják a munkát, miközben azt mondják, még ennél is jobbak lehetnek.

Nemrég ismét a Force India volt az, mely megkérdőjelezte a Haas sikeres szereplését a motorsport.com hasábjain.

„Úgy gondolom, hogy az elvek, mely szerint miképpen jutottal el ide, és mit tettek a Ferrarinak, nyilván megkérdőjelezhető.” - fogalmazott Bob Fernley, a helyettes főnök.

„Most itt vannak, de ami történt, az nem történhet meg újra, így most saját maguknak kell fejleszteniük. Szépen nyitottak a Forma-1-ben, aminek ösztönözni kell bennünket. Egy bizonyos ponton azonban saját maguknak kell legyártaniuk a dolgaikat, és ez az, ami kihívást jelent.”

„Rajtuk kell tartanunk a szemeinket, hogy hogyan haladnak előre az év során, és a következő évben. Ez lesz a kulcs. Bizonyos szempontból nem zavar a dolog, mert szép, hogy egy minőségi csapat érkezett meg a sportunkba, kezdve a jó menedzsmenttel, a jó tulajdonosi körrel, és még szerencsések is voltak az elején. Meglátjuk, mi lesz ebből később.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

WTCC MAGYAR NAGYDÍJ nyereményjáték! Emeltük a tétet! Immáron két exkluzív paddock bérletet nyerhettek a Hungaroringre! HAJRÁ! fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 12.

„Úgy vélem, várnunk kell egy évet, és látni fogjuk, hogy hogyan teljesítenek. A következő évben a 2017-es autót már nekik kell fejleszteniük.”

„Az eszközeik valószínűleg megvannak arra, hogy fejlesszenek, de nem lesz könnyű dolguk. Az egyik probléma az F1-es csapatok számára az, hogy hosszú időt vesz igénybe, míg kiépítik a megfelelő infrastruktúrát. A forrásaik már megvan ahhoz, hogy dolgozni tudjanak.”

A Williams helyettes főnöke, Claire Williams pedig azt mondta, igazi riválisnak tekinti a Haast, de az érkezésük pozitív a sport szempontjából, még akkor is, ha az üzleti modell eltérő az ő esetükben.

Williams szerint a Haas fantasztikus munkát végzett eddig, és mindez csodálatos dolog az F1 számára.

„A mi szempontunkból aggasztóak, de ez jó a sportnak és imádjuk a versenyzést.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING