BRÉKING

Force India: Lássuk, hogy Malajziában is összejöhet-e!

A Force India már alig várja, hogy Malajziában is két erős pontszerző helyen végezzenek, egy Ausztráliához hasonló jó versenyen.

Vijay Mallya (csapatfőnök)

„Úgy kezdeni a szezont Melbourne-ben, hogy mindkét autónk pontszerző helyen volt, ideális 2015-re. A megszerzett 7 pont fontos jutalom volt a kemény munkáért, amit az egész csapat elvégzett a tél folyamán, illetve erre Malajziában is építhetünk. Tudjuk, hogy a VJM08 még csak a fejlesztési fázis elején tart, és további teljesítményt kell kinyernünk belőle, hogyha rendszeresen a pontszerző helyeken szeretnénk végezni. Lesz néhány újítás a hétvégén, mielőtt bevetünk egy nagyobb csomagot Európában.”

„Malajzia érdekes pálya a számunkra. Tavaly jó versenyünk volt Nicoval, és egy olyan pálya, ami jó versenyzést garantál. A forró időjárási körülmények az erősségeink közé tartoznak, és az eső is beleszólhat a stratégiánkba. Remélhetőleg ki tudjuk használni ezeket a tényezőket, hogy versenyképesek lehessünk, és újabb erős eredménnyel zárhassuk a hétvégét.”

Nico Hülkenberg

„Alig várom, hogy Sepangban újra akcióba lendüljünk, egy pozitív szezonkezdés után. Tudtuk, hogy a VJM08 megbízhatósága az egyik erősségünk, és ezt a kártyát ki is tudtuk játszani. Nem hibáztunk, jó stratégiánk volt, amit ki tudtunk használni, amikor a többiek bajban voltak. Két lábbal a földön kell állnunk, mert tudjuk, hogy milyen körülmények között szereztük meg ezt az eredményt, és tudjuk, hogy a következő versenyek kemények lesznek.”

„A sepangi pálya kihívásokkal teli, és nagyon különbözik Melboune-től. A szektoroknak egyedi karakterisztikájuk van: a gyors és lassú kanyarok folyamatosan váltakoznak, illetve van két hosszú egyenes is. A beállításoknál meg kell találnod az egyensúlyt a sebesség és a leszorítóerő között, hogy a legtöbbet hozhasd ki az autóból. A magas hőmérséklet és a páratartalom szintén kihívás, az esőről nem is beszélve.”

„A múlt hetet Indonéziában töltöttem, kicsit pihentem, de persze emellett az edzés sem maradhatott el, hogy hozzászokjak az éghajlathoz. Mindig jobb ha a helyi időzónában maradsz. Jó formában érzem magam a hétvégére.”

Sergio Perez

„Malajzia nagyon különleges számomra. Ez az a pálya, ahol az első dobogómat szereztem a Forma-1-ben, életem egyik legjobb versenyén, 2012-ben, így mindig is boldogan gondolok Sepangra. A pálya nagyon érdekes, és mind a három szektornak megvan az egyedi karakterisztikája. Technikás pálya, de a kör végén hosszú egyenesek vannak, amik jó lehetőséget kínálnak az előzésre.”

„Az időjárás mindig érdekes. Ha Sepangban versenyzel mindig felmerül benned, hogy az ég bármelyik pillanatban leszakadhat, ami váratlan stratégiát eredményezhet, illetve sok új lehetőséget kínál. A forróság és a páratartalom nagy kihívás, de versenyzőként erre fel vagy készülve. A szezon előtt mindennap nagyon keményen edzel azért, hogy ilyenkor helyt állt a volán mögött. Készen állok.”

„Malajzia gyönyörű ország, de nincs kedvenc helyem. Ha csak egy versenyhétvégére érkezel, akkor nincs sok időd körülnézni, de azért néha lehet pár szép emléked. Azt hallottam Kuala Lumpurban nagyszerű éttermek vannak, így remélem, néhányat én is kipróbálhatok majd – igazán szeretem az ázsiai ételeket!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kínától szigorúbban szabályozzák az üzemanyagátfolyást
Következő cikk Williams: Bottas Malajziában pályára gurul!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország