BRÉKING

Force India: „Kiábrándító, ami velünk történik…”

Az indiai istálló bízik benne, hogy Kínában egy tiszta versenyhétvégét zárhatnak, és elég pontot gyűjtenek majd ahhoz, hogy végre elégedettek legyenek.

A GP-live.hu nemrég beszámolhatott arról, hogy a Force India évek óta nem kezdett ilyen gyengén, mint idén.

Ez elsősorban annak tudható be, hogy mindig közbejött valami a csapatnál, és noha az autó elég versenyképes, azzal messze nem tudták elérni a céljaikat.

„Legutóbb Bahrein egy elszalasztott lehetőség volt számunkra. Két első szárnyat is cserélnünk kellett, ami megakadályozott bennünket abban, hogy hatással legyünk a verseny végeredményére. Ez kiábrándító, mert tudjuk, hogy az autó a sebessége alapján képes a pontszerzésre. Ez mindenképpen pozitív, és most csak a következő versenyekre kell összpontosítanunk.” – fogalmazott Vijay Mallya csapattulajdonos.

Hülkenberg hasonlóan érez:

„Magasak az elvárásaim Kínát illetően és miután Bahreinben csalódnunk kellett, remélem, hogy egy tiszta versenyhétvégénk lesz. Az autó tempója jó és a Q3-as szereplésünk bizonyíték erre. Nagyon keményen kellett dolgozunk az autó beállításán, hogy megtaláljuk az ideális pontot, de sok dologra rájöttünk, amiket átviszünk erre a hétvégére.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Hamilton hamarabb megy majd el a Mercedestől, mint Rosberg? fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 11.

Pérez sem érzi sokkal jobban magát a másik autóban:

„Két kiábrándító futam után szeretném, ha a szezonom Sanghajban valóban elkezdődne. Ausztráliában és Bahreinben is sokkal jobb eredményt érhettünk volna el, de a dolgok egyszerűen nem akartak működni számomra. Ez része a versenyzésnek, és tudom, hogy hamarosan minden másképpen lesz. A csapatnál uralkodó légkör még mindig optimista, és mindenki arra törekszik, hogy több teljesítményt csikarjunk ki az autóból. Bahreinben megtettünk egy lépést előre a frissítésekkel, így biztosan a helyes irányba haladunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg nagyon meglepődne, ha a Mercedes nem hosszabbítana vele
Következő cikk Nagyot égett a Forma-1 ezzel az új időmérővel: 2017-től jöhet az új rendszer

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország