Force India: Hülkenberg sokat tesztelt, Pérez délelőtt csak szenvedett

Force India: Hülkenberg sokat tesztelt, Pérez délelőtt csak szenvedett

A 2014-es Maláj Nagydíj első napja felemásan sikerült a Force India számára, amiről Nicolas Hülkenberg és Sergio Pérez beszélt.

Nicolas Hülkenberg

Összességében egy sima és produktív tesztnapot zártunk a csapattal, aminek örülök. Fontos volt, hogy folyamatosan kint tudjunk lenni a pályán. Mindig nagy kihívást jelent ilyen magas hőmérséklet mellett vezetni, de ha Malajziában versenyzel, akkor fel kell készülnöd erre.

Ezek a körülmények azt is jelentették, hogy a gumikezelés nehezebb, mint Ausztráliában. A hosszabb etapokon nagy kihívást jelent az abroncsok menedzselése, és ezen a területen még dolgoznunk kell. Bízom benne, hogy a rendelkezésünkre álló adatoknak köszönhetően sikerül majd előrelépnünk.

Van még min dolgoznunk, mivel a beállítások sem a legjobbak, és egy kis tapadásra is szükségünk van. A harmadik edzés jó lehetőséget jelent majd erre.

Sergio Pérez

Sajnos ez nem volt egy sima nap számomra. A délelőtti szabadedzés nem sok aktivitást hozott számomra, de a csapat keményen dolgozott, így visszatérhettem a pályára. Köszönettel tartozom nekik, és tudom, hogy az új autók miatt mennyi időt vesznek igénybe a különböző szerelések.

Egy nagyobb előrelépésre van szükségünk, mert noha délután sikerült tesztelnem az autóval, az még messze nem tökéletes. Az abroncsokkal különösen foglalkoznunk kell, mert ez határozhatja meg a hétvégét. A két gumi között nem olyan nagy a különbség, de azok nagyon gyorsan kopnak.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Hulkenberg , Sergio Perez
Cikk típusa BRÉKING