BRÉKING

Force India: Hülkenberg és Pérez a dobogó közelében autózhat

Az indiai istálló komoly célokkal és reményekkel várja a 2014-es esztendőt, mely a végső nagy kiugrást jelentheti a Force India számára.

Vijay Mallya csapata az elmúlt években igen komoly fejlődést mutatott a Forma-1-ben. A kiscsapatból az évek múltával egy erősebb és stabil középistálló lett, mely immáron a támogatók számára is vonzóbb.

A következő szezonban ismét nagyobb költségvetéssel fog dolgozni a brit központtal rendelkező, indiai színekben versenyző gárda, mely az új motorokkal és szabályokkal komoly célokat tűzött ki maga elé. Ezen célok elérésében a visszatért Nicolas Hülkenberg és az újonnan érkezett Sergio Pérez lehet a legnagyobb segítségére a Force Indiának.

„Jövőre előrébb kell lépnünk, így a céljainknak is komolyabbaknak kell lenniük. Természetesen nem tudhatjuk, hogy a motorokat illetően a helyes döntést hoztuk meg, vagy sem, de ha igen, akkor legalább az ötödik helyet meg kell szereznünk a következő évben. Ez lesz a cél.” – jelentette ki Bob Fernley helyettes csapatfőnök a brit Autosport lapnak adott nyilatkozatában.

„Nyilvánvaló, hogy mi voltunk az első csapat, mely aláírta a motorszerződését, ami márciusban történt meg, és valószínűleg az egyik első olyan istálló voltunk, mely a 2014-es tervezésre állt át, így nagyon optimisták vagyunk.”

Az aerodinamika továbbra is sokat fog nyomni a latba, de az új 1,6 literes V6-os motorok érkezésével ez némileg háttérbe szorul, és az aggregátoknak nagyobb lesz a szerepük, mint az előző generációs erőforrásoknak.

„A legnagyobb különbséget a motorok fogják jelenteni, de nem hiszem, hogy az aerodinamika olyan kritikus lesz, mint az elmúlt években. Ez az idő múlásával változni fog, de a jövő év első felében, esetleg a teljes szezonban minden a motorokról fog szólni. A megbízhatóság nagy szerepet játszik majd az ERS rendszerrel, valamint a üzemanyag-rendszerrel.”

„Valaki jól fog járni, míg lesznek, akik nem. Egyelőre nem tudom, hogy mely csoportba tartozunk. Ha a jobb táborban leszünk, akkor jó úton haladunk.”

A Force India (korábban Midland és Spyer) csapat helyezései a bajnokságban:

Év             Hely     Pontok

2008          10th       0

2009           9th      13

2010           7th      68

2011           6th      69

2012           7th     109

2013           6th      77

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Jól jött a Pirelli váltása
Következő cikk Végre lesz igazi verseny a Forma-1-ben? Végre nehéz lesz vezetni az autókat?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország