Fontos pozíciót kapott Felipe Massa, Russell-lel is szorosan együtt kell dolgoznia

Az FIA új elnöke, Mohammed ben Szulajem kissé máris átszervezte a motorsportot, amelynek részeként a korábbi F1-es pilóta Felipe Massa is komoly pozíciót kapott: a Versenyzői Bizottság elnöke lett.

Felipe Massa

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Decemberben nevezték ki az FIA új elnökét, a pozíciót pedig Mohammed ben Szulajem kapta meg, aki kevesebb mint két hónappal a munkába állása után már kicsit át is szervezte a motorsportok működését.

Ennek részeként fontos pozíciót kapott a 2008-as F1-es világbajnoki második helyezett Felipe Massa is, aki a Versenyzői Bizottság elnöke lett, emiatt pedig már „csak” tanácsadói szerepet fog betölteni a Nemzetközi Gokart Biztosságban, ahol korábban szintén elnök volt.

Még több F1 hír:

Massa a közösségi médiában mondta el, nagyon örül az új pozíciójának, és hozzátette, többek között a versenyzői licencek, licencpontok és a biztonság területén is előre kell lépniük, ezért keményen fog dolgozni.

Új szerepkörében szorosabb együtt dolgozhat a Mercedes új igazolásával, George Russell-lel, hiszen miután Romain Grosjean távozott a Forma-1-ből, a fiatal brit lett a Grand Prix Versenyzők Szövetségének igazgatója.

Technikai elemzés: Haas VF-22, az amerikaiak 2022-es Forma-1-es autója…

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner elmondta, lesz-e első számú versenyző a Haasnál 2022-ben
Következő cikk A Ferrari megmutatott egy kis részletet a 2022-es autójából

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország